Az éhezők viadala

Eredeti cím: The Hunger Games

Adatok: magyar premier- 2012. március 22; játékidő- 142 perc

Rendező: Gary Ross

Főszerepek: Jennifer Lawrence; Josh Hutcherson

Hajnal négy van, most értem haza a premierről. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még igencsak a hatása alatt vagyok és, hogy a változtatás illetve bővítés jogát fenntartom! Jah, és persze aki nem olvasta a könyvet, annak spoileres a bejegyzés!

Sokban eltér a könyvtől, főként a részletekben, ugyebár bele kellet férni a két órába. De a könyvtől, ahol csak lehet, megpróbálok elrugaszkodni, és úgy írni a filmről, hogy a lehető legkevésbé befolyásoljon a könyv.

Rögtön itt az elején megemlítenék három hibát, ami nézőtársaimnak egyből szemet szúrt. Az első, hogy volt benne jó pár logikai baki olyasmik, mint például, hogy Katniss több nyilat lőtt ki, mint amennyi volt neki. Az efféle baki szerintem elég sok film sajátja, és őszintén én nem számoltam. Mikor szóltak róla, utána számolva valószínűleg igazuk van, de nekem nem tűnt fel. 

A második, szerintem nagyobb hiba az volt, hogy a verekedős jeleneteknél egyszerűen követhetetlen volt, hogy épp mi van, lényegében nem látszott, ugrált a kamera. Bátyám szerint rossz operatőri munka. Lehet, de csak a verekedéseknél.

És végül, hogy sok részlet nem volt rendesen megmagyarázva. Néhány nekem is feltűnt, például, hogy Katniss ugyan megkérdezi Galet hányszor szerepel a neve, arról viszont nem beszélnek, hogy miért szerepel többször. Elejtenek egy utalást valamikor kicsit később, de a film forgatagában nem biztos, hogy a néző össze tudja kapcsolni a kettőt. És ezen kívül még jó pár kis részlet volt, amire hazafele jövet rákérdezgettek, mert nem volt számukra világos.

És máris a pozitívumok! Lenyűgöző film.
 Folyamatosan, haladt a cselekmény (ahogy a könyvben már tapasztalhattuk) egy unalmas pillanatra sem emlékszem (persze lehet majd második nézésnél találok).

A viadal irányítópanele nagyon tetszett, ahogy mutatták, hogy változtatják az arénát, és berakják az új "akadályokat" teljesen olyan érzésem volt mintha élő emberekkel társasoznának. A díszlet, a jövő technikája, bútorai, stílusa, maga a Kapitólium és az ezekhez tartozó apró részletek, egytől egyig szépen ki voltak dolgozva és nagyon látványosra sikerültek.

Liam nagyon el van találva, szerintem ő tökéletes Gale, iszonyú helyes, és iszonyú keveset szerepel. Azonban Josh-sal nem sikerült zöld ágra vergődnöm, nem egészen így képzeltem Peetát… azonban őt kaptuk, és a színészi játékra nem lehet panaszom. És ahogy elrejtőzött! Már az is bámulatos volt, ahogy a kiképzőközpontban befestette a kezét, de az arénában az a köves álca! Szinte el sem hittem. Bár arról fogalmam sincs azt, hogyan csinálta meg magának, sebesülten, ecset meg ilyesmik nélkül....De mindenképpen nagy taps annak aki így elmaszkírozta!

Egy- két számomra kiemelkedő jelenet: A személyes bemutatók és az almalövés után, a beszélgetés. Az volt a legviccesebb jelenet a filmben. Imádtam.; Thresh jelenete. (Pontosan mint a könyvben); Cato a bőségszarunál. Hihetetlenül elgondolkodtató volt amit mondott.; A vége, mikor hazaérnek. Gale nyakában Primmel. Nagyon édes volt.; A barlang.; És persze Cinna is felejthetetlen, főként az indítás előtt.

És még egy dolog, nekem hosszabbnak tűnt, mint két és fél óra!

Újra megnéztem, ismét nagyon élveztem, mindössze három dolgot jegyeznék meg még. A kamerarángatás sokkal idegesítőbb volt és több helyen is figyeltem fel rá. A legjobb színészi alakítást egyértelműen Woody Harrelson (Haymitch) nyújtja, de rögtön utána felemlegetném Josh Hutchersont (Peeta), másodszorra nagyon megszerettem. Valamint, a kevés zene, nagyon hatásos! Igencsak sokszor előfordul, hogy nincs háttérzene és semmilyen zaja a jelenetek alatt. A néma csend pedig nagyon kifejező.

Történet: Imádom

Kedvenc szereplők: Gale, Haymitch

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: kicsit följebb ott vannak a kedvencek

Legrosszabb: -

10/? - még nem tudom (talán 9...)

  

Petra

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Kezdet

Szent Johanna gimi- első rész

Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben

Értékelés: Moly- 92% (290-nél több vélemény)

Oldalszám: 388

Egy újabb könyv magyar író tollából.

Reni, tizennégy évesen, a gimi kezdetekor naplóírásba fog. A Szent Johanna nevű magániskolába kezd járni, az osztálylétszám tizenkét fő, akik közül senkit sem ismer ugyanis kihagyta a gólyatábort, viszont a többiek mind ismerik egymást. 

Innen indul a történet, ami nem igazán izgalmas, lényegében egy olvasó, otthonülős, tanulni szerető tiniről van szó, nem egy amolyan lázadó fajtáról. Ami ugyan talán izgibb lett volna valamicskét, mégsem tudom elképzelni, hogy Ricsi vagy Cortez naplót írna.

Amikor megláttam, hogyan kezdődik a könyv majdnem egyből félre is tettem, van lerajzolva egy (illetve kettő) ülésrend, és konkrétan a diákok adatai, de nem csak név meg kor meg ilyesmik, klubtagság meg érdeklődési kör… nem egészen értettem ez miért kell bele…

Renit néha nagyon bírtam, de elég sokszor idegesített, és a szülei furák. Az elején még bírtam, hogy mindent a tinikezelő könyvekből akartak kilesni, de egy idő után az anyja nagyon kezdett idegesíteni. Főleg ahogy beszélt Reni osztálytársairól, folyton a „kis barátaid” jelzővel illette őket, ami nagyon gáz! Kinek az anyja mond ilyet?!

A kedvencem egyértelműen a szereplők sokszínűsége volt, tizenketten tizenkét félék, oké persze nem szó szerint, de nagyon színesre sikeredett a társaság, tetszett a különböző egyéniségek összeütközése, ahogy egymást szívatták, a poénjaik, nagyon sok vicces szituáció alakult ki, és ezeknél a részeknél felettébb élveztem a könyvet. 

Tetszett maga az iskola is, jó ötlet, hogy francia kötődésű, és a tanárok is tetszettek, iskolai legendástul, szigorostul, rajzórástul (Vadár kimondottan szimpatikus), mindenestül.

Ami zavart:

Tele van a könyv idegesítő smile-kal. Az még oké, hogy a végén az „értékeléseknél” ott vannak, de a szöveg közepén?!

Nagyon sok fölösleges ismételgetés van benne, amik kimondottan zavarók. Például, az első negyven oldalban tisztázza nem is egyszer, hogy Arnold felül a padra, de azért minden egyes alkalommal, amikor megtörténik, újra és újra elismétli.

Folyamatosan a közösségi portálok vannak emlegetve. Ez is zavart egy ideig, de aztán rájöttem, hogy a mai tinik már szinte ott élnek, szóval igazából ez nem róható fel a könyvnek.

Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy tizennégy évesek így viselkednek. Valahogy nem… Sokkal inkább a tíz- tizenkét évesek.

Be kell vallanom, bár nem lesz nagy vallomás, a könyv nem az én korosztályomnak íródott, tizenkét éves kortól ajánlják, és tökéletesen megértem miért. Az a korosztály tutira imádja, falja a lapjait, és függővé válik. Lényegében megértem miért. Elszakadtam a fantasy lényektől, belecsöppentem a mindennapokba a könyvnek köszönhetően, semmi nagy durranás, mégis élvezhető, ha egyszerű, könnyed kikapcsolódást keres valaki. De persze csak ha nem bánja, hogy némi tini nyafogást kell olvasnia.

Történet: Nem ez itt a lényeg szerintem.

Karakterek: Tényleg tetszettek, miattuk olvasom tovább.

Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi

Akit nem szerettem: Reni anyja

Legjobb rész: Rajz és kémia órák, valamint Arnold szülinapja

Legrosszabb: Hogy lehet, hogy nem vették észre, hogy Gábor hiányzik? Ezt még most sem dolgoztam fel…

Borító: Naplós

10/5

Petra