Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Eredeti kiadó: Harper Perennial; legelőször 1998-ban

Magyarul kiadta: Athenaeum Kiadó; 2007-ben

Értékelések: Goodreads- 3.66 (majdnem 27 ezer értékelés); Moly- 78% (840-nél több vélemény)

Oldalszám: 224

Veronika huszonnégy éves, látszólag mindene megvan, mégis megpróbálja megölni magát. Bevesz egy halom gyógyszert, de nem sikerül neki, egy szanatóriumban tér magához, ahol az orvosok közlik vele, hogy a szíve gyógyíthatatlanul károsodott, és már nincs sok ideje hátra.

Nagyjából egy éve, amerre csak nézek Coelho mindenhol ott van. Emiatt keltette fel az érdeklődésemet eleinte, de a fülszövegek nem győztek meg, aztán egyik barátom, akinek megbízom az ízlésében, elkezdte mesélni egyik könyvét. És hát nem dicsérte túlzottan. Így száműztem Coelho könyveit a SOHA könyveim közé. Nemrég rátaláltam Moly-on egy kihívásra, ami a SOHA könyvek olvasására buzdít. Így elővettem Coelhot. 

Könyvei nagyon megosztóak, van, aki imádja és van, aki be sem tudja fejezni. Én átrágtam magamat rajta azért, de igazából nem győzött meg. A történet még jó is lehetne, de a könyvben a történetet nem éreztem igazán fontosnak. Felhoz és boncolgatni kezd rengeteg komoly, összetett témát, mint például a szeretet fajtái, a szerelem, az előítéletek, a vallás, vagy Isten mégsem foglalkozik velük eleget ahhoz, hogy akár csak a véleményét megismerhesse az olvasó. Egyedül az őrület témát fejti ki rendesen több oldalról megvizsgálva, de még ezzel kapcsolatban is hiányérzetem maradt. Ráadásul az egész meg van tűzdelve egy halom sablonos életbölcsessége, maguk a történések pedig csak arra kellettek, hogy ezt a sok katyvaszt összefogják valahogy.

 

Mikor végre a végére értem, már biztos voltam benne, hogy az egész bagázsból Igor doktor a legőrültebb, aki szerint a hétköznapi emberek az őrültek, mert egyformák az őrültek pedig a normálisak, mert különbözni próbálnak. De ezt olyan hihetően magyarázza, hogyha rendesen kifejtette volna, kár még hiszek is neki. Egyébként remélem tudja, hogy vitriolnak a tömény kénsavat hívják...

És mivel mazochista vagyok, megnéztem a filmet is. Sokkal élvezhetőbb volt, mint a könyv! A történetet átzsuppolták Amerikába, megváltoztattak néhány nevet, és ami a legjobb a szereplők között ott volt Remus Lup... akarom mondani David Thewlis. :D Amint megláttam őt tudtam, hogy végignézem. A könyv után kész felüdülés volt, de azért nem egy nagy durranás. Eduard/Edward nagyon tetszett, és a végén a kezelés utáni jelenetek nagyon jók, imádtam, hogy teljesen megváltoztatták a könyvben leírtakat.

  

Idézet:

"Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, hogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak."

 Történet: Inkább mesélés és filozofálás van

Karakterek: Mindenkinek megismerjük még a családját is

Kedvenc szereplő: Eduard

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: Eduard története

Legrosszabb: nem is tudom...

Borító: Mindegyik változat egyszerű, semmi figyelemfelkeltés

10/2

Petra