A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 3., hétfő

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

 



Magyar kiadó: Athenaeum Kiadó
Értékelés molyon: 88%
Oldalszám: 448 oldal









Próbáltam alternatív tartalmat írni ide, de egyszerűen nem megy. Rosie és Alex élete. De inkább csak Rosie-é. Azt hiszem ennyi.
És ez az érzés végigkíséri ezt a rövidke véleményt. Akármilyen megközelítésből próbálok írni a regényről, nem megy. Már több mint egy hete kiolvastam és még mindig nem sikerült összeszednem magam utána. Mostanra tartok csak ott, hogy bele bírtam kezdeni egy új könyvbe, de nem értem miért. Érzem a könyv hatását magamon, csomót kattogok a regényen, bizonyos részletein, de még nem jöttem rá, hogy miért hatott rám ennyire.
Végtelenül egyszerű, levélregény ez. Rosie életét követhetjük végig, hét éves korától kezdve, levelein keresztül. Levelek, chatelések, üdvözlőlapok, meghívók, képeslapok. Ezekből áll a könyv, a végén az is kiderül hogy miért. Jó döntések, rossz döntések, véletlenek, az élet kliséi, boldog és szomorú pillanatok, tettek és következmények. Az élet nagy pillanati, de mind csak levelek formájában így ezek sem annyira grandiózusak.
Amit talán ki tudnék emelni… Imádtam Rosie és Katie életének párhuzamát. ’A történelem nem ismétli önmagát. De rímel.’ – mondta Mark Twain, aztán Cecelia Ahern megírta. Pont így gondolok rájuk.
Nem tudok összefüggő gondolatokat összehozni, úgyhogy azt hiszem ennyi. Még azt sem sikerült eldöntenem, hogy valójában imádtam-e ezt a könyvet. De lehet csak annyira szokatlan volt hogy ezért fogott meg ennyire. Valójában csak erős közepes? Nem tudom. De azt hiszem, ha valami ennyire hat rám, az csak jó lehet. Végül is a kisgyerekek is azért olvastatják újra és újra ugyanazt a mesét mert akkor és ott arra van szükségük. Nem lehet most erre volt. De nagyon.

10/10
Idézetek: Megidézve
Zene:
Petra

2012. február 19., vasárnap

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni


Eredeti kiadó: Harper Perennial; legelőször 1998-ban
Magyarul kiadta: Athenaeum Kiadó; 2007-ben
Értékelések: Goodreads- 3.66 (majdnem 27 ezer értékelés); Moly- 78% (840-nél több vélemény)
Oldalszám: 224

Veronika huszonnégy éves, látszólag mindene megvan, mégis megpróbálja megölni magát. Bevesz egy halom gyógyszert, de nem sikerül neki, egy szanatóriumban tér magához, ahol az orvosok közlik vele, hogy a szíve gyógyíthatatlanul károsodott, és már nincs sok ideje hátra.

Nagyjából egy éve, amerre csak nézek Coelho mindenhol ott van. Emiatt keltette fel az érdeklődésemet eleinte, de a fülszövegek nem győztek meg, aztán egyik barátom, akinek megbízom az ízlésében, elkezdte mesélni egyik könyvét. És hát nem dicsérte túlzottan. Így száműztem Coelho könyveit a SOHA könyveim közé. Nemrég rátaláltam Moly-on egy kihívásra, ami a SOHA könyvek olvasására buzdít. Így elővettem Coelhot. 

Könyvei nagyon megosztóak, van, aki imádja és van, aki be sem tudja fejezni. Én átrágtam magamat rajta azért, de igazából nem győzött meg. A történet még jó is lehetne, de a könyvben a történetet nem éreztem igazán fontosnak. Felhoz és boncolgatni kezd rengeteg komoly, összetett témát, mint például a szeretet fajtái, a szerelem, az előítéletek, a vallás, vagy Isten mégsem foglalkozik velük eleget ahhoz, hogy akár csak a véleményét megismerhesse az olvasó. Egyedül az őrület témát fejti ki rendesen több oldalról megvizsgálva, de még ezzel kapcsolatban is hiányérzetem maradt. Ráadásul az egész meg van tűzdelve egy halom sablonos életbölcsessége, maguk a történések pedig csak arra kellettek, hogy ezt a sok katyvaszt összefogják valahogy.
 
Mikor végre a végére értem, már biztos voltam benne, hogy az egész bagázsból Igor doktor a legőrültebb, aki szerint a hétköznapi emberek az őrültek, mert egyformák az őrültek pedig a normálisak, mert különbözni próbálnak. De ezt olyan hihetően magyarázza, hogyha rendesen kifejtette volna, kár még hiszek is neki. Egyébként remélem tudja, hogy vitriolnak a tömény kénsavat hívják...

És mivel mazochista vagyok, megnéztem a filmet is. Sokkal élvezhetőbb volt, mint a könyv! A történetet átzsuppolták Amerikába, megváltoztattak néhány nevet, és ami a legjobb a szereplők között ott volt Remus Lup... akarom mondani David Thewlis. :D Amint megláttam őt tudtam, hogy végignézem. A könyv után kész felüdülés volt, de azért nem egy nagy durranás. Eduard/Edward nagyon tetszett, és a végén a kezelés utáni jelenetek nagyon jók, imádtam, hogy teljesen megváltoztatták a könyvben leírtakat.
  
Idézet:
"Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, hogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak."

 Történet: Inkább mesélés és filozofálás van
Karakterek: Mindenkinek megismerjük még a családját is
Kedvenc szereplő: Eduard
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Eduard története
Legrosszabb: nem is tudom...
Borító: Mindegyik változat egyszerű, semmi figyelemfelkeltés
10/2
Petra