Chris Howard: Gyökértelen

Eredeti kiadó: Scholastic Press; 2012-ben
Magyarul kiadta: Főnix Könyvműhely; 2012-ban
Értékelések: Goodreads – 3,63 (több mint 380 értékelés) Moly – kevés vélemény
Oldalszám:286
Zene: Rise Against: Ready to fall

Direkt vártam a könyv elolvasása után, most már több, mint egy hetet, gondoltam hátha ha gondolkodom rajta, jobban megtetszik. De nem, úgyhogy maradnak az érzések és a gondolatok most már róla azt hiszem.
Elöljáróban… Én alapvetően nagyon nem szeretem a fülszövegeket. Legalább annyira ódzkodom tőlük, mint a spoilerektől. Lényegében mert nem lehet úgy fülszöveget írni, hogy az ne spoilerezzen le egy csomó mindent a könyvből, ez akaratlanul is megtörténik, ha el akarunk mondani a történetből valamit. Így nem a fülszöveg hibája, én mégis kerülöm ha tehetem. Szóval nem igazán olvasok fülszövegeket, helyette inkább elolvasok egy-egy értékelést, megnézem az értékeit goodreads-en, ilyesmik. Ez a Gyökértelen esetében is így történt, annyi kiegészítéssel, hogy félve elolvastam a fülszöveg első két mondatát, mert igazán felkeltette a borító és a cím a figyelmem. Ez volt az a két mondat:

Chris Howard

„A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról.”
Ennyit engedélyeztem magamnak, ami csak még jobban felcsigázott. Aztán valami egészen mást kaptam, mint amire számítottam. Egy alapvetően faépítgetés köré épülő történetre számítottam, nem egy folyamatosan rohangálós, akcióközpontú sztorira.
Ez egy iszonyú pörgős könyv, Banyan fő mozgatórugója, hogy megtalálja az apját, mindenki másé meg, hogy megtalálják a fákat, és rohannak egyik pontról a másikra, valami felé, valaki elől, néha összeszed egy-két embert, néha lekopik egy-kettő, néha őt szedik össze, aztán lőnek, verekednek, futnak, menekülnek, megsérülnek, néha beszélgetnek és építenek, aztán rejtélyek után is kutatnak.
Azt érzitek, hogy ez egy nagy összegabalyodott fonáltenger? Én is.
A legelején még nem ezt gondoltam. Az első néhány oldal után az volt az érzésem, hogy ezt a könyvet valójában a Greenpeace írta. Hogy ez a környezetszennyezés, de elsősorban a fák irtásának, a génmanipuláció és a globális felmelegedés ellenkampánya. Csak kellett nekik egy helyes pasit keresniük, hogy álcázzák magukat. Ez akkor jött volna be, ha nem úgy alakul a történet, ahogy alakult.

Forrás: Deviantart.com

Alapvetően azzal, hogy folyamatosan mozgásban voltak nem lett volna baj, akciódús volt, pörgött az egész, minden meg volt magyarázva, szóval alapvetően izgalmas volt. Azt leszámítva, hogy a fejemet vertem már a végén a falba, hogy találjanak már oda! Szóval a probléma nem a történettel volt, bár abban is éreztem azért logikátlanságokat, hanem a szereplőkkel, egyszerűen nem értettem őket, a reakcióikat, az indítékaikat. A felszínen minden oké volt, de olyanokat csináltak néha, hogy egyszerűen nem bírtam összerakni a jellemüket. Csapongóak, összeszedetlenek és furák voltak, néha azt sem értettem miért úgy beszélnek, ahogy.
Ráadásul az író bizonyos helyzetekben próbálja drámainak, brutálisnak, érzelmesnek mutatni a szereplőket, a szituációkat de egyik sem hatásos igazán. A túlzott brutalitást kimondottan nem éreztem indokoltnak, egyszerűen nem passzolt bele a történetbe így, hogy hol volt, hol nem. A következő pillanatban meg az egész nagyon beteg és bizarr lett, valójában elég sok helyen, tele van szintén indokolatlan hatásszünetekkel, plusz a végére még néhány rettenetes klisés mondatot is sikerült berakni, mint például ’Fogadjuk el amit kaptunk’, vagy ’Nem számít hol vagyunk, ha együtt vagyunk’ és hasonlók. Komolyan ezektől én éreztem kínosan magam olvasás közben, mint egy rossz filmben.
A könyv legpozitívabb része, a borító, a világfelépítés volt. Lényegében egy nagy sivatag, és néha kicsit a Csillagok háborújában éreztem magam, amikor a hajót javítják a sivatagban és kell nekik az alkatrész. És ki is merült a Csillagok háborúja tudásom. Nagyon tetszettek az egyedi megoldások, ahogy a génmanipulációs részeket megmagyarázta, és a becsempészett misztikus-jövőbeli részecskék is.
Szóval nem nagyon tetszett, pedig nagyon vártam és szerettem volna szeretni.


Idézetek: Megidézve
Történet: Sodró lendületével mindent letarolt.
Karakterek: Nem sikerült düllőre jutnom velük
Kedvenc szereplő: Crow és Alfa
Akit nem szerettem: Hina.
Legjobb rész: Az eleje.
Legrosszabb: A vége.
Borító: Hogy miért ennyire jó? Egyszerű a válasz: Sánta Kira
10/6

Petra

Megidézve

Chris Howard: Gyökértelen című regényéből







"A könyv borítója az idők során ugyanolyan rozsdás árnyalatúra színeződött, mint a furgon; lapozgattam az oldalakat, az orromhoz nyomtam őket, és beszívtam az illatukat - mintha azzal a történetiket is magamba szippanthattam volna."    13. oldal

"- Olvastam könyveket - mondta és letörölte a könnyeket az arcáról. - Még abból az időből, amikor léteztek törtvények és kormányok. Akkor legalább ezernyi cég működött, amelyek előállították az élelmiszert. Mindenfélét.
Igen, ezt már én is hallottam. De ennek így semmi értelme - hiszen akkor mindenki egyszerűen megtermelhette volna magának az ennivalót."   39. oldal

"Mert még akkor is, amikor nincs szinte semmi remény, az ember valahogy még mindig találhat egy helyet magában, ahol ragaszkodhat azokhoz a dolgokhoz, amikre igazán szüksége van."   207. oldal

"– Te a mennyországról beszélsz, csávókám! Mi pedig a pokolba tartunk.
– Nem tudom – vontam vállat. – Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz."    212. oldal

"Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres."

Petra

Brent Weeks: A Fekete Prizma

Eredeti kiadó: Orbit; 2010-ben
Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2013-ban
Értékelések: Goodreads – 4,21 (több mint 15 ezer értékelés) Moly – nagyon kevés vélemény
Oldalszám: 784 + Szójegyzék + Térkép
Zene: Jack Jack: Take it back

Imádom Weekst! Imádtam az Éjangyalban kialakított világát, lenyűgözött úgy ahogy volt, és most ezt megcsinálta még egyszer! A Fényhozóban is kaptunk egy teljesen új világot, teljesen új karakterbázist, ami legalább annyira jó, mint az Éjangyalban.
 Itt a fény segítségéven varázsolnak, fényből öntenek színeket, mindegyiknek saját tulajdonságaik vannak, de minden színöntő általában csak egy-két színt tud önteni, és a színeik befolyásolják a személyiségüket is. Ez alapból nagyon jól hangzik szerintem, de ahogy bele van építve az egész társadalomba… El sem hiszem hogy mennyire tetszett nekem ez az egész világfelépítés!
A főszereplő a Prizma, Gavin Guile, aki az összes színt képes önteni. Ezért ő a Prizma. És a Prizma személye, ennek az egész vallásos világnak a spirituális vezetője. Persze nem mindenki tud színt önteni, de a szerencsések, akik igen, színöntő tanulmányaikat a Chromériában, A Hét Szatrapia fővárosában végezhetik. Hét szín, hét Szatrapia van. De vissza Gavinhez, azért szerettem őt nagyon, mert annak ellenére, hogy szó szerint az egész világ terhei a vállán voltak, és akkor még a saját gondjairól szó sem volt, hihetetlen felszabadultan, gyermeki örömmel tudott elmerülni abban amit szeretett. Aztán a következő jelenetben keménykezű, határozott Prizma volt, majd logikusan cselekvő vezető, aztán képességei határát súroló színöntő, végül még spirituális vezetői posztban is bemutatkozott. Egyszerűen annyira széles volt a személyisége, hogy ezáltal igazán megismerhettük, átérezhettük a döntései súlyát, az érzései mélységét.
Oké, Weeksnek volt erre 800 oldala, de ott volt még rajta kívül másik 3-4 főbb szereplő is.
Kip, első ránézésre az a tipikus szerencsétlen kövér gyerek, akit már rengetegszer, rengeteg helyen láttunk, de ugye Weeks egy ilyen főszereplővel nem elégszik meg. Kezdetben ad a képlethez egy kis öniróniát, később egyéb fűszereket. Kip a humor fő forrása a könyvben. Nagyon szeretem, ahogy Weeks a humorral bánik. Nincs sok, de ha van akkor az tényleg vicces, és biztos, hogy a legjobb helyzetben van elszórva. Vagy a feszültség kellős közepén, vagy ott ahol épp mondjuk múltmesélés van, és akkor bedob egy megjegyzést. Nagyon jó érzéke van hozzá.
A harmadik nézőpont uralkodója Fehértölgy Karris. Ő a női vonal birtokosa a történetben, kemény, akaratos, makacs, harcos, de mindemellett is nő. A Fekete Gárda, akik a Chroméria fejesét, a Fehéret valamint ugyebár Gavint védik. Tehát a Fekete Gárda egyik tagja. És nem mondok róla többet, mert annyira jó útközben megtudni!
A negyedik szemszöget birtokló szereplőről pedig semmit sem mondanék, mert el sem hiszem mik történtek ott! Kicsit katartikus bejegyzés lesz ez…
És persze van egy gonosz király. Meg egyéb gonoszak. És még több remek szereplő.
A történet maga onnan indul, hogy megismerjük kicsit Kipet, és bepillantunk a színöntők világába. Mi lett azzal a színholttal ott az elején? Aztán átsodródunk Gavin fényűző életébe, elkezdenek felénk sodródni a problémák, tűzvész, utazás, színholtak (ők ilyen veszélyes színöntők, akik már túl sokat öntöttek, és ettől teljesen eldeformálódott a személyiségük), Karris... És nem tudom mit mondjak még a történetről, hogy ne legyen spoiler a bejegyzésben.
De Weekshez híven mozgalmas az egész könyv, van itt extrém utazás, politika, vallás, csata, mészárlás, háború, zavaros és vészterhes múlt. Csupa könnyed téma ahogy Weekstől megszokhattuk, zseniális kivitelezéssel, kreatív megoldásokkal, viszont szerintem mindössze egyetlen igazán csattanós csavarral. Amit sajnáltam. Főleg, hogy viszonylag az elején követezik be a könyvben. Mondjuk akkor akkorát üt, hogy a végéig emésztettem, de akkor is. Egy?!
És egyszer kizökkentem olvasás közben is… Kétlem, hogyha egy 15 éves gyerek ha életében először halált, meg gyilkosságot lát, főleg ha ismerőseiről, barátairól van szó, úgy reagál, ahogy Kip tette. Minimum le kellett volna dermednie vagy mit tudom én. Oké gondolom a düh is érthető reakció, de akkor legalább később ki kellett volna jönnie valahogy az érzelmeinek nem?
Valahogy én ezt a történetet nem éreztem annyira ütősnek, durvának, csavarosnak, valahogy nem érzem annyira az enyémnek, mint az Éjangyalt, már az első kötet után. Valami hiányzott belőle, a grandiózus és impozáns világon túl. Mondjuk az biztos, hogy több bevezetést igényelt ez a világ, mind Kylaré. De most ahogy ezen gondolkodom, az ötlött fel bennem, hogy egy kicsit más volt a stílusa, ezért rápillantottam a fordítóra. És... Bingó! Weeks új fordítót kapott...
Ennek ellenére persze epekedve várom a következő kötetet, mert Weeksből nekem sosem elég!
Végezetül, olvasás közben jutott eszembe, hogy ez a könyv olyan, mint egy folyó. Egy hegy gyomrából ered, ahol sötét és csend van. Lassan folydogál, a csendet egyre sűrűbb vízcsepegés töri meg, a sötétet pedig az apró réseken beáradó fény. A cseppkövek apránként, cseppről-cseppre kezdik duzzasztani a kis folyót, ami nemsokára nagy vízesést eredményezve tör elő a hegyoldalban. Mikor földet ér, az erdőben, a fák között sebesen kanyarog, és egyre több patak folyik bele, amitől még szélesebbre duzzad a folyó. Végül, amikor már elsöpörné maga előtt a partjára nőtt várost, magas hullámokkal csapódik neki az előtte magasodó gát falának, ahonnan zsilipeken, csak a vízfolyamának töredéke jut el a városon túlra.
Meglátjuk a következő részben sikerül-e áttörni az a gátat.

Idézetek: Megidézve
Történet: Lesz ez még mozgalmasabb is, de arra, hogy bevezetődjek a világba nagyon jó volt.
Karakterek: Weeks karakterei mindig nagyon össze vannak rakva, ez mit sem változott.
Kedvenc szereplő: Vasököl és Corvan Danavis
Akit nem szerettem: Liv
Legjobb rész: A csavar. Na meg Gavin reggeli jelenete.
Legrosszabb: A fordító lecserélése! Így is jó, de Gazdag Tímeával jobb lett volna.
Borító: Nem tetszik, de ez az eredeti, úgyhogy inkább ez, minthogy a Könyvmolyképző nekiálljon borítót gyártani, mert attól végképp kiakadtam volna.
10/9

Petra

Megidézve

Brent Weeks A Fekete Prizma című regényéből.





Némelyik tartalmaz icipici spoilert, de csak azokra veszélyes akik a legkevesebbtől is falra másznak!

"Mintha jeladás lenne, Kip egy ág roppanását hallotta. Lehet, hogy egy szarvas. Hiszen már közeledik az este. A narancsligetben nagyon sok a szarvas, amikor...
Talán harminc lépésre valaki káromkodott. Beszélő szarvas?"   67. oldal

"Megváltozott a szél iránya, és a földet fellazító könnyű, szemerkélő eső szaga összekeveredett az égett fa füstjének szagával és az érett narancsok gyenge, friss illatával.Ettől az illattól korábban Kip mindig vidám lett. Ma éjjel azonban az illat halvány, múlékony és törékeny volt..." 78. oldal

"- Az ott Garriston? - szakította félbe Karris, északnyugatra mutatva. - Máris?
- A fontosabb kérdés az, hogy a földön akarod összetörni magad, vagy a vízen?
- Összetörni?
- A landolásban sem vagyok túl jó, és msot, ezzel a túlsúllyal...!
- Már megbocsáss! - Sértődött meg Karris.
- Miért? Nem azt mondom, hogy egy lamantinnal a fedélzeten repülök, hanem...
- Most meg egy tengeri tehénhez hasonlítasz?"   97. oldal

"A lift persze nem ment egészen a Chroméria tetején lévő szobájáig. Az már túlságosan is kényelmes lenne, vagy ahogy a feketegárdisták szerették hangoztatni, , nem lenne biztonságos.
(...)
A kürtő fenti végénél megállt, és kilépett az emelet őrségének posztja elé. A négy férfi - őrök, de nem feketegárdisták - bűntudatosan pillantott fel a kockázásból. Nyilván csak akkor vették észre a sistergő kötelet, amikor már késő volt. Arra pedig még a szájukat is eltátották, hogy magát Gavin Guile-t látják, izzadtan, piszkosan, és éppen itt!
- Megmondom, mi lesz - mondta Gavin, és az övébe dugta a féket. - Ti hallgatni fogtok erről, én meg arról. - Jelentőségteljesen a kockákra és az asztalon heverő érmékre nézett. (...)
Négy fej egyszerre bólintott."   256. oldal

"- Teljesen mindegy, hányszor nézel rám, akkor sem leszek magiszter - mondta a nagy ember. (*a színöntőket tanító oktató)
- Akkor esetleg idegenvezető?
- Az sem.
- Udvarias házigazda?
- Nem.
Seggfej? Kip már majdnem kimondta, de még időben észrevette, hogy Vasökölnek milyen izmos karja van. Becsukta a száját és mogorva képet vágott."   265. oldal

"-(...)Azt akarom, hogy tudja: akik számítanak, azok egyáltalán nem esnek hasra attól, hogy ki az ő apja, sem attól, hogy jól tud színt önteni."   365. oldal

"- Tuskó, hívd a parancsnokot! - mondta a magas őr. Tuskó? Az alacsony feketegárdista neve komolyan az, hogy Tuskó?"   438. oldal

"- Liv, ígárd meg, hogy nem fogsz kímélni. Én...
Mit akartál mondani, Kip? Hogy amióta csak az eszemet tudom szerelmes vagyok beléd? Remek.
- Nem bírnám elviselni, ha elveszteném az utolsó kötelékemet Rektonhoz - mondta helyette akadozó nyelvvel. - Te vagy az egyetlen aki ezelőtt is ismert!
Nagyszerű, teljesen elintézted, hogy az egész teljesen személytelennek tűnjön. Te nem is érdekelsz, nekem csak Rekton fontos.
- Úgy értem... Liv, te ismersz, te... - ... a barátom vagy? Ez egy cseppet merésznek hangzik, nem? Mi van, ha sosem tartott a barátjának? - Te is Rektonból származol - fejezte be esetlenül. Ebben sem volt személyesség. A francba! - Kell valaki, akivel beszélhetek, és én téged mindig is... csodáltalak!
Csodáltam? Mint egy festményt?
- Úgy értem, sokra becsültelek...
Becsültelek? Ez se sokkal jobb. Becsültem, mit egy jó szakácsot? Orholam tökeire, ez kész gyötrelem! Ah, itt a kiút, nem őt értékelem, hanem azt, ahogy valamit csinál!
- Nagyra értékelem, hogy... - Mit is? Azt, ahogy kinézett abban a feszes zöld blúzban, amit akkor... A francba!!
- ... mindig olyan kedves voltál hozzám.
Most újra a rimánkodó, szerencsétlen kisgyerek lettél. Szép munka. Aranyszájú Kip, így kéne, hogy hívjanak."   500-501. oldal

"- Azt hallottam, hogy halott vagy! - mondta Liv.
Hm, igen, az én voltam. Kip a hamis rossz hírek hírnöke."   502. oldal

"- Mennyit fizetek én neked?
- Eddig még semmit, Prizma nagyúr.
- Na, akkor kétszerezd meg! - parancsolta Gavin.
Az építész zavartnak látszott, nyilvánvalóan fejben elvégezte a számítást, és nem tetszett neki az eredmény, de nem akart akadékoskodni a Prizmával.
- Csak tréfál! - mondta Danvis tábornok az építésznek."   541. oldal

"A fényt nem lehet leláncolni."   663. oldal

Petra

Beszerzés, meg egy kis mese...

Már több, mint egy hónapja egy szót sem írtam ide. Év végi záróvizsgák, hajtás a suliban, aztán meg folyamatos gyakorlat vonta el a figyelmem és szívta el az erőm, aminek a következménye, többek között az is lett, hogy több, mint 6 héten át "olvastam" az új Weeks kötetet. Amiből valódi olvasás nagyjából 7-8 napon volt. A többin meg vegetáltunk. Én is amikor itthon voltam, meg a könyv is mellettem. De már sikerült kiolvasnom, úgyhogy holnap hozom is az idézeteket meg a véleményem róla. Ma pedig egy Könyvheti szösszenet van terítéken.
Lényegében a könyvhéten is hulla voltam, pont a gyakorlat félidejében. De persze semennyi alvásidőért semmi pénzért nem hagytam volna ki. Konkrét célokkal érkeztünk barátnőmmel, ő csak két könyvet vesz, én meg max tízezret költök. Én simán betartottam, ugyanis végül csak az Ad Astránál vásároltam be. Fraktálherceg Hannutól, mert ez már nagyon kellett. Valamint két újdonság, Paolo Bacigalupi: Hajóbontók és a Jessie Lamb testamentumai, Jane Rogerstől. És mindegyikben van szépséges aláírás a grafikusoktól! Kirától meg még cicákat is kaptam! :))

A Hajóbontókon: Sánta Kira és Vass Richard

Sánta Kira aláírása és a cicám

Gyermán Petrától

Ráadásul a napot megkoronázandó, könyvekkel telepakolva ücsörögtünk az árnyékban és beszélgettünk meg mesét hallgattunk a varázsdobozból. Aztán még egy Gyönyörű sorscsapás is hazajött velem, hogy ideiglenesen díszítse a polcomat.

Petra

Időcsodák 2. - Ellenállók

Őt csak így magában. Mert gyönyörű, és mert nagyon várom!
Megjelenési parti június 21.-én.
Raana Raas: Ellenállók - Időcsodák második rész.

 

Végre David!! <3

Petra

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

Eredeti kiadó: Gollancz; 2010-ben
Magyarul kiadta: Ad Astra Kiadó; 2012-ben
Értékelések: Goodreads – 3,82 (több mint 4 ezer értékelés) ; Moly – 86% (59 vélemény
Oldalszám: 388
Zene: Imagine Dragons: It's time

Fülszöveg: Jean le Flambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli Naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Élő legenda, aki egyszer mégis rajtaveszt, és utána hosszú időn át egy virtuális börtönben kénytelen saját másolataival halálos párbajokat vívni.
Egészen addig, amíg egy titokzatos lány és még rejtélyesebb megbízója ki nem szabadítja… azonban a jótettnek ára is van, és ezzel kezdetét veszi Jean le Flambeur eddig legnagyobbnak ígérkező kalandja. Irány a Mars, ahol egy vándorló városban egyszerre kell felkutatnia régi önmagát és kicseleznie egy zseniális ifjú mesterdetektívet, a tét pedig sokkal nagyobb, mint elsőre azt bárki gondolná.

Hannu nekem dedikál

Imádom ezt a fülszöveget. Ha nekem kéne összefoglalnom abból egy 10 perces (esetünkben 10 oldalas) monológ lenne. Illetve lett. Tegnap megkértek rá. Többet nem fognak azt hiszem.
Ez a könyv… Ez a könyv zseniális, fantasztikus, fenomenális, rendkívüli, bámulatos és őrülten kreatív. Ugyanakkor valószínűleg sokkal kevésbé értem, mint amennyire azt jelenleg gondolom.

Az elején óránként olvastam kb 10 oldalt, folyton visszalapozgattam, hogy ’Mi van?’ ’Mit jelentett az a szó?’ vagy éppen ’Kinek jutott eszébe rám zúdítani ennyi katyvaszt?’
Az utolsó kérdésre szerencsére tudtam a választ, Hannu volt az személyesen, szóval pillanatnyi haragom seperc alatt elszállt. Igen, minden lehetőséget meg fogok ragadni a bejegyzés folyamán, hogy Hannut imádjam!

Aztán kezdtem belerázódni, igazán elkapott a hangulata, a ritmusa, az egész könyv felépítésének dinamikája, és onnantól kezdve menthetetlenül imádom ezt az egészet. Hannu egy pillanatig sem hagyja, hogy lankadjon az olvasó figyelme és azt sem, hogy azt higgye, végre teljesen érti amit olvas. Ilyenkor bedob, és nem mellesleg aktívan használni kezd, egy-egy új fizikai elméletet, vagy új szót, esetleg a múlt egy szilánkját, ami felkavarja az állóvizet.

Ráadásul, a legtöbb ilyen kaotikus tényezőt nem magyarázza meg részletesen (hála az égnek, elvégre ez egy regény, nem egy elméleti fizika tankönyv), csak a legszükségesebb információkat osztja meg róluk, néha még azokat is burkoltan. Így az egész egy nagy kirakóssá alakul, a részinformációk pedig a könyv végére, egy nagy egészet alkotva magasodnak az útvesztő fölé. Tiszta puzzle. Még jó hogy azokat imádom.

A könyvtrailerből

És ha ezek után bárki azt hinné, hogy a cselekmény unalmas és/vagy lassú az előbb említett rengeteg magyarázkodás miatt, akkor az egy hatalmas tévedés lenne a részéről. A magyarázatok velősek, egy-két kivételtől eltekintve rövidek is, és tökéletesen illenek az ezerrel száguldó, egy pillanatig sem lassító cselekménybe. Még az első pillanatra látszólag oda nem illő Közjátékok is tökéletesen passzolnak a nagy egészbe.

A három agyafúrt főszereplő pedig egyszerűen fergeteges. Amit leművelnek!
Mieli, valaki miatt vág neki a feladatának. Mérhetetlen erővel és lendülettel csap a problémák közé, miközben próbálja harmadik szemét folyamatosan Jeanon, a börtönből kilopott tolvajon tartani, aki hajlamos saját célja, az emlékei visszaszerzése, érdekében igencsak erősen feszegetni a határvonalait. Szerintem neki a lopás csak egy nagy társasjáték, amit annál jobban élvez, minél bonyolultabb a győzelemhez vezető út. És itt van még Isidore, akit az igazság vezérel, a megoldhatatlannak tűnő rejtvények, titokzatos emberek. Még jó hogy összeakad Jeannal és az ő furfangos agyával, mert ha két ilyen elme találkozik… El nem árulom mi lesz akkor! Ahhoz el kell olvasnod Hannu eme remekművét. De az biztos, hogy a három szereplő, a különböző céljaik miatt jól megkavarja egymás dolgát, és minél inkább közelebb érzik magukat a megoldáshoz annál több rejtély bukkan elő.

A könyvtrailerből

És ez az egész még meg van fejelve egy lenyűgözően kitalált világgal, ahol a szereplők kedvükre vandálkodhatnak. A Mars, ahol a történet majdnem egésze játszódik, a lassan mozgó városaival technikai fejlettségével, változatos fajaival, szokásaival és kultúrájával elvarázsolt. Hannu nagyon alaposan dolgozta ki a Labirintust, tele apró részletekkel, és valahogy mindegyik kapott egy kis szerepet a zárásban. De amíg odáig eljutottam, szép lassan megismertem a várost, ami érdekes, változatos, ezerarcú helyszínt biztosított ehhez nagyon izgalmas, fordulatos sci-fihez.

Ami még nagyon tetszett, hogy Hannu olyan apró utalásokkal szórta tele a regényét, amik más klasszikusokból ismerősek voltak, mégis teljesen illenek történetbe. Elhittem, hogy ott vannak, hogy ezek ott megtörténhetnek, de felidéztek bennem valami máshonnan ismerőset. Ilyenek voltak például a mozgó képek az újságban, néhány szuperhősös utalás az eleje táján, vagy épp az egyik harcjelent mátrixos beütései.

Mivel trilógia, így természetesen függővég, de még milyen! Nagyon kell a második rész!
  
Idézetek: Megidézve
Történet: Izgalmas, csavaros, rejtélyes.
Karakterek: Nagyon ötletesek és könnyen megszerethetőek.
Kedvenc szereplő: Isidore, Mieli, Jean és Perhonen
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Lehetetlen választás, úgyhogy felcsaptam egy helyen a könyvet -> Isidore az órásnál.
Legrosszabb: Az utolsó fejezet nagyon gonosz!
Borító: Imádom, nagyon illik a könyvhöz.
10/10 

Petra

Megidézve

Hannu Rajaniemi Kvantumtolvaj című sci-fiéből.







„- Még sosem találkoztam senkivel, aki ennyire káprázatos módon követett volna el ekkora ostobaságot.”   69. oldal

„Enyhén morcos vagyok egykori önmagamra. Mi a szarért kellett ezt ennyire megbonyolítani? Pedig a válasz egyszerű: azért, hogy a titok titokban maradjon. És mint közismert, egy titkot a legokosabb más titkok közé elrejteni.”   136. oldal

„- Valahogy nálad mindig és minden a lopásra lyukad ki.
- Mit is mondhatnék? Megszállott vagyok.”   136. oldal

„- Ennek az ajándékba kapott, gyerekes gevulotérzékelésnek annyi értelme van, mintha szuroksötétben próbálnánk zárat nyitni egy téglával.”   137. oldal

„Alattunk, a kék éjszakában a Hallgatagok puha fényei mozognak a mélyben, több ezer kicsi és nagy csillámló pont, mintha a földre lehozott csillagos égboltot néznénk.”   218. oldal

„- Sohasem osztom meg a terveimet félkész állapotban. Ez egy kreatív folyamat. A bűnöző művész, kreatív elme; a nyomozók pedig csak kritikusok.”    239. oldal

„Az idő az, amivé tesszük: relatív, abszolút, véges, végtelen.”   259. oldal

„Akkoriban még apacs voltál a nagyvárosban, utcai huligán, sivatagi homokkal a talpán. Bárdolatlan és bátor. És nézd, mi lett belőled! Egy gyémánt.”   312.oldal

„- Néha – jegyzem meg – elég egyetlen pillanat, hogy más ember legyen belőled. Néha meg évszázadok kellenek hozzá.”   375. oldal

Ebben az utolsóban SPOILER van!
„- A börtön akkor is börtön, ha a fogoly nem tud róla.”   312. oldal

Petra

Cynthia Hand: Angyalnyár

Eredeti kiadó: HarperTeen; 2012-ben

Magyarul kiadta: Maxim Kiadó; 2013-ban

Oldalszám:  98


Rövidke kis történet gyönyörű borítóval, a második kötet utáni nyárról. Inkább szól Angeláról mint Clararól, amit nem bántam de meglepett. Felváltva vannak az Angela és a Clara szemszögek, így kicsit többet megtudunk Angeláról is meg a nyarairól amikről sosem mesél igazán. És jobban belepillanthatunk a rendeltetésébe, amiről valójában ő sem tud túl sokat. Valamint megjelenik a titkos fiú is. Ráadásul kicsit előre is vetíti a harmadik kötetet.
Nagyon jó volt olvasni, kis egyestés kikapcsolódás, amiről nagyon süt Hand stílusa, amit én nagyon szeretek. Ez is tetszett.
Nem igazán tudom mit lehetne még róla mondani, mindössze 100 oldal, és ugye spoilerezni nem kéne… Szerintem akinek eddig tetszett Hand az ezt is szeretni fogja, ráhangolódásnak és kedvcsinálónak tökéletes volt a harmadik kötet előtt.

"Én se nem szeretem, se nem gyűlölöm az embereket. Tisztelem őket. Formálják önmagukat (...) és derekasan igyekeznek, hogy meghatározzák önmagukat. "Ki vagyok én?" - kérdik egyre. "Mit keresek itt?"
Nem tudom, mit mondjak erre.Az elmúlt két évben egyfolytában ezt kérdezgettem magamtól. Vajon az tesz emberré bennünket, hogy egyre ezt kérdezzük?"

Petra

Lauren Beukes: Zoo city

Eredeti kiadó: Angry Robot Books; 2010-ben

Magyarul kiadta: Ad Astra Kiadó; 2012-ben

Értékelések: Goodreads – 3,65 (több mint 2700 értékelés) ; Moly– 84% (86 vélemény)

Oldalszám: 352

Zene: Gang of Instrumentals: Oh Yeah (próbáltam a könyvben említett zenék közül választani. Ez tűnt talán élvezhetőnek. Benoit csengőhangja)

Fülszöveg részlete: Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni. Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel. 

Lauren Beukes

Hát ez a könyv nagyon ütős. Eltart egy darabig, míg az olvasó bele tudja helyezni magát teljesen, de onnantól rabul ejt és nem ereszt.
Rettentő érdekes a világ, nagyon-nagyon tetszik az egész, minden részletével. Olvastam volna róla még többet, főleg a mutikról, de a lényeg így is teljesen átjött. Az állatosodás, meg az ember-állat kapcsolat nagyon érdekes ötlet, főleg, hogy az állatok által ezek az emberek képességeket, varázserőt kapnak. Az ebből adódó rengetek lehetőség furcsa, szokatlan, helyenként elképesztő társításokat eredményez, amit az írónő maximálisan ki is használt. De persze a nagy kedvenc Lajhár. A kapcsolatuk Zinzivel nem új és ezáltal ők már egy jól összeszokott páros, akik ismerik egymást, tolerálják egymás szokásait, és vigyáznak egymásra.

Zinzi meg egyszerre halál vagány és iszonyú érzelmes.Az emberekből kiinduló szálak alapján, amik összekötik a keresett tárggyal találja meg a dolgokat. Nagyon tetszett, ahogy a különböző emberek fölött más és más módon jelentek meg az elveszett tárgyaik. Imádtam azokat a részeket egyaránt amikor nyomozott, és ment a tárgyak után, aztán bajból bajba csöppent, majd az ezek közé beszúrt egy-egy Benoit-os jelenetet is.
A helyszín is különleges. Zoo city, Johannesburg főként állatkertiek által lakott szegénynegyede sokkal másabb, mint amilyennek először képzeltem volna. Alapból különleges az állatok miatt, tele varázslatokkal, de Zinzi szemén keresztül látva, megvannak a saját rejtett csodái is.

Maga a történet pedig beszippant és magával ragad. Az egész pörög az elejétől a végéig, néha nyomasztó néha borzongató és elgondolkodtató. Csak úgy pattogtam az érzések között és egyre csak ámultam a remek stílustól, az egyre jobb hasonlatoktól és attól, hogy ott érzem magam a helyszínen. A leírások hihetetlenül életszerűek, elevenek és valósak, néha csodálkoztam, hogy nem érzem a meleg estét meg a csatornaszagot magam körül. Hatalmas köszönet a fordítónak! Imádtam! De csak felnőtteknek ajánlom!
Bár néha úgy éreztem a sok szál miatt nem halad sehova az egész, mégis elért a végkifejletig, ami meg aztán nagyon ütött.
Ami egy kicsit hátráltatta az olvasást, hogy egyszerűen nem mindig tudtam felvenni a fonalat. Ha nem tudtam belemerülni nem élveztem, és ritkán volt összefüggően sok időm, hogy igazán leülhessek mellé.

Idézetek: Megidézve

Történet: Összetett, érdekes.

Karakterek: Zinzi igazán kézzelfogható, a többiekről pedig pont az derül ki aminek kell.

Kedvenc szereplő: Lajhár

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: Benoittal a tetőn

Legrosszabb: A csatornás.

Borító: Imádom, gyönyörű!

10/8

Petra