A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 19., szerda

Brent Weeks: A Fekete Prizma

Eredeti kiadó: Orbit; 2010-ben
Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2013-ban
Értékelések: Goodreads – 4,21 (több mint 15 ezer értékelés) Moly – nagyon kevés vélemény
Oldalszám: 784 + Szójegyzék + Térkép
Zene: Jack Jack: Take it back

Imádom Weekst! Imádtam az Éjangyalban kialakított világát, lenyűgözött úgy ahogy volt, és most ezt megcsinálta még egyszer! A Fényhozóban is kaptunk egy teljesen új világot, teljesen új karakterbázist, ami legalább annyira jó, mint az Éjangyalban.
 Itt a fény segítségéven varázsolnak, fényből öntenek színeket, mindegyiknek saját tulajdonságaik vannak, de minden színöntő általában csak egy-két színt tud önteni, és a színeik befolyásolják a személyiségüket is. Ez alapból nagyon jól hangzik szerintem, de ahogy bele van építve az egész társadalomba… El sem hiszem hogy mennyire tetszett nekem ez az egész világfelépítés!
A főszereplő a Prizma, Gavin Guile, aki az összes színt képes önteni. Ezért ő a Prizma. És a Prizma személye, ennek az egész vallásos világnak a spirituális vezetője. Persze nem mindenki tud színt önteni, de a szerencsések, akik igen, színöntő tanulmányaikat a Chromériában, A Hét Szatrapia fővárosában végezhetik. Hét szín, hét Szatrapia van. De vissza Gavinhez, azért szerettem őt nagyon, mert annak ellenére, hogy szó szerint az egész világ terhei a vállán voltak, és akkor még a saját gondjairól szó sem volt, hihetetlen felszabadultan, gyermeki örömmel tudott elmerülni abban amit szeretett. Aztán a következő jelenetben keménykezű, határozott Prizma volt, majd logikusan cselekvő vezető, aztán képességei határát súroló színöntő, végül még spirituális vezetői posztban is bemutatkozott. Egyszerűen annyira széles volt a személyisége, hogy ezáltal igazán megismerhettük, átérezhettük a döntései súlyát, az érzései mélységét.
Oké, Weeksnek volt erre 800 oldala, de ott volt még rajta kívül másik 3-4 főbb szereplő is.
Kip, első ránézésre az a tipikus szerencsétlen kövér gyerek, akit már rengetegszer, rengeteg helyen láttunk, de ugye Weeks egy ilyen főszereplővel nem elégszik meg. Kezdetben ad a képlethez egy kis öniróniát, később egyéb fűszereket. Kip a humor fő forrása a könyvben. Nagyon szeretem, ahogy Weeks a humorral bánik. Nincs sok, de ha van akkor az tényleg vicces, és biztos, hogy a legjobb helyzetben van elszórva. Vagy a feszültség kellős közepén, vagy ott ahol épp mondjuk múltmesélés van, és akkor bedob egy megjegyzést. Nagyon jó érzéke van hozzá.
A harmadik nézőpont uralkodója Fehértölgy Karris. Ő a női vonal birtokosa a történetben, kemény, akaratos, makacs, harcos, de mindemellett is nő. A Fekete Gárda, akik a Chroméria fejesét, a Fehéret valamint ugyebár Gavint védik. Tehát a Fekete Gárda egyik tagja. És nem mondok róla többet, mert annyira jó útközben megtudni!
A negyedik szemszöget birtokló szereplőről pedig semmit sem mondanék, mert el sem hiszem mik történtek ott! Kicsit katartikus bejegyzés lesz ez…
És persze van egy gonosz király. Meg egyéb gonoszak. És még több remek szereplő.
A történet maga onnan indul, hogy megismerjük kicsit Kipet, és bepillantunk a színöntők világába. Mi lett azzal a színholttal ott az elején? Aztán átsodródunk Gavin fényűző életébe, elkezdenek felénk sodródni a problémák, tűzvész, utazás, színholtak (ők ilyen veszélyes színöntők, akik már túl sokat öntöttek, és ettől teljesen eldeformálódott a személyiségük), Karris... És nem tudom mit mondjak még a történetről, hogy ne legyen spoiler a bejegyzésben.
De Weekshez híven mozgalmas az egész könyv, van itt extrém utazás, politika, vallás, csata, mészárlás, háború, zavaros és vészterhes múlt. Csupa könnyed téma ahogy Weekstől megszokhattuk, zseniális kivitelezéssel, kreatív megoldásokkal, viszont szerintem mindössze egyetlen igazán csattanós csavarral. Amit sajnáltam. Főleg, hogy viszonylag az elején követezik be a könyvben. Mondjuk akkor akkorát üt, hogy a végéig emésztettem, de akkor is. Egy?!
És egyszer kizökkentem olvasás közben is… Kétlem, hogyha egy 15 éves gyerek ha életében először halált, meg gyilkosságot lát, főleg ha ismerőseiről, barátairól van szó, úgy reagál, ahogy Kip tette. Minimum le kellett volna dermednie vagy mit tudom én. Oké gondolom a düh is érthető reakció, de akkor legalább később ki kellett volna jönnie valahogy az érzelmeinek nem?
Valahogy én ezt a történetet nem éreztem annyira ütősnek, durvának, csavarosnak, valahogy nem érzem annyira az enyémnek, mint az Éjangyalt, már az első kötet után. Valami hiányzott belőle, a grandiózus és impozáns világon túl. Mondjuk az biztos, hogy több bevezetést igényelt ez a világ, mind Kylaré. De most ahogy ezen gondolkodom, az ötlött fel bennem, hogy egy kicsit más volt a stílusa, ezért rápillantottam a fordítóra. És... Bingó! Weeks új fordítót kapott...
Ennek ellenére persze epekedve várom a következő kötetet, mert Weeksből nekem sosem elég!
Végezetül, olvasás közben jutott eszembe, hogy ez a könyv olyan, mint egy folyó. Egy hegy gyomrából ered, ahol sötét és csend van. Lassan folydogál, a csendet egyre sűrűbb vízcsepegés töri meg, a sötétet pedig az apró réseken beáradó fény. A cseppkövek apránként, cseppről-cseppre kezdik duzzasztani a kis folyót, ami nemsokára nagy vízesést eredményezve tör elő a hegyoldalban. Mikor földet ér, az erdőben, a fák között sebesen kanyarog, és egyre több patak folyik bele, amitől még szélesebbre duzzad a folyó. Végül, amikor már elsöpörné maga előtt a partjára nőtt várost, magas hullámokkal csapódik neki az előtte magasodó gát falának, ahonnan zsilipeken, csak a vízfolyamának töredéke jut el a városon túlra.
Meglátjuk a következő részben sikerül-e áttörni az a gátat.

Idézetek: Megidézve
Történet: Lesz ez még mozgalmasabb is, de arra, hogy bevezetődjek a világba nagyon jó volt.
Karakterek: Weeks karakterei mindig nagyon össze vannak rakva, ez mit sem változott.
Kedvenc szereplő: Vasököl és Corvan Danavis
Akit nem szerettem: Liv
Legjobb rész: A csavar. Na meg Gavin reggeli jelenete.
Legrosszabb: A fordító lecserélése! Így is jó, de Gazdag Tímeával jobb lett volna.
Borító: Nem tetszik, de ez az eredeti, úgyhogy inkább ez, minthogy a Könyvmolyképző nekiálljon borítót gyártani, mert attól végképp kiakadtam volna.
10/9
Petra

2013. április 22., hétfő

Cynthia Hand: Angyalnyár



Eredeti kiadó: HarperTeen; 2012-ben
Magyarul kiadta: Maxim Kiadó; 2013-ban
Oldalszám:  98


Rövidke kis történet gyönyörű borítóval, a második kötet utáni nyárról. Inkább szól Angeláról mint Clararól, amit nem bántam de meglepett. Felváltva vannak az Angela és a Clara szemszögek, így kicsit többet megtudunk Angeláról is meg a nyarairól amikről sosem mesél igazán. És jobban belepillanthatunk a rendeltetésébe, amiről valójában ő sem tud túl sokat. Valamint megjelenik a titkos fiú is. Ráadásul kicsit előre is vetíti a harmadik kötetet.
Nagyon jó volt olvasni, kis egyestés kikapcsolódás, amiről nagyon süt Hand stílusa, amit én nagyon szeretek. Ez is tetszett.
Nem igazán tudom mit lehetne még róla mondani, mindössze 100 oldal, és ugye spoilerezni nem kéne… Szerintem akinek eddig tetszett Hand az ezt is szeretni fogja, ráhangolódásnak és kedvcsinálónak tökéletes volt a harmadik kötet előtt.

"Én se nem szeretem, se nem gyűlölöm az embereket. Tisztelem őket. Formálják önmagukat (...) és derekasan igyekeznek, hogy meghatározzák önmagukat. "Ki vagyok én?" - kérdik egyre. "Mit keresek itt?"
Nem tudom, mit mondjak erre.Az elmúlt két évben egyfolytában ezt kérdezgettem magamtól. Vajon az tesz emberré bennünket, hogy egyre ezt kérdezzük?"
Petra

2013. április 21., vasárnap

Lauren Beukes: Zoo city



Eredeti kiadó: Angry Robot Books; 2010-ben
Magyarul kiadta: Ad Astra Kiadó; 2012-ben
Értékelések: Goodreads – 3,65 (több mint 2700 értékelés) ; Moly– 84% (86 vélemény)
Oldalszám: 352
Zene: Gang of Instrumentals: Oh Yeah (próbáltam a könyvben említett zenék közül választani. Ez tűnt talán élvezhetőnek. Benoit csengőhangja)


Fülszöveg részlete: Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni. Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel. 

Lauren Beukes
Hát ez a könyv nagyon ütős. Eltart egy darabig, míg az olvasó bele tudja helyezni magát teljesen, de onnantól rabul ejt és nem ereszt.
Rettentő érdekes a világ, nagyon-nagyon tetszik az egész, minden részletével. Olvastam volna róla még többet, főleg a mutikról, de a lényeg így is teljesen átjött. Az állatosodás, meg az ember-állat kapcsolat nagyon érdekes ötlet, főleg, hogy az állatok által ezek az emberek képességeket, varázserőt kapnak. Az ebből adódó rengetek lehetőség furcsa, szokatlan, helyenként elképesztő társításokat eredményez, amit az írónő maximálisan ki is használt. De persze a nagy kedvenc Lajhár. A kapcsolatuk Zinzivel nem új és ezáltal ők már egy jól összeszokott páros, akik ismerik egymást, tolerálják egymás szokásait, és vigyáznak egymásra.
Zinzi meg egyszerre halál vagány és iszonyú érzelmes.Az emberekből kiinduló szálak alapján, amik összekötik a keresett tárggyal találja meg a dolgokat. Nagyon tetszett, ahogy a különböző emberek fölött más és más módon jelentek meg az elveszett tárgyaik. Imádtam azokat a részeket egyaránt amikor nyomozott, és ment a tárgyak után, aztán bajból bajba csöppent, majd az ezek közé beszúrt egy-egy Benoit-os jelenetet is.
A helyszín is különleges. Zoo city, Johannesburg főként állatkertiek által lakott szegénynegyede sokkal másabb, mint amilyennek először képzeltem volna. Alapból különleges az állatok miatt, tele varázslatokkal, de Zinzi szemén keresztül látva, megvannak a saját rejtett csodái is.
Maga a történet pedig beszippant és magával ragad. Az egész pörög az elejétől a végéig, néha nyomasztó néha borzongató és elgondolkodtató. Csak úgy pattogtam az érzések között és egyre csak ámultam a remek stílustól, az egyre jobb hasonlatoktól és attól, hogy ott érzem magam a helyszínen. A leírások hihetetlenül életszerűek, elevenek és valósak, néha csodálkoztam, hogy nem érzem a meleg estét meg a csatornaszagot magam körül. Hatalmas köszönet a fordítónak! Imádtam! De csak felnőtteknek ajánlom!
Bár néha úgy éreztem a sok szál miatt nem halad sehova az egész, mégis elért a végkifejletig, ami meg aztán nagyon ütött.
Ami egy kicsit hátráltatta az olvasást, hogy egyszerűen nem mindig tudtam felvenni a fonalat. Ha nem tudtam belemerülni nem élveztem, és ritkán volt összefüggően sok időm, hogy igazán leülhessek mellé.

Idézetek: Megidézve
Történet: Összetett, érdekes.
Karakterek: Zinzi igazán kézzelfogható, a többiekről pedig pont az derül ki aminek kell.
Kedvenc szereplő: Lajhár
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Benoittal a tetőn
Legrosszabb: A csatornás.
Borító: Imádom, gyönyörű!
10/8
Petra

2013. január 6., vasárnap

James Patterson: Maximum Ride



Eredeti kiadó: Warner Vision Books; 2005-ben
Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2012-ben
Értékelések: Goodreads - 4,07 (több mint 74 ezer értékelés); Moly - még nincsenek vélemények
Oldalszám: 410 + Részlet Fang blogjából + Részlet a második részből


Néhány rajz láttán (ők lesznek beillesztve) éreztem először, hogy nekem ezt a történetet olvasnom kell. Amikor láttam, hogy nem jelent még meg magyarul, először arra gondoltam nekikezdek angolul, de ezt hamar el is vetettem – mivel nemigen tudok angolul… -, de végül csak eljött az én időm is, hogy megismerkedjek Maxékkel.

A történet lényege, hogy hat gyerekbe madárgéneket ültettek a tudósok, így szárnyaik vannak, valamint egyéb képességeik. A cselekmény kezdete előtt pedig néhány évvel elkülönítették őket a semmi közepén egy erdei házban, és lényegében teljesen magukra is hagyták őket.  Ott csöppenünk bele az eseményekbe, hogy újra felbukkannak a gonosz mutánsok, akiket szintén a tudósok ’készítettek’, a Radírozók.

Fang, Max, Iggy, Angel, Nudge és Gazzy
Igen Radírozók. Ez valami irtó röhejesen hangzik. Ahhoz képest, hogy félelmetes és nagyon erős kutyaszerű szörnyek, nem valami rettentő a nevük. Hasonló problémám voltak néhány gyerekkel is. Max nevével nem nagyon lehetett mit csinálni és Iggy-ével sem. De a többiekét miért kellett lefordítani?! Én ezt komolyan nem értem… Hogy lett Fangből Agyar, Nudge-ból Böki, Gasmanből Gázos és Angelből Angyal? Oké tudom, hogy ezeket jelentik, de attól még nem kell lefordítani a neveket! Amikor névvel viccelődnek (ez csak Gasmannél fordul elő kétszer) akkor lábjegyzetben oda lehetett volna írni és meg is van oldva!
A történet kiélvezéséből sokat kivett közben, hogy a nevekkel próbáltam zöld ágra vergődni, és akkor még nem is említettem, hogy az milyen idegesítő, ha rossz név van egy mondatban! Össze vissza voltak néha keverve, csomó elgépelés volt, néha olyanok beszéltek akik nem is voltak jelen és ilyesmik...

Gasman
A másik, hogy ezt a történetet a kiadó elsősorban fiúknak ajánlja, ami szerintem egyrészről rendben is van. Elég sok mászkálás meg verekedős jelenet van benne, ezt biztosan élvezik, ráadásul felettébb hosszasan van taglalva az evés fontossága, hogy mikor mit esznek, ilyesmik, ezt tuti tetszik a haspók srácoknak. Plusz nagyon tetszett, hogy Iskolának hívják a helyet, ahol lényegében kínozzák őket. Bár nem hiszem, hogy ez jó kép a fiataloknak. De egy valamit végképp nem értek. Miért egy lány a főszereplő? A neve akár fiúé is lehetne, sokat verekszik és néha kicsit fiús, de mégiscsak egy lány, aki ráadásul anyai érzéseket táplál a legkisebb csapattag, Angel iránt! Hogy ezt hogy veszi be a fiúk gyomra azt nem tudom, biztos együtt éreznek vele… Ennek a könyvnek fiú főszereplő kellett volna, mondjuk Fang, és úgy igazi kalandos fiúkönyv lett volna.

Max
Igazából attól, hogy Max a főszereplő, a csapat vezetője, a nagy döntések hozója, olvasás közben végig úgy éreztem, hogy ez egyáltalán nem így van. Bármi akadály gördült eléjük a döntés meghozatalát, vagy a cselekvés beindítását mindig lepasszolta Fangnek vagy Iggy-nek. Akik szerintem alapvetően sokkal érdekesebb karakterek is, mint Max. Az elején egy időre szétszóródnak, ekkor nem csak Max szemszögéből fut a cselekmény és szerintem ezek a legjobb részek.

Összességében, nekem egy kicsit csalódás volt. A cselekmény hullámzó, voltak nagyon pörgős és nagyon lagymatag részek, a rövid fejezetektől eléggé töredezettnek éreztem, mindenesetre bevezetőnek elment, a szereplőket bemutatta, már csak hagyni kell repülni őket. Szó szerint.


Képek forrása:burdge-bug's deviantart
Idézetek: Megidézve
Történet: Alapvetően nem volt rossz, a kivitelezés nem teljesen nekem készült.
Karakterek: Vannak érdekes figurák.
Kedvenc szereplő: Iggy
Akit nem szerettem: Max
Legjobb rész: Kölcsönautóval furikázás.
Legrosszabb: A nevek.
Borító: Ez tetszik a legjobban az eredetiek közül.
 10/6
Petra