2013. március 28., csütörtök

A Burok - Film

A Burok az egyik kedvenc könyvem, olyan szinten imádom, hogy bár már többször is olvastam, még mindig nem sikerült róla egy értelmes véleményt összehoznom. És most itt a film.
Unásig ismert mondat, hogy a film sosem olyan jó. mint a könyv. És mit várhatunk egy több, mint 500 oldalas könyv, alig két órás feldolgozásától? Ezen töprengtem egy darabig, még hetekkel ezelőtt, aztán rájöttem, hogy meg kell nézni aztán megtudom.

Úgyhogy most itt ülök a film után és nem tudom mit gondoljak. Az öcsém első mondata mellett - miszerint "Ebben a filmben nem csináltak mást csak smároltak!" -, azon agyalok, hogy rám milyen hatással volt. Mert ugye, mint várni lehetett borzalmasan meg van vágva.
   Voltak kimondottan jó részek, változtatások amik igazán váratlan jeleneteket szültek, és nagyon tetszettek.
   Voltak változtatások amik kevésbé, a legrosszabb a végén felbukkanó színész. (Aki olvasta érti majd, aki nem annak sem hiszem, hogy tetszeni fog, csak neki nem üt majd akkorát.)
   Rá kell jönnöm, hogy az öcsémnek valamilyen szinten igaza volt. És mégis azt érzem, hogy Ian és Vanda, a könyvben szárnyaló, kapcsolata nem volt rendesen kidolgozva.
   Voltak olyan mondatok, amik bár tudom, hogy a könyvben is benne vannak, itt nagyon bénán hatottak. Kínos volt nézni.
   Vannak rétestészta jelenetek, hosszas hatásszünetekkel, amiknek nem mindig toleráltam, sokkal inkább haladtam volna.
   A színeszek kimondottan jók. Jake-et egyszerűen meg kell zabálni a mosolyával együtt. Max is nagyon tetszett, még Saoirse is egyértelműen meggyőzött, pedig nekem nagyon nem tetszett először, hogy ő kapta Mel szerepét. Jeb is remek volt, ő hozta a könyvbéli figurát és a kisfiú is Jamieként. Mind mind jó választás volt szerintem.
   Viszont aki a forgatókönyvet írta, azt igencsak leütöttem volna néha. És hogy csak egy egyszerű példát hozzak, egy mondat van, amit mindenki, de tényleg mindenki ismert a könyvből. Hogy maradhatott ki?!
   Plusz, a néző semmit nem tud meg a többi bolygóról, a lehető legjobban lebutították a lelkek világát, még az egyedi neveiket is elvették.
   A látvány csodás, a díszlet nagyon szép, mindenki legalább egyszer elázik, az ingek ultrabénák és néha Jake gatyái is.
   A szinkron...  És nem hittem hogy ilyet fogok mondani, de szerintem oké volt. Persze azt leszámítva, hogy a szinkronszínészeink nem bírják kiejteni a neveket, így két órán keresztül Dzseröd és Vándá társaságát élvezi a néző.
   A végét pedig kiemelném. Nem ugyanolyan mint a könyvben, de így még sokkal jobb. És valójában azt sem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de jó, hogy megváltoztatták, mert így sokkal izgalmasabb lett, főleg azoknak akik nem olvasták.

Összességében, tetszett is meg nem is. Imádom ezeket a karaktereket, és talán ha nem olvastam volna, azt mondanám, hogy egy nagyon jó alapötletet nagyon elszúrtak ezzel a filmmel. De így, hogy tudom mi van benne nem bánom annyira. Mert ha a filmet tényleg el is szúrták, én tudom, hogy Meyer, valamikor régen, még tudott írni jó könyvet is.  
Petra

2013. március 22., péntek

Sarah Dessen: Figyelj rám!




Eredeti kiadó: Viking Juvenile; 2006-ban
Magyarul kiadta: Kelly Kiadó; 2009-ben
Értékelések: Goodreads – 4,11 (majdnem 83 ezer értékelés) ; Moly– 92% (252 vélemény)
Oldalszám: 315
Zene: Led Zeppelin: Thank you 

Nem tetszik a fülszöveg, szóval a lényeg tőlem: Annabel Greene a legkisebb lány a három nővér közül. Kedves, csendes, kicsit visszahúzódó, aki magában tartja a problémáit, mert nem akar megbántani senkit. Pedig vannak problémái. Főleg az elmúlt nyár óta. Amikor a hírhedt Owen Armstrong belép az életébe, örökösen szóló iPodjával együtt, kezdenek lassan megváltozni a dolgok.

Határozottan tetszett a könyv.

Á.Ú.

Sarah Dessen
Rendben. Mit is lehet mondani erről a könyvről… Annyira őszinte volt.
Egy kicsit te, egy kicsit én, egy kicsit mindenki… vagy, jobban belegondolva inkább nagyon én. Nem volt sarkalatos, nem volt túlzó, nem volt drámahajhász, nem volt rózsaszín. Egyszerű volt, emberi, mindennapi, tele lassú változásokkal, tökéletlen emberekkel és legfőképp zenével.
Annyira jó olyan valakiről olvasni, aki nem csak egyszerűen szereti a zenét és ezért sokat is hallgatja, hanem aki egyfolytában zenét hallgat, mert rajong érte. Owent akármi is vette rá a folyamatos zenehallgatásra, a megszállottja lett, miközben újra felépítette saját magát. Akarattal, tudással, odafigyeléssel és zenével.
Majd amikor Annabelnek kezet nyújt ez a kőkemény fickó, felajánlva a barátságát és zenéjét, nyíltságával és őszinteségével segít, hogy Annabel is megmenthesse saját magát.
Olvastam én már olyan könyvet ami ugyanezzel a témával foglalkozik, ami itt egész a legvégéig a háttérben húzódik, de ez mégis teljesen más volt. Nem volt annyira sarkalatos, és a befejezés sem megoldás volt, sokkal inkább kimondás és elfogadás.
Forrás: deviantart.com
Valójában a történet kevésbé fontos ennél a könyvnél, mint az érzések és gondolatok amiket kivált. Figyeltem a szereplők legapróbb rezdüléseire és gondolataira is, miközben néha elsiklottam a cselekedetek felett, így sokszor újra kellett olvasnom néhány sort, hogy rájöjjek hogyan kerültek át a-ból b-be. Ugyanakkor, az elején lévő gyakori múltban ugrálás eléggé zavart, nem mindig tudtam hol is vagyunk, főleg amikor az egyik után félbe kellett hagynom, majd csak később folytathattam. Igen, az írónő elég sokat ugrál az időben, ráadásul az elején úgy tűnt, igazi logika nélkül teszi ezt. Ezt egy idő után viszont megszoktam és sikerült egyre inkább élveznem, hogy sok mindent megtudtam Annabel családjának múltjáról.
És akkor vissza Owenhez. Egyszerűen imádtam őt. Nagyon szép volt ahogy Dessen felépítette Owen és Annabel kapcsolatát. Kezdetben csak egymás mellett ülnek ebédszünetben, aztán zenéről kezdenek beszélgetni, így egyre jobban megismerték egymást. Barátságuk hétről hétre, rádióadásról rádióadásra egyre mélyebb és egyre őszintébb. A végén pedig már Annabellel együtt mondtam, hogy „Owen!”.
Idézetek: Megidézve
Történet: Összeszedett, komplex.
Karakterek: Mindegyikük szerethető, a hibáikkal együtt.
Kedvenc szereplő: Owen. És Rolly.
Akit nem szerettem: Nem volt ilyen.
Legjobb rész: Bármi Owennel.
Legrosszabb: Az ugrálás.
Borító: Egyszerű, szép.
 10/9
Petra

Ó, és majd el felejtettem! Imádtam a dühterápiás kifejezéseket! (Átfogalmaz és Újrairányít)

Megidézve

 



Sarah Dessen: Figyelj rám!







"Nem mindig az ismeretlentől kell a legjobban tartani. Azok akik a legalaposabban ismerik az embert, veszélyesebbek tudnak lenni, mert a szavak, amiket hozzánk vágnak, vagy a dolgok, amiket gondolnak, potenciálisan nemcsak hogy megsebezhetnek, de igazak is lehetnek."   61. oldal

"Akkor most mondd el, mit gondoltál igazából.
– Már mondtam. Érdekes volt.
– Különben az érdekes nem is szó – mondta.
– Mióta?
– Csak egy helyettesítő. Amit akkor használsz, amikor nem akarsz kimondani valami mást."   118 .oldal

"- Egy veszekedésnél legalább tudja az ember, hogy mi történik. Vagy van róla valami fogalma. A csend… az bármi lehet. Egyszerűen…
– Rohadtul hangos – Fejeztem be helyette."   140. oldal

"– Csak hallgasd – mondtam.
– Igen. Ne gondolkozz, ne ítélkezz. Csak hallgasd.
– És aztán?
– És aztán – mondta – dönthetsz róla."   143. oldal

"Kell hogy legyen valaki középen. Anélkül semmi sem lehet teljesen egész. Már nem csak az elválasztó tér számít, hanem az is, ami mindent összetart."   283.oldal

"Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor a világ elcsendesül, és az ember csupán a saját szívverését hallja. Ezért aztán jobb, ha megtanuljuk felismerni ezt a hangot. Máskülönben soha nem értjük meg, mit mond."   296. oldal

"Ahogy Owen mondta, napról napra, ha nem percről percre zajlanak a dolgok. Mindössze annyit tehetünk, hogy annyi súlyt veszünk magunkra, amennyit csak elbírunk. És ha szerencsénk van, lesz valaki a közelünkben, aki átveszi a többit."   302. oldal
Petra

2013. március 17., vasárnap

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Örökké




Eredeti kiadó: Ciceró Könyvstúdió; 2013-ben
Értékelések: Moly – 98% (176 vélemény)
Oldalszám: 388 + 340
Zene:Legyünk nyálasak- Oasis: Wonderwall

 A sorozat méltó befejezése lett. Pont ilyenre számítottam. Se több nem volt, se kevesebb.
Még mindig szórakoztató, még mindig idegesítő, még mindig vicces, még mindig tele okítással, még mindig ifjúsági.
Egy sorozatot befejezni mindig nehéz, ha másnak nem is, az írónak. De hatalmas rajongótáborral rendelkező könyv lévén, rengeteg ember engedi el ezzel a kötettel a sorozatot. Akik eddig imádták, ezt is fogják. Kétségtelen. Sokszor vicces, elmélázó, és ennyi könyv után már mondhatjuk, hogy Renis (nyafogó, drámázó, fülig szerelmes, csöppet szerencsétlen, de piszok mázlista).
Beszélhetnék itt arról, hogy egyszerűen mennyire nem sikerült olyanra, mint amilyenre ígérik. Egy iskola, ahova mindenki szívesen járna, Egy közösség, aminek te is tagja lehetsz. Hát igen, de ugyanakkor az egész pont nem valóságos. A szereplők totál lehetetlenek és valótlanok – egy-két kivételtől eltekintve-, kezdve Corteztől egész Gondosig. De ez igazából senkit sem érdekel, mindenkit körbezsong a vége-érzés. Egyetlen szereplőt emelnék ki, ő az én abszolút kedvencem karakterem, Ricsi. Azt kell mondanom, ő az egyetlen aki igazán felnő. Sokszor nemtörődömnek és szétszórtnak látszik, de ennek pont az ellentéte, felelősséget vállal, vall, tanul. A többiek nagyrészt ugyanolyanok, és pont emiatt, nem érzem őket 14-nél idősebbnek.
Elkezdhetném sorolni a problémáimat, de nem fogom, mindössze annyit szeretnék megemlíteni, hogy Arnoldot így elintézni elég beszari dolog volt szerintem. De mindegy belemagyarázható az indok szóval…
Amit sokkal fontosabbnak érzek (és milyen jó, hogy csak most írom ezt a véleményt!), azon egy molyos vélemény darabkája miatt kezdtem el gondolkodni: „úgy érzem,hogy tényleg velük nőttem fel.
Akármennyire nem tartom igazán jónak ezt a sorozatot, ezt az érzést imádom. Nekem a Harry Potter jelenti ezt. Azt hiszem, ha az ember egy sorozat szereplőit ennyire a szívébe tudja zárni az már rossz nem lehet. És nem csak azért, mert ezáltal olvasunk. Hanem azért is, mert van egy ismerős, talán mindennél jobban ismert közeg a rongyosra olvasott oldalak között, ahova bármikor elbújhatunk. Nekem ez a hely a Roxfort. Az 5-10 évvel fiatalabbaknak talán a Szent Johanna Gimi.

Idézetek: Molyon nagyjából a fél könyv ki van idézve.
Történet: Csöpögős, Renis lezárás.
Karakterek: Mint eddig
Kedvenc szereplő: Ricsi
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Virág balhéja
Legrosszabb: Arnolddal ami lett.
Borító: Nem rossz, de az Útvesztőé szebb.
10/7
Petra