2012. június 29., péntek

Megidézve

 



 Brandon Hackett Az ember könyve című regényéből.






"[(… )tisztelet hódolat isten nálatok ^ de isten mi?]
– Jézus Isten fia volt – felelte. – Én csak őt ismerem. Isten leküldte a Földre, de végül az emberek megölték. Jézus feláldozta magát az emberért, az emberek megváltásáért.
[találkoz Jézus? ^milyen ő?]
– Nem, dehogyis találkoztam. Két évezreddel ezelőtt meghalt, majd feltámadt és visszatért az Úr mellé.
[meghal feltámad hogyan?]
– Mert ő Isten fia.
[kifejt isten]
(…)
– Ő a Teremtő, aki a világmindenséget teremtette.
[nem teremt isten semmit nem]
– Akkor hogy jött létre a világ? – kérdezte Aurora. – Hogyan jöttetek létre ti? Isten teremtett benneteket is, ahogy az egész világmindenséget.
[Nem] – A csípős szag korbácsként csapott le rájuk [tévedtek isten és tévedtek világ ^ létezésünk bizonyított komplexitásban növekszik halad egyszerűből a tökéletes felé ^isten az Eljövendő aki még meg nem születik ^vár tökéletesedés ^a mi bonyolultságunk mezsgyéjén fogantatik majd jövőnek jövőjében ^Eljövendő a tökéletesség génszülötte]
Attila mindebből csak annyit tudott kihámozni, hogy Menta szerinte Isten nem a kezdet, hanem a vég közeli állapot amikor megszületik a tökéletes lény."   133. oldal
 
"Olyan, mint a Dalí-festmények hosszú lábú elefántjai – mondta Natalie, pedig az állat Attila szerint egyáltalán nem hasonlított elefántra, inkább egy pók és egy dinoszaurusz torz utódának tűnt."   67. oldal

"…abban a pillanatban rázendített az ég sivító, dübörgő, tülkölő szimfóniája. Rézfúvósok keveredtek csiszológépek fülsértő zajával, majd fémes sikoly harsant és olvadt bele a már ismerős bálnaénekbe."   115. oldal


"Isten minden alkotása között az ember szíve árasztja a legtöbb fényt és,ó, jaj, a legtöbb sötétséget is."


Petra

2012. június 28., csütörtök

Akciós beszerzések



 Ki fogadta meg, hogy nem vesz könyvhét után könyvet legalább nyár végéig, mert egy vagyont elköltött? Naná, hogy én! És ki rúgta fel a fogadalmát cirka két hét alatt? Hát, én!






A Könyvmolyképző kiadó 50%-os akciózott a webshop nyitásának alkalmából, amit persze nem lehet kihagyni, így barátnőmmel összefogva rendeltünk. A kiszállítás csöppet problémás volt, először rossz helyre küldték, majd, jó helyre de hiányosan. Végül megérkezett a maradék két lemaradt kötet is, így hát ma elmentem értük Gyömrőre.
Scott Westerfeld Csúfok című regénye még 2007-ben jelent meg, én akkor vetettem rá szemet, amikor elkezdtem disztópáskönyv mániás lenni. Hát most már megvan, remélem tetszeni fog, és akkor jöhetnek a folytatásai is.
Kristin Cashore Gracelingjére már megjelenésekor (2010-ben) felfigyeltem gyönyörű borítója miatt elsősorban. A fülszövege is ígéretesnek tűnik, azonban vörös pöttyös (ez számomra inkább negatív előjel). Mindenesetre kíváncsi vagyok rá.
És a harmadik Diana Gabaldon Outlander című könyve. Mindenki annyira imádja ezt a könyvet, hogy most már muszáj nekem is elolvasnom.
Mindhárman kemény kötésűek.

A Ciceró kiadónál is akció van a Gabo és az Akkor kiadóval közös webshopban még 30.-ig. És mivel anyukám nagy Nora Roberts fan, így neki kellett pár kötet és, hogy meglegyen az ingyenes szállítás kipótoltam a rendelést, velük:


Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox, szintén egy disztópiás könyv, főleg emiatt esett rá a választásom, valamint azért mert a főszereplő amnéziás. Ez a téma mindig is érdekelt engem, úgy érzem nemsokára olvasom is. Ráadás, hogy annyira gyönyörű a borítója!
Oláh Gábor Holnap más leszek című könyvéről eddig csak jókat hallottam. Egy tinédzser lelki világáról, problémáiról szól.
Petra

2012. június 26., kedd

Elex vs. Bogár

Mi egész télen fával fűtünk, mert így sokkal olcsóbb, a fát pedig Zalából, nagypapáméktól hozzuk. Apa minden második héten megy papámhoz és így mindig hoz egy kis fát is. Szóval szokásos program nálunk a fapakolászás, amiben előszeretettel utaznak fel, többek között, hatalmas kék szárnyú bogarak. Ma is találtunk egyet, ő az.







És persze Elex lábatlankodása sem hiányozhat a fapakolásból, mindig körbeszaglászik, hogy van-e neki valami. Ilyenkor általában felzargatja a bogarakat, amik ezután zümmögve röpködnek körülöttünk, nem távolodnak el a farakástól túlságosan, minket ezáltal halálra idegesítenek, Eli pedig folyamatosan ugatja őket és ugrálva kapkod utánuk. Egészen addig amíg valaki meg nem unja, és le nem csapja a bogarat, ami persze nem hal meg egyből és a földön még mozgolódik egy ideig. Elex ezt végtelenül élvezi egy darabig, szaglássza és körbeugrálja, aztán mivel már nem zümmög megunja és otthagyja a bogarat. Nos íme egy bogárfogás képei (apu lába és az én kezem jelenik meg egyes képeken):


















Petra

2012. június 23., szombat

Plusz egy, mínusz egy

Tegnap nyélbe ütöttem egy csereberét Nórival, akivel molyon sikerült egymásba botlanunk, simán kijelenthetjük, Az éhezők viadala által, és ennek a könyvnek az olvasása óta mindketten disztópiáskönyv gyűjtők vagyunk :D. Így hát, az ő gyűjteménye gyarapodott is eggyel: Veronica Roth A beavatottját (róla véleményem itt) adtam neki, cserébe már az enyém ez a szép Nightshade (Andrea Cremer: Az őrzők). Már alig várom, hogy olvashassam!
Petra

Lissa Price: A testbérlők


Eredeti kiadó: Delacorte Press Books for Young Readers; 2012-ben
Magyarul kiadta: Agave Kiadó; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 3,94 (majdnem 2500 értékelés); Moly- 86% (kevés vélemény)
Oldalszám: 328

Végre vége a tanulásnak és van időm véleményt írni ehhez a könyvhöz, és egyben szeretnék zenét is ajánlani, Red Hot Chili Peppers Dani California-ját a bejegyzés végén találod.

A regény főhőse Callie öccsével, Tylerrel, a jövő Los Angelesében él. A történet kezdete előtt egy évvel háború dúlt, Amerikára spórabombát dobtak le, aminek következtében az összes tinédzser és idős kor közötti ember, fertőzésben meghalt. Az árván maradt gyerekeknek ha vannak nagyszüleik hozzájuk, ha nincs az állam markába karültek. És vannak, akik menekülnek az állami otthonok elől, ők az utcán keresnek menedéket. Közéjük tartozik Callie, Tyler és a barátjuk Michael is. A regény elején Callie úgy dönt, jobb körülményeket kell teremtenie maguknak, főleg öccse betegsége miatt, így talán az egyetlen megoldáshoz folyamodik, bérbe adja a testét. Az Elsőrendű Állomások egy olyan hely, ahol a gazdag szépkorúak bérbe vehetik fiatal tinédzserek testét, és egy ideig bizonyos határok között ugyan, de azt tesznek velük, amit akarnak.

Az írónő
A könyv alapötlete, a testbérlés, az első pillanattól elnyerte a tetszésem és megmozgatta a fantáziám, bár egyértelmű volt, hogy a kifutása kicsit emlékeztetni fog A burok című könyvre (ami egyébként az egyik nagy kedvencem). De ez a hasonlóság mindössze rövid ideig él.

Callie mozgatórugója az öccse, az iránta érzett szeretet és kötelességtudat, ez minden pillanatban ott van a gondolataiban, meghatározva tetteit. Ez a vonal volt legjobban kidolgozva a könyvben, ez tetszett a legjobban.

A szerelmi háromszög (ami ugye kötelező elem) is érdekesen lett megoldva. Mert nem a szokásos két világ, egyik fiú itt másik ott, mint például Az éhezők viadalában, vagy a Matchedben. Itt három világ találkozik, Michael a menekülő, árván maradt tinédzser, Blake a gazdag nagyszülőkkel élő fiatal, és Callie aki a két világ között a testét bérletbe adók egyre táguló csoportjába tartozik. Igazából ezekre a szerelmi szálakra nincs túl nagy hangsúly fektetve, Callie féltékenykedik egy adagot Michael miatt és egyből nagyon szerelmes lesz Blake-be, meg is csókolja egyszer kétszer, de ennyi. És mivel nem ez a fő mozgatórugója a történetnek ennyi pont elég is.

borító a következő részhez
Ami nagyon tetszett, az az volt, ahogy az idősek fiatal testben viselkedtek. Egyszerre próbáltak fiatalnak tűnni és hordozták az idősekre jellemző tulajdonságokat. Ahogy megállapították, hogy melyik fiatal test bérelt és melyik nem, sok jól kidolgozott részlet.

A történet olvasmányos; Callie egyértelműen tinédzser, érett, de attól még az; a helyszínválasztás tökéletes görbe tükör ha belegondolunk; függővég: pipa, ráadásul dupla csavarral, amiből csak az egyikre számítottam, lényegében tudtam, hogy úgy lesz vége, de a másik nagy meglepetés volt. És valójában ezek nélkül, simán le lehetett volna zárni a történetet.

És, hogy miért vontam le mégis 2 pontot? Nos, az egyiket a logikai bakik miatt. Már megint! De annyira szemen szúrt néhány hogy el sem hittem. A másikat pedig egyszerűen azért, mert nem  szippantott be annyira mint szerettem volna.

Idézetek: Megidézve
Történet: Olvasmányos.
Karakterek: Callie egyértelműen a legfontosabb, mélyen ábrázolt szereplő.
Kedvenc szereplő: Sara, Redmond
Akit nem szerettem: nem nagyon volt
Legjobb rész: technikai fejlettség bemutatása
Legrosszabb: A szökés
Borító: Imádom
10/8
Petra

2012. június 21., csütörtök

Könyves Álompasik Párbaja 2012 - 1. forduló


Keressük 2012 legjobb férfi karakterét! 
Kíváncsi vagy a többi olvasó véleményére? Vegyél részt a jelölésen és a szavazásokon, a Te kedvenced is esélyes lehet! Azok között, akik minden szavazáson részt vesznek értékes könyves nyereményeket sorsolunk ki :)

1 forduló (Június 23 - Június 30): jelölj 10 kedvenc férfi karaktert az általad olvasott könyvekből, lehetőleg az utóbbi néhány évet szem előtt tartva. Pl: Ren/Nightshade vagy Jamie/Outlander

2. forduló (Július 1 - Július 5): A legtöbb jelölést kapott 32 karaktert párbajozni küldjük egymással, akikre újra szavazni lehet, marad 16.

3. forduló (Július 6 - Július 11): A 16 karaktert újabb 8 párossá sorsoljuk és mehet a szavazás

4. forduló (Július 12 - Július 15):
4 párost párbajoztatunk.

5. forduló (Július 16 - Július 19): 2 páros párbajozik.

6. forduló (Július 20 - Július 23): VÉGSŐ párbaj.

SZABÁLYOK:

  • Mindenki jelölhet TÍZ férfi karaktert. Jelölést leadni csak EGYSZER lehet. Ha többször adod le a jelölésed, az összes törölve lesz.
  • NEM jelölheted ugyanazt a karaktert többször! Ellenkező esetben a jelöléseid törlésre kerülnek.
  • Bármilyen fajta könyvből jelölhetsz szereplőt.
  • A karakter neve mellé írd oda a KÖNYV címét is! Rengeteg ugyanolyan nevű karakter van és nem vagyunk telepaták így nem tudhatjuk, hogy te melyikre gondoltál pontosan. Jelölések a könyvek címe nélkül szintén törölve lesznek.
  • A JELÖLÉST JÚNIUS 30-ÁN ÉJFÉLKOR LEZÁRJUK!

 
 A szavazáson részt vevő blogok:
  1. Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda)
  2. Kelly olvas
  3. Gretty szerint a világ
  4. FFG Book
  5. Magnolia
  6. Kristina blogja
  7. Limo könyvvilága
  8. Javíthatatlan világa
  9. MFKata gondolatai
  10. Akiknek élmény az olvasás
  11. Roni olvas
  12. Lylia Bloom
  13. Zenka szerint a könyvek
  14. Sivatagirózsakönyv
  15. Forró csoki és jó könyv
  16. Wee blogja
  17. Nem harap a...
  18. Secret Dream Time
  19. Elhaym blogja
  20. Petra @ Amik érdekelnek


Kövessetek minket figyelemmel, hogy biztosan értesüljetek a további fordulókról!

A jelölés csak Június 23-tól ér! 

 
Petra

2012. június 20., szerda

Barangolás - Chicago

  


Könyv: Veronica Roth: A beavatott
Helyszín: Amerikai Egyesült Államok; Illinois; Chicago






Chicago, becenevén A szelek városa, az Amerikai Egyesült Államok harmadik legnépesebb városa, a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik, Illinois államban. a Nagy-Tavak vidékének közlekedési, pénzügyi, kereskedelmi, oktatási, és kulturális központja.

Chicago lakossága, Kül- és elővárosaival együtt kb. 9,6 millió, területe pedig a környező két államba is átnyúlik, 25 ezer km2-t fedve le. (Magyarország népessége nem éri el a 10 millió főt, területe 93 ezer km2)

A város szórakoztató központja a Navy Pier, ahol többek között műjégpálya, minigolf, óriáskerék és ringlispílek kaptak helyet, valamint itt található a Chicago Children's Museum is. A történet szempontjából az óriáskerék kiemelt jelentőségű.



John Hancock Center

A John Hancock Center, a könyvben Hancock-épületként van megnevezve, a városközpontban található, valóban 100 emeletes, a város egyik legmagasabb épülete. Közelében helyezkedik el a Sears Tower felhőkarcoló, amely a város legmagasabb épülete, tetejéről, ahol egy kilátó található, fantasztikus kilátás nyílik a városra.







 


 


















Könyvborító és Chicago látképe
Van egy megemlített út a könyvben, ez a Lake Shore drive, ami a Michigan-tó és a város között húzódó főút. Hihetetlennek tűnik, hogy ez a hatalmas tó elmocsarasodjon az idő múlásával. A könyv ezt vetíti előre.







Forrás: wikipedia; google; chicago.hu




                                                                                                       Petra

2012. június 18., hétfő

Megidézve

 



 Részletek Lissa Price A testbérlők című regényéből.






"Hosszú ideje nem voltam már boldog. Régen volt már az, hogy az élet szájfényből, zenehallgatásból, és butuska barátnőkből állt. Régen volt, hogy a legnagyobb aggodalmat az jelentette, írunk-e dolgozatot vagy elfelejtettem-e a házi feladatomat. Most már többre vágytam. Biztonságra, szabadságra és életre."   53. oldal

 "Vajon Hamupipőke elgondolkodott azon az éjszakán, amikor szép báli ruhában szórakozott, hogy meggyónjon a hercegnek?
Gondolt arra, hogy elmondja neki, egyébként, hercegem, a hintó nem az enyém, ez csak egy mocskos kis mezítlábas lakáj? Nem. Élte a pillanatot. Aztán éjfélkor lelépett szépen."   103. oldal

"Elmesélte, hogy korábban agysebészként dolgozott. De amikor nyugdíjba vonult, visszatért első szerelméhez, a számítógépekhez. Azt mondta, hogy a hardveren dolgozni olyan, mint olyan pácienst operálni, aki soha nem panaszkodik."   221. oldal

„Sólyom rikolt fel, most repülni kell.”   253.oldal
 Petra

2012. június 15., péntek

Veronica Roth: A beavatott


Eredeti kiadó: HarperCollins Publishers; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 4,39 (több mint 89 ezer értékelés); Moly- 88% (kevés vélemény)
Oldalszám: 430

Beatrice Prior (később Tris) a jövő Chicagójában él, ahol az emberek öt csoportra oszlanak. Ők a Bátrak, az Önfeláldozók, az Őszinték, a Műveltek és a Barátságosak. Minden tizenhatodik életévét betöltött fiatalnak el kell döntenie, melyik csoporthoz szeretne tartozni, aki csoportot vált, hátra kell hagynia addigi életét, és új csoportjának valamint az ott fontosnak tartott erényeknek kell szentelnie magát.

A borítóról alkotott véleményemet általában a végére hagyom, tehát ez itt most a kivétel helye, ugyanis ennél spoileresebb borítót és címet én még nem láttam, együtt meg aztán végképp nem. (És ugyebár mindkettő szembe jön ha csak kézbe vesszük a könyvet.) Ha valaki csak a fülszöveget olvassa el, ami egy könyvnél általában megtörténik, nem hiszem el, hogy van bárki, aki ne jönne rá egyből mi ez a tűz a könyv elején. És ha ezt már tudjuk és a címet is elolvastuk, már le is spoilereztük magunknak a könyv lényegét, amiért a legtöbbet izgulhattunk volna olvasás közben!

Alapjaiban a regény világfelépítése kreatív, annak ellenére, hogy semmit nem árul el arról, hogy a városon kívül mi van. Vagy épp mi nincs. A történet elég jó és izgalmas, egy pillanatra sem áll le, és annak ellenére, hogy tudjuk hova fut ki az egész, végig hoz kisebb fordulatokat, amiknek hatására nagyon élvezhetővé válik a könyv.

A szereplőkkel lényegében ugyanaz a baj, mint a történettel. Négyes. Az írónő próbálja őt titokzatosnak, rejtélyekkel telinek bemutatni, aki hűvösen viszonyul Trishez, de ez egyáltalán nem működik. Nekem ne mondja senki, hogy nem egyértelmű ki ő, már az első felbukkanásakor. És akinek esetleg, valami véletlen folytán nem esik le, annak a háromszázadik oldalig várnia kell a megoldásra! És mindennek ellenére, amit Négyes tényleg mint újdonságot fed fel az olvasó előtt, az mind érdekes, ilyen például a neve jelentése vagy a tetoválásaié.
Az írónő
Tris. Szerintem még sosem szerettem volna ennyire kinyírni a főszereplőt. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy hatalmas fejlődésen megy át, ahogy Önfeláldozóból Bátor lesz, és sokszor nem is volt gondom vele. De tényleg azt hiszi, hogy attól lesz bátor, hogy átmegy kegyetlenbe, hogy nem segít azokon akiket a barátainak tekint, hogy az jó, ha elveszíti az egész addigi életében tanult értékes tulajdonságait? Nem hiszem, hogy a bátorság maga után vonzza a kegyetlenséget és az empátia hiányát, még akkor sem, ha ezt várják el tőle.

A kettejük között fűződő szerelmi szál elég szépen van beletűzve a történetbe, Négyes és Tris szép lassan megismerik egymást, néhány csók és annyi. És persze tudtam, hogy szerelmi háromszögre kell számítanom, de ami itt volt azt már inkább szerelmi négyszögnek nevezném, hogy mi volt ezzel az írónő szándéka, arra is van tippem, de spoilermentesen nem fér bele.

Amit még mindenképp ki kell emelnem azok a logikai hibák. De annyi van, kisebek-nagyobbak egyaránt, hogy ennyit még nem láttam egy rakáson. A legnagyobb talán az volt amikor Tris a végén átment superwomanbe. Spoilerezés nélkül ezt nem tudom részletezni, de tényleg nagyon feltűnő volt. A kisebbek pedig… hát például itt van egy idézet: „Lehunyom a szemem, nézem a hideg követ alattam, s beszívom a föld alatti, dohos levegőt.” Ez mi? Nem hiszem el, hogy ez, és a sok hasonló, nem tűnt fel senkinek, aki átolvasta kiadás előtt…

Ezen kívül a katasztrófát elhárító befejezés nekem béna volt, viszont végig húztak a szemem előtt a háttérben egy szálat, ami arra volt hivatott, hogy a rendszer romlottságát és annak okait vezette fel, és ez nagyon tetszett. 

És mindennek ellenére a történet pörög, és azok a részletek amik nem totál kiszámíthatók, nagyon érdekesek és élvezhetőek, ráadásul az elhanyagolt mellékszereplőkből (ilyen például Uriah) még rengeteget ki lehet hozni.

Íme, a második kötet borítója. Szerintem még szebb mit az elsőé, de attól tartok legalább annyira spoileres. De ne nekem legyen igazam…

Idézetek: Megidézve
Történet: Gyors sodrású.
Karakterek: Tris elég sokat változik, a többiek nem annyira fontosak.
Kedvenc szereplő: Tris anyukája
Akit nem szerettem: Peter
Legjobb rész: Négyes tetoválásai és jelentésük magyarázata
Legrosszabb: Tris szívtelen viselkedése
Borító: Eredeti, szép, spoileres
10/7
Petra