
Kétszer sikerült körbejárnom az idei Könyvhetet, először szombaton, majd hétfőn. Hétfőn már csak nézelődtem, míg barátnőm vásárolt, mert még szombaton felkutattam és beszereztem a listámon szereplő tételeket.

Első utam az
Agave kiadóhoz vezetett, mert tudtam onnan hozom el a legtöbb könyvet. Amik közül számomra a legjobban várt
Lissa Price A testbérlők című könyve volt. Azóta már olvasom, ha nem jön közbe semmi két, max három nap és hozom is. Ezenkívül megvettem még
Neil Gaimantől az
Amerikai isteneket és a
Soseholt. Mindkettőre már régóta fájt a fogam. Valamint a
Farkasok a falbant, ő nem volt tervezve, de hát... Hozzám került még
Brandon Hackett-től
Az ember könyve is. Sajnos a dedikálásig nem tudtam maradni, talán majd legközelebb, mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok rá. És mindegyiken ezek a gyönyörű borítók! Ráadásként ajándékba kaptam egy
Agave 100 kötetet, nagyon köszönöm.

Az
Ad Astra kiadó könyveit már a Könyvfesztivál óta nézegetem, akkor még nem voltam teljesem biztos benne, hogy szeretném őket, de két napra rá már bántam, hogy nem vettem meg egyiket sem, így most gyorsan bepótoltam. Egyből két könyv került a polcomra, bár nagyon nehéz volt választani, végül
Lauren Beukes Zoo city-je és
Hannu Rajaniemi Kvantumtolvaja mellett döntöttem. És ezek is milyen gyönyörűek! És kaptam hozzájuk könyvjelzőket is.
Beszereztem még a
Ciceró kiadótól
Lauren Oliver Delírium, és
Gayle Forman Ha maradnék című könyvét. Mindkettőről blogos ajánlások győztek meg. Valamint a
Könyvmolyképzőtől
Cyn Balog Tündérszerelem című könyvét, ennek a borítója nyűgözött le elsősorban, majd meglátjuk milyen lesz. Végül de nem utolsósorban,
Laini Taylortól a
Füst és csont leánya is a polcomon landolt. Vele már nagyon régóta szemezek, mondhatni szó szerint!

Így a végén még szeretném megköszönni az Agave kiadónak a vászonszatyorárt, ami nélkül valószínűleg nem tudtam volna ilyen gördülékenyen hazacipelni a könyveket! :D
Petra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése