Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Oldalszám: 236 + A történet, ami
alapján készült + leírás a könyvben található zenékről + Interjú a szerzővel
Zene:
Nirvana: Something In The Way
(Ennek a számnak a kiválasztásakor cseppet sem befolyásolt a szövege. A
hangulata volt a meghatározó, illetve az, hogy megemlítik a könyvben, mit egy
modern szám, amiben helyet kap a cselló.)
A történet Miáról szól, akinek 17
évesen élete legfontosabb döntését kell meghoznia. A számára fontos emberek történtekhez
való viszonyulása és rengeteg emléke segíti a döntés meghozatalában.
Az írónő |
Ezáltal a cselekmény egyszerre
zajlik a jelenben, és Mia múltjában és főleg ez utóbbi van a középpontban, Mia az
emlékeire támaszkodik, belőlük merít erőt, az emlékek befolyásolják a döntését.
És én imádtam ezeket az emlékeket. Nem mindegyik vidám, nem mindegyik boldog,
egy átlagos 17 éves lány életének pillanatai ezek, amik meghatározóak voltak az
életében. Egyik-másik vicces, majd jönnek gondokkal terheltek is, de mindegyik
megmutat egy-egy nagyon fontos mozzanatot, és ráébreszt arra, hogy Mia élete
tele van szeretettel és, hogy érzelmileg sokkal érettebb a koránál. Valamint
azért is imádtam, hogy rengeteget ugrált a könyv a múltban, mert alapjaiban a regény
egy komoly témát dolgoz fel, azonban ezt a kedves, boldog, vicces emlékek akárcsak
pillanatokra is, de feloldják.
Yo-yo Ma, a könyvben sokat emlegetett csellista |
Remek volt látni, ahogy Mia a
zenetáborban magára talál, ahogy beigazolódik, hogy a lányok az apjukra
hasonlító fiút választanak, ahogy egy tini lány a szélsőséges érzelmekkel
harcolva, éretten hozza meg a döntését.
A könyv egyik fő témája a szeretet, mozgatórugója pedig annak megnyilvánulásai. Ahogy két fiatal tiszta szívből
szereti egymást minden nehézség ellenére, ahogy egy nagyszülő kétségbeesetten
ragaszkodik az unokájához, ugyanakkor felajánlja neki a búcsú lehetőségét,
ahogy egy idegen szeretettel fordul felénk, és egy barát mindent megtesz
értünk. Ahogy egy fiatal lány szeretheti a zenét, és a zene hálából segíthet
rajta.
Szerintem nem számít hiszünk-e abban
amin a könyv alapszik, hogy egy végzetes autóbaleset után eszméletlenül fekve a kórházban magunk dönthetünk élet és halál között. Ugyanis ez csak egy nézőpont,
ami feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy ez a remek regény ily módon
megszülethessen. A lényeg, hogy a felmerülő kételyek, problémák és kérdések
eljutnak hozzánk, hatnak ránk és elgondolkodtatnak. Így annak ellenére, hogy ez
egy ifjúsági regény, felnőttek is nyugodt szívvel olvashatják.
Már ezzel a borítóval kapható |
A könyv szereplői egytől egyik
szerethető figurák, mindegyiket megismerjük kicsit és ez pont elég ahhoz, hogy
együtt tudjunk sírni és nevetni velük. Aki hajlamos rá, az szerintem sírni fog
a könyv fölött, de az biztos, hogy mindenkinek csal majd mosolyt az arcára. Nekem
még sosem sikerült könyvön vagy filmen elsírnom magam, de ennek olvasása közben
néha erősen homályosodott a látásom, és amikor letettem egyből tudtam, hogy
bekerül az évente újraolvasós könyvek közé.
Így a végére egy idézet az írónőtől
a regény végén található interjúból, amit bár már olvastam néhány könyvben, csak máshogy csomagolva, sosem tudom megunni: „Azt gondlom, hogy nem lehetne ennyire
mélyen átélni Mia örömeit, ha nem ismernénk a fájdalmát.”
Idézetek: Megidézve
Karakterek:
Rájuk épül a történet, ezáltal sokat megtudunk róluk
Kedvenc
szereplő: Adam, és Mia nagypapája
Akit
nem szerettem: -
Legjobb
rész: Amikor Mia elengedi magát a koncerten
Legrosszabb:
-
Borító: Nekem az első kiadású borítóval van meg, ami nem tetszik igazán, de az új kiadás borítója egyszerűen tökéletes.
10/10
Petra
Ha valamilyen könyv ennyire tetszett neked, akkor nekem feltétlen el kell majd olvasnom:) Nóri után kölcsönkaphatom? :D:D
VálaszTörlésAhha:):) Remélem nem sír majd rajta annyira, hogy elázzon:D:D Úú, te is biztos imádni fogod!!
Törlés