2013. július 10., szerda

Megidézve





Chris Howard: Gyökértelen című regényéből







"A könyv borítója az idők során ugyanolyan rozsdás árnyalatúra színeződött, mint a furgon; lapozgattam az oldalakat, az orromhoz nyomtam őket, és beszívtam az illatukat - mintha azzal a történetiket is magamba szippanthattam volna."    13. oldal

"- Olvastam könyveket - mondta és letörölte a könnyeket az arcáról. - Még abból az időből, amikor léteztek törtvények és kormányok. Akkor legalább ezernyi cég működött, amelyek előállították az élelmiszert. Mindenfélét.
Igen, ezt már én is hallottam. De ennek így semmi értelme - hiszen akkor mindenki egyszerűen megtermelhette volna magának az ennivalót."   39. oldal

"Mert még akkor is, amikor nincs szinte semmi remény, az ember valahogy még mindig találhat egy helyet magában, ahol ragaszkodhat azokhoz a dolgokhoz, amikre igazán szüksége van."   207. oldal

"– Te a mennyországról beszélsz, csávókám! Mi pedig a pokolba tartunk.
– Nem tudom – vontam vállat. – Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz."    212. oldal

"Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres."
Petra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése