J. A. Redmerski: A soha határa

 



Magyar kiadó: Ulpius-ház; 2013
Értékelés molyon: 93%
Oldalszám: 506 oldal

A soha határa… Én egy olyan könyvet szerettem volna, aminek az az elcsépelt közhely a tanulsága, hogy: Soha nem mond, hogy soha. Milyen szép is lett volna. El is képzeltem az elején, majd utaznak és akkor jönnek a 'sohák' és Andrew majd szépen mindegyikre kitalál valamit. Egy darabig hittem is, hogy ez lesz, nagyon akartam hogy egy eseménydús, életteli, életszeretetet tükröző könyv legyen. És valahol mindez volt is egy bizonyos szintig, mégsem azt üzente, amit vártam, hanem helyette azt, hogy: A szerelem mindent legyőz! Jee!...

Valahol azt is próbálta mondani nekem, naiv olvasónak, hogy ne kövessem vakon a társadalom elvárásait és normáit, hanem éljek szabadon ahogy jólesik, de ez a megszívlelendő üzenet eltűnt valahol a nyáltengerben…

 Az elején még kimondottan tetszett és hittem a könyvben, aztán kezdett erősen más irányba tendálni, én meg vártam hogy visszakanyarodjunk a csapásra, de az országút elfogyott és a tengeren nem lehet autókázni, max ha Jézus vezet. Így a végére már Natalia Oreiro Cambio Dolor-ja csilingelt a fülemben aláfestésként.

 A könyv legjobb jelenete egyértelműen az egyetlen „Még soha! Na majd most!” jelenet volt, a szabad ég alatt alvással. Iszonyú jót nevettem ezen a részen. Tagadhatatlan hogy voltak más jelenetek is amiken jót szórakoztam, főleg az elején. De voltak dolgok amiktől a falra másztam, és sajnos ezekből is akadt bőven. Camrynt úgy kapásból nem igazán bírtam összerakni. Amint kezdett összemelegedni Andrew-val, az előtte felvázolt személyisége köddé vált és kezdett átmenni egy tinikönyv főszereplőjébe, csak épp felnőtt kiadásban. Mindenen mosolygott, nevetett, bámulta Andrew izmait és csorgott a nyála, persze csak titokban. Ezek mellett meg már alig tudtam odafigyelni lelki viszályaira, egy idő után már nem is érdekeltek, azt vártam, hogy végre Andrew szemszöge jöjjön, de a végére már inkább csak túl akartam lenni az egészen. Persze megható volt  és sírós fajta olvasó biztos végig bőgi az utolsó 25 oldalban lefolytatott villámlezárást, a végtelenül elcsépelt epilógussal együtt, de nekem sokkal inkább tűnt mindez egy Brazil szappanopera utolsó részének, amit bár megpróbáltak felvezetni, de sebtében kellett vászonra vinni mert elfogyott a pénz.

 És akkor még nem beszéltem a könyv kivitelezéséről. Néhol a szóhasználatot is furcsálltam, de oké, tőlem legyen melléje, föléje, beléje, eléje, akrámije. De hogy kötőjel helyett számos helyen zárójel van használva, és hogy minden második mondatban legalább az egyik szó dőlt betűvel van szedve az kiborított. Nem sikerült eldöntenem, hogy az olvasót nézik retardáltnak, hogy nem tudja eldönteni hol van a hangsúly, vagy a fordító/szerkesztő, vagy tőlem akárki, életében először használt Word-öt és azzal játszott hogy ki be kapcsolgatta a ’Dőlt’ gombocskát.

Szóval… Csöppet túlértékeltnek érzem a könyvet… És dühös is vagyok rá. De hát csak magamra vethetek, megvettem egy Ulpius könyvet. Ráadásul úgy, hogy közben tudtam, nemrég már kifogtam a ritka kivételt, azt a könyvet, amit tényleg sikerül eltalálniuk.

Idézetek: Megidézve

És persze zene a végére: 

Petra

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

Eredeti kiadó: The Writer's Coffee Shop Publishing House ; 2012-ben

Magyarul kiadta: Ulpius-ház; 2012-ben

Értékelések: Goodreads- 3,91 (több mint 184 ezer értékelés) ; Moly -76% (100 körüli vélemény)

Oldalszám: 636

Végre vége!! Mind a három regénynek álcázott hulladékkupacot sikerrel végigszenvedtem, de amikor már azt hittem, hogy vége, még akkor is volt tovább! És ezt kénytelen vagyok kiírni magamból:

Jön a vége, záró mondat fekve ugrálok örömömben, hogy a végére értem, erre a monitor alján meglátom az ’Epilógus’ szócskát. Szusszantok, de úgy gondolom, nosza, epilógus kell, magam sem gondolhattam, hogy nem lesz! Olvasom hát az zárást, csöpög belőle a vattacukor természetesen (és aki most úgy érzi, hogy spoilerezek gondoljon bele gyorsan miből is lett ez az egész!) tekerem egyre lejjebb, utolsó mondatok, nyúlok a teámért, hogy azzal ünnepeljem a végét, mikor meglátom a következő oldal tetején ezt: „Christian árnyalatai” alatta: „ÖTVEN ELSŐ KARÁCSONYA” Ebben a pillanatban komolyan azon gondolkodtam, hogy inkább belefojtom magam a teába! Mi ez? Extra bővítmény az e-bookhoz, csak hogy tovább idegesedjen a szerencsétlen letöltő!? Megérdemli, mert nem dobott ki az ablakon 4.000 forintot ezért a szemétért! Tuti ez volt a koncepciójuk! Ajándék kedvenc fordítónktól! Boldog Új Évet!

Ahhh!!! Cirka húsz percig vérben forognak a szemeim, majd nekiesem Christian karácsonyának. Oké, azt meg kell hagyni, ez volt a legédesebb fejezet az egész sorozatban, de könyörgöm minek?! Nem baj túléltem, és persze már meg sem lepődtem, hogy még mindig nincs vége, a következő fejezet: „ISMERJÉK MEG ÖTVEN ÁRNYALATOT” És mi van ebben a fejezetben? Találkozásuk Christian szemszögéből! Remek…! Ennél a pontnál nem bírtam ki hogy előre ne lapozzak, és meg ne nézzem, hogy van-e még valami meglepi, vagy most már mehetek aludni, csak ezt kell még túlélnem? Nem volt, úgyhogy belevetettem magam az ismerkedésbe, kit izgat, hogy három könyv óta ismerem Christiant?! Nem számít már ez sem, csak legyek túl rajta végre! Közben amúgy rájöttem, hogy drága Erika (az írónő) félreértelmezte a feladatot! A még meg 

nem jelent Twilight könyveket nem kell feldolgozni!!! Lehet neki nem szóltak…

Oké, mindegy, túléltem.

És akkor a könyvről is egy kicsit, miután kidühöngtem magam valamelyest…

A 640 oldalnak legalább a fele tök fölösleges, még mindig nem történik semmi, ezáltal néhol (nagyrészt) baromi unalmas, majd amikor végre jön az „izgalmas” rész, na az volt a legviccesebb. Irtó jókat nevettem ezen a könyvön. Már nem érdekelt, hogy a fordítás még mindig pocsék, hogy ez a két szerencsétlen ugyanazokat a köröket futja le újra és újra eszét elhagyott főhősnőnk miatt, és az sem, hogy az első kötet első oldalán tudni lehetett a befejezést. Kínomban nagyon jókat nevettem. De tényleg, aki úgy állt neki ennek a sorozatnak, hogy tudta, ez egy Twilight fic ( kétlem, hogy van olyan aki nem) és ezt tudatosította is, az végigvezethette a Breaking Dawn történéseit a könyvön. Még sereget is toboroztak, csak itt biztonsági személyzetnek hívták őket. Mondjuk arra nem jöttem rá Jacob ki lehet ebben a történetben… Talán Ethan?... Vagy Elliot?...

Viszont Ana egyre inkább Bella lett, nulla logika, teljes következetlenség és kompromisszumképtelenség, eszméletlen naivitás, csupa önzés, valamint ön és közveszélyes.  És mivel képtelen átlátni egy teljesen egyértelmű szituációt ugyan azokra a tetteire, ugyan azokat a következményeket kapja. Így a könyv nagy része, mint már említettem, teljesen fölösleges!

Christian meg már mindent elkövetett, erején felül teljesít, de szegény már nem tud hova változni, mégsem lehet soha kék lufiból piros kismacska! Ő már megtette amit tudott a második kötet végéig, így már ő sem volt annyira érdekes, bár még mindig jobb volt az ő dilemmáin agyalni, mint Ana véget nem érő 

szerencsétlenkedésén.

És azt hiszem nem is szidom tovább. A fordításról alkotott véleményemet az első résznél kifejtettem, a történet nincs, tehát nincs mint mondani róla... 

Az elkeserítő csak az, hogy belegondoltam mennyi ember megveszi ezt a könyvet. Nemhogy olyan könyveket vennének, ami igényesen van lefordítva és kiadva, van cselekménye és tartalmas szereplői. Nekem nem az erotikus tartalommal van bajom, hanem azzal, hogy annyira könnyű rávenni az embereket bármire! Ez a sorozat akarva-akaratlanul az emberek szeme előtt volt, mert a kiadónak volt/van pénze hirdetni. Ott van az összes könyvesbolt kirakatában tonnaszámra, az utcák hirdetőfelületein, a tömegközlekedésen, az újságokban és napilapokban, a rádiókban, még az otthonunkban is, és ha valamit ennyire sztárolnak az iránt érdeklődnek az emberek. És ahelyett, hogy utána néznének, megveszik, elolvassák, és tetszik nekik mert menő, mert amúgy sokan nem olvasnak könyveket és nem is tudják mi a jó, mert új, hogy erotikus, mert polgárpukkasztó. Természetesem tisztelet a kivételnek! Nem bántani akarok senkit. Amúgy még ez ellen sem lenne kifogásom, hogyha emiatt nem lenne elhanyagolva a kiadó többi könyve. És ez 100%-ig a saját véleményem, de ezt a trilógiát kiadták fél éven belül, Wardot pedig például négy hónapot csúsztatták. Pedig az is erotikus, sőt! Története is izgalmas, jó karakterek is vannak benne. Rendben fantasy és azt nem mindenki szereti, de azért elég sokan, és kérdem én, Mi van Showalterrel?, hogy csak egy példát hozzak. Felháborítónak találom amit az Ulpiu-ház csinál. És az is lehet, hogy ezen sem akadtam volna ki ennyire, hogy ha legalább azt a mit kiadnak igényesen tennék, és nem hitegetnék légből kapott dátumokkal az olvasóikat...

Idézetek: Meg sem próbáltam gyűjteni, a ’mesteri’ fordítás miatt

Történet: Próbálkozott, nem sikerült

Karakterek: Fejlődés nulla

Kedvenc szereplő: -

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: Történet híján nehéz

Legrosszabb: Dettó

Borító: Ez legalább az eredeti…

 10/1 (Annyira mérges vagyok rá, hogy nem kap többet)

Petra

E. L. James: A sötét ötven árnyalata

Avagy A szürke ötven árnyalata round 2.

Eredeti kiadó: The Writer's Coffee Shop Publishing House ; 2011-ben

Magyarul kiadta: Ulpius-ház; 2012-ben

Értékelések: Goodreads- 3,97 (több mint 152 ezer értékelés); Moly-79% (kevés vélemény)

         Oldalszám: 570

Zene: Beyonce: Crazy in love

 

18+!!

Ismét egy történetgazdag könyv!! Íme A történet: Sírás, kiállítás, szex, beszélgetés, szex, szex, szex, beszélgetés, dráma, szex, szex, estély, szex, Dr. Flynn, szex és még több szex, szülinap. (és alaposan megizzadtam, hogy ilyen részletes legyen, ugyanis ez itt a lehető leghosszabb és tényleg mindent eláruló változat.)

Azt sem tudom hol kezdjem. Ez a könyv ugyanaz mint az első csak pepitában! Ana végig sajnáltatja magát, nem képes a kisujját sem megmozdítani azért hogy valami jó történjen, és harcol a szex durva részei ellen, csak most már teste öltött ez az "ellenség", hátha így izgalmasabb. Hát nem az! De komolyan, ha belegondolunk, ugyanazok a dolgok történnek megint: Az elején bizonytalankodás van, aztán Christian féltékenykedik, Ana beleegyezik abba amit Christian akar, Ana elköltözik, Kate a fele történetben nincs is a képben, elmennek egy végtelenül romantikus kiruccanásra, Taylor még mindig nagyon laza, Christian töri magát, hogy eléggé meg tudjon változni, és megfeleljen Anának, aki eközben lógatja a lábát. Ez ugyan az a könyv!!!

Oké menjünk bele kicsit. Azon felül, hogy ebben a könyvben még több a szex, mint az előzőben, jóval több az értelmes beszélgetés is, fény derül jó pár titokra Christian múltjából, amik ugyan részben sejthetők voltak, mégis, legalább volt miért olvasni. 

Azért pedig, hogy két szereplőnk kimozduljon a hálóból, a drága írónő belerakta a könyvbe a világ legsablonosabb fordulatait. Mint például: Vérszemet kapott ex vagy épp főszereplőnk szülinapja.

Nézzük a szereplőket. Christian rendben van. Továbbra is töri magát, hogy megfelelhessen Anának, szenved a múltja miatt, de megpróbál túljutni a korlátain Ana miatt.

Ana pedig, mint egy elkényeztetett úrilány - annak ellenére, hogy nem akar az lenni - szépen tűri, hogy Christian a belét is kiszenvedje miatta. Nem tesz semmit, hogy segítsen, hogy megkönnyítse a dolgát. Ráadásul még mindig idegesítő, hogy hármas beszélgetéseket folytat önmagával és, hogy bénán káromkodik. Nem értem, ha alapból rajta van a tizennyolcas karika a könyvön akkor miért csak kétféle káromkodás fért bele, és miért mindkettő ilyen röhejes? (Lehet a fordítás az oka...)

És ezt még megfejeli, hogy Ana értetlenebb mint valaha, ezáltal ugyanazokat a köröket futják újra és újra, plusz egyszerűen annyira agyalágyult, hogy toporog egy helyben és a fehér szobában lévő egy szem rikító piros ajtót sem veszi észre. Ha nem tudnám, hogy Ana igazából Bella, akkor is rájönnék, pont olyan logikátlan, lassú és tehetetlen.

Ki kell térnem még egy fontos részletre, ami nem más mint a befejezés. Annyira könnyen le lehetett volna zárni az egészet, csak rá kellett volna még szánni tíz oldalt. De nem! Had szenvedjen még szegény olvasó egy köteten át a cselekménytelen szörnykönyvön, bele kell rakni a világ legbénább, legklisésebb, legfantáziátlanabb epilógust a végére, aminek csöppet azért Lisbeth Salanderes beütése van valljuk be. Ezért a befejezésért legalább egy, de inkább két pontot kap a végértékelésben. Ennél még az is kreatívabb lett volna ha a semmiből felbukkan egy veszett sün, bokán harapja Christiant és így elkezd a világon terjedni a sünfluenza! Bár így lett volna izgalom a következő könyvben... Ez esetben bocsánat! Maradjunk az eredetinél!

És ismét nem lehet elsiklani a fordítás fölött.

Megint egy imádni való, igényes, választékos nyelvezetű és remek szófordulatokban bővelkedő fordítás Tótisztól.

Oké én még mindig nem adtam ki rá pénzt, így nem tudom, hogy mennyit ront a helyesíráson az hogy e-ben olvastam, ezért ezeket a hibákat nem említem. De! A szöveg törzse attól nem változik, hogy könyv vagy e-formátumban olvasok. 

Így például az Tótisz hibája, hogy a szereplőknek még mindig nem sikerült eldönteniük, hogy tegezzék vagy magázzák-e egymást, vagy épp rengeteg bízzál meg higgyél, ez így kicsit sem hangzik degradálóan. Ezek szerintem nem csak az én szememet bántották.

Találtam egy szereplő átnevezést is a könyvben, szegény Dante Dave-vé vált egy rövidke időre. Inkább nincs hozzáfűznivalóm...

A legviccesebb talán az volt, hogy Ana most már nem csak csupa ujj és hüvelykujj, mint az előző kötetben. Mostanra tovább fejlődött és csupa nyelv és zihálás valamint csupa kéz meg száj, nyelv és ajak, ujj és haj lett. Szerintem gratuláljunk neki! És ami még szöget ütött a fejemben, hogy szerintem a szereplők valójában medvék! Mindenki, mindig mormog!

De számomra a legelgondolkodtatóbb félmondat az ez volt: "Belső istennőm tripla Axelt mutat be felemáskorláton" Hogy mit és hol? A felemás korlát szer a tornában, a tripla axel pedig egy elem a jégkorcsolyában. Hogy a viharba sikerült ezeket összepárosítani?!

 Tehát összegezve: Vannak az átlagos könyvek. Történettel, izgalommal, értékelhető, fejlődő szereplőkkel. És van A szürke ötven árnyalata sorozat. Ezekben a könyvekben van az, amit a többiből kihagytak, és most nem a szexre célzok.  Egy átlagos könyv a történésekre koncentrál és, megjegyzem jogosan, elsiklik a hétköznapi és egyben fölösleges történések fölött. Na ezek a könyvek pedig csak hétköznapi és fölösleges történésekből állnak. A hétköznapok hétköznapi történéseinek füzére. Bravó. Azért ahhoz tudás kell, hogy leírjam mi történik velem egy átlagos napon. Pláne ilyen felbecsülhetetlen minőségben.

Idézetek: Molyos link

Történet: Még mindig nincs

Karakterek: Christian tesz érte, hogy legalább a fejem épségben megússza az olvasást

Kedvenc szereplő: Dr. Flynn, Taylor

Akit nem szerettem: Ana

Legjobb rész: beszélgetés Dr. Flynn-nel

Legrosszabb: Hagyjuk...

Borító: Igazából szép

 10/4

Petra