Chris Howard: Gyökértelen című regényéből
"A könyv borítója az idők során ugyanolyan rozsdás árnyalatúra színeződött, mint a furgon; lapozgattam az oldalakat, az orromhoz nyomtam őket, és beszívtam az illatukat - mintha azzal a történetiket is magamba szippanthattam volna." 13. oldal
"- Olvastam könyveket - mondta és letörölte a könnyeket az arcáról. - Még abból az időből, amikor léteztek törtvények és kormányok. Akkor legalább ezernyi cég működött, amelyek előállították az élelmiszert. Mindenfélét.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj7527yPoHlblvoV8DS6eQxz0lSpT8LYqo4KpjaNHcqhiudglSJws4BZjFyXDRX_0xvwNp3ILKyj7zennwplOEBfqMGtGow-ii4iIKUWbbjRBkYtgpxPSoWz6xgFdg13z0m_h2YLRu5ayXJ/s1600/Gy%25C3%25B6k%25C3%25A9rtelen.jpg)
"Mert még akkor is, amikor nincs szinte semmi remény, az ember valahogy még mindig találhat egy helyet magában, ahol ragaszkodhat azokhoz a dolgokhoz, amikre igazán szüksége van." 207. oldal
"– Te a mennyországról beszélsz, csávókám! Mi pedig a pokolba tartunk.
– Nem tudom – vontam vállat. – Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz." 212. oldal
"Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres."
Petra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése