Eredeti kiadó: Viking Juvenile; 2006-ban
Magyarul kiadta: Kelly
Kiadó; 2009-ben
Oldalszám: 315
Zene: Led Zeppelin: Thank you
Nem tetszik
a fülszöveg, szóval a lényeg tőlem: Annabel Greene a legkisebb lány a három
nővér közül. Kedves, csendes, kicsit visszahúzódó, aki magában tartja a
problémáit, mert nem akar megbántani senkit. Pedig vannak problémái. Főleg az
elmúlt nyár óta. Amikor a hírhedt Owen Armstrong belép az életébe, örökösen
szóló iPodjával együtt, kezdenek lassan megváltozni a dolgok.
Határozottan
tetszett a könyv.
Á.Ú.
 |
| Sarah Dessen |
Rendben. Mit
is lehet mondani erről a könyvről… Annyira őszinte volt.
Egy kicsit
te, egy kicsit én, egy kicsit mindenki… vagy, jobban belegondolva inkább nagyon
én. Nem volt sarkalatos, nem volt túlzó, nem volt drámahajhász, nem volt
rózsaszín. Egyszerű volt, emberi, mindennapi, tele lassú változásokkal,
tökéletlen emberekkel és legfőképp zenével.
Annyira jó
olyan valakiről olvasni, aki nem csak egyszerűen szereti a zenét és ezért sokat
is hallgatja, hanem aki egyfolytában zenét hallgat, mert rajong érte. Owent
akármi is vette rá a folyamatos zenehallgatásra, a megszállottja lett, miközben
újra felépítette saját magát. Akarattal, tudással, odafigyeléssel és zenével.
Majd amikor
Annabelnek kezet nyújt ez a kőkemény fickó, felajánlva a barátságát és zenéjét,
nyíltságával és őszinteségével segít, hogy Annabel is megmenthesse saját magát.
Olvastam én
már olyan könyvet ami ugyanezzel a témával foglalkozik, ami itt egész a legvégéig
a háttérben húzódik, de ez mégis teljesen más volt. Nem volt annyira
sarkalatos, és a befejezés sem megoldás volt, sokkal inkább kimondás és elfogadás.
 |
| Forrás: deviantart.com |
Valójában a
történet kevésbé fontos ennél a könyvnél, mint az érzések és gondolatok amiket
kivált. Figyeltem a szereplők legapróbb rezdüléseire és gondolataira is,
miközben néha elsiklottam a cselekedetek felett, így sokszor újra kellett
olvasnom néhány sort, hogy rájöjjek hogyan kerültek át a-ból b-be. Ugyanakkor,
az elején lévő gyakori múltban ugrálás eléggé zavart, nem mindig tudtam hol is
vagyunk, főleg amikor az egyik után félbe kellett hagynom, majd csak később
folytathattam. Igen, az írónő elég sokat ugrál az időben, ráadásul az elején
úgy tűnt, igazi logika nélkül teszi ezt. Ezt egy idő után viszont megszoktam és
sikerült egyre inkább élveznem, hogy sok mindent megtudtam Annabel családjának
múltjáról.
És akkor
vissza Owenhez. Egyszerűen imádtam őt. Nagyon szép volt ahogy Dessen felépítette
Owen és Annabel kapcsolatát. Kezdetben csak egymás mellett ülnek ebédszünetben,
aztán zenéről kezdenek beszélgetni, így egyre jobban megismerték egymást.
Barátságuk hétről hétre, rádióadásról rádióadásra egyre mélyebb és egyre
őszintébb. A végén pedig már Annabellel együtt mondtam, hogy „Owen!”.
Idézetek: Megidézve
Történet: Összeszedett, komplex.
Karakterek: Mindegyikük szerethető, a hibáikkal együtt.
Kedvenc szereplő: Owen. És Rolly.
Akit nem szerettem: Nem volt ilyen.
Legjobb rész: Bármi Owennel.
Legrosszabb: Az ugrálás.
Borító: Egyszerű, szép.
10/9
Petra
Ó, és majd
el felejtettem! Imádtam a dühterápiás kifejezéseket! (Átfogalmaz és
Újrairányít)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése