A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5 pont. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5 pont. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 20., péntek

Lauren Oliver: Delírium


Eredeti kiadó: HarperTeen; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Értékelések: Goodreads- 4,07 (több mint 50 ezer értékelés); Moly- 90% (80 vélemény
Oldalszám: 407
Zene: Taylor Swift: Mine

Olyan mennyiségű jegyzetet írtam erről a könyvről, mint még soha, lássuk össze bírom-e fogalmazni kusza és nem túl nyugodt gondolataimat. Mellé egy remek zene, most nem a bejegyzés alján, hanem egyből itt, mert szerintem szükség van rá olvasás közben!

A történet Lenáról szól, aki Portlandban él, egy olyan disztópiás világban, ahol a szerelmet mint betegséget tartják nyilván és minden embert, aki eléri a tizennyolc éves kort, ki is kezelnek belőle, szerte Amerikában. Azonban vannak olyan területek, amikről az állam nem hajlandó tudomást venni, ez a Vadon, ahol a Veszettek élnek, őket nemhogy nem kezelték ki, egyenesen tiltakoznak a kúra ellen. Lena 17 éves és már számolja vissza a napokat a kúrája ideéig.

Az írónő
A világ felépítés akár jó is lehetett volna, de nekem kevés volt, amit megtudtunk. Az rendben, hogy a szerelem betegség és emiatt kiirtják az emberekből az érzelmeket, de mi van a rendszerrel, el vannak kerítve a vadontól és ezáltal a fertőző emberektől, ez oké. De hogy alakult ez ki, milyen lépéseket tesz a rendszer a megtartására? És az is érdekelne, hogy vajon a város akár Amerika vezetőségét is kikúrálták-e? Bár… rendben, megértem, hogy erre az utolsó kérdésre még nem kaptunk választ, ez még érdekes fordulat lehet. Mindenesetre a disztópiás könyvekre jellemző elnyomó társadalom megvan, ráadásul afféle minden erős érzelemtől mentes, engedelmes zombikat gyártanak az emberekből. Az az álláspontja, hogy a szerelem betegség, és ezt a könyv első felében olyan erősen tukmálja rá az olvasóra, ami már átmegy idegesítőbe, és teljesen fölösleges is.

Egyik külföldi borító
A már ebbe a világba született főszereplőnk, Lena az elvárásoknak megfelelően fél a szerelemtől, de persze „elkapja” ezáltal megy végbe a karakterfejlődése. Ami egyértelműnek tűnik, a különbség feltűnő a kezdeti- és a végállapot között, de hogy mindez mikor történt, azt elfedte a rengeteg lényegtelen információ, és fölösleges leírás. A fontos történeti események indítják be benne is a változást, mint minden valamirevaló főhősben, de két esemény között, és egy esemény alatt is, annyi a kitekintés, a fölösleges rizsázás, hogy az egésznek elveszik a lényege. Az tagadhatatlan, hogy szépek és igényesek ezek a leírások, de rengeteg van belőlük! Ráadásul egyáltalán nem értem minek kell egy jó jelenetet félbeszakítani fél oldalas mesékkel. Egy példa nem a könyvből szóval nincs spoiler: Bokszmérkőzés van, főszereplőnk a nézőtéren szurkol, mert pasiját épp üti-vágja az ellenfél, teljesen izgalmas leírás, majd egyszer csak arra kezd gondolni főhősük, milyen szép is a hóesés télen. Ez a hóesés baromi szépen van leírva, csakhogy senkit nem érdekel!
A könyv 400 oldal, ebből a lényegi történés 150 oldal. Maximum. És ennek nagy része a könyv végében található.  Az meg már csak hab a tortán, hogy egyetlen meglepő fordulat sincs a könyvben. Vagyis olyan ami tényleg vezetne is valahova. Oké nem tudtam előre mi van Alex apjával, de ez nem több egy plusz információnál, ami csak azért nem mondható fölöslegesnek, mert dobott Alex karakterén, aki az egyetlen valamirevaló szereplő a könyvben, bár őt sem szerettem meg igazán, de vele még lehet majd kezdeni valamit.

A fejezetek előtti leírásokat is totál lényegtelennek éreztem, oké, nagyon szépen kitalálta a világot magának az írónő, és próbálta bemutatni nekünk, de ez arra kevés volt, több teret pedig nem adott a dolognak így meg nem sok értelmét láttam. Ráadásul Shhh könyve?! Ennél egy ötéves is kreatívabbat talál ki…

Ami tetszett, ilyen is volt azért! Alex és Lena találkái nagyon édesek, szépen lassan ismerik meg egymást, annak ellenére, hogy rögtön vonzódnak egymáshoz, segítenek egymásnak, beszélgetnek, egyből nyíltak, talán egy kicsit túl gyorsan is megnyílnak, de ezt elnéztem. A közös részeik sokat mentettek a könyvön. A végén Lenát a reakciója miatt egy pillanatig jól megpofoztam volna, de rájöttem, hogy azért volt értelme, ha már muszáj volt a függővég.

Na igen, a vége… Ez egy trilógia lesz, szóval függővég van. Amit totál fölöslegesnek éreztem, egyetlen apró változtatással meg lehetett volna oldani a dolgot, plusz egy epilógussal és kész! De nem, nem volt elég ezt végigszenvednem… De a legdühítőbb az, hogy Lena tökéletesen elmagyarázza körülbelül 20 oldallal a vége előtt, hogy miért azt teszik amit tesznek, hogy miért is lehet lezárni a történetet, de persze az írónő megcsavarja a dolgot, ami úgyszintén nem volt meglepő. Ha ne csavarta volna! Na, akkor meglepődöm!

És végezetül még egy dolog szúrja a szememet. Az írónő vagy azt hiszi, hogy csak Portlandi olvasói vannak, vagy azt, hogy én Google maps előtt olvasok. Tele van a könyv utcanevekkel, és egyéb területi megnevezésekkel, amiket úgysem tudok megjegyezni egy említéstől, többször meg nincs szó róluk. Először úgy gondoltam, hogy ez rettentő zavaró majd úgy, hogy milyen jó lesz nekem Barangolás írásánál ez a sok helyszín. De aztán megláttam egy, a könyv elejébe rejtett kis szöveget, miszerint a legtöbb ilyen megnevezés kitalált! Wáá!

Barangolás: Portland
Idézetek: Megidézve
Történet: Lassú és kiszámítható
Karakterek: Lena fejlődgetett, de Alex érdekesebb volt
Kedvenc szereplő: legyen Alex
Akit nem szerettem: Nem nagyon volt kit nem szeretni
Legjobb rész: Kirándulás a Vadonban
Legrosszabb: Idő és oldalhúzások
Borító: Nem rossz, de semmi extra
10/5
 Petra

2012. április 3., kedd

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - 2. és 3. rész


Szent Johanna gimi 2.- Együtt
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben
Értékelés: Moly- 93% (280-nál több vélemény)
Oldalszám: 394

Kilencedig osztály második félév. Van itt Valentin-hét, Valentin napi bál, osztálykirándulás, házihurcolás Corteznek, kirándulás, év végi hajrá és osztályverseny.
Szóval az események sodorják Renit, kicsit gördülékenyebb volt ez a könyv mit az előző, de nem tudok róla egyebet elmondani, mint az első részről.
Amikor a fiúk (Ricsi, Dave, Zsolti) a színen vannak, elsülnek jó poénok, tetszett, hogy az osztály, mint közösség alakulgat, hogy a szereplők nagy része is fejlődik.

A pozitívumok, amiket az első résznél írtam itt is érnek, és a negatívumok egy része is.
„belecsöppentem a mindennapokba a könyvnek köszönhetően, semmi nagy durranás, mégis élvezhető, ha egyszerű, könnyed kikapcsolódást keres valaki” ezt írtam, és tartom.
Történet: Pozitív csalódás volt, több történés volt, mint vártam.
Karakterek: Szeretem őket, miattuk olvasom tovább.
Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi
Akit nem szerettem: Reni anyja
Legjobb rész: Karkötőbanzáj
Legrosszabb: Reni néha kiakasztó.
Borító: Naplós
10/5

Szent Johanna gimi 3.- Egyedül
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben
Értékelés: Moly- 95% (240-nél több vélemény)
Oldalszám: 458

Tízedik osztály. Virág szerelmes lesz, zenekar alakul, jön a szilveszter. Legalább annyira pörgősre sikerült, mint az előző rész, élvezhető. 

Doriánt csíptem. Először a neve miatt, ez az egyik kedvenc nevem. Aztán gondoltam mozgolódást vált majd ki az állóvízben. Hát ez sikerült is neki. Persze amit csinált azért muszáj utálni, de végre színre lépett egy „gonosz” karakter.
Bírtam a Jalapenot is. Mi tagadás a zenészek tényleg vagányak!

Csak Reni karakterével kapcsolatban nem érzem, hogy fejlődne. Persze apróságokban haladgat, de a többieken észrevehetőbb a változás.

Ennél a résznél kezdtem el a sorozatot Cortez Krónikáknak hívni. Reni annyira vak, hogy az már hihetetlen…Az a rengeteg nyűglődés, meg nyávogás tönkrevágja a jó részeket. Emiatt nem kap több pontot.
Történet: Elég jó.
Karakterek: Imádom a fiúkat! (-Cortez)
Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi
Akit nem szerettem: Reni anyja
Legjobb rész: Garászpucolás
Legrosszabb: Reni kiakasztó.
Borító: Naplós
10/5
Petra

2012. március 12., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Kezdet


Szent Johanna gimi- első rész
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben
Értékelés: Moly- 92% (290-nél több vélemény)
Oldalszám: 388
Egy újabb könyv magyar író tollából.

Reni, tizennégy évesen, a gimi kezdetekor naplóírásba fog. A Szent Johanna nevű magániskolába kezd járni, az osztálylétszám tizenkét fő, akik közül senkit sem ismer ugyanis kihagyta a gólyatábort, viszont a többiek mind ismerik egymást. 

Innen indul a történet, ami nem igazán izgalmas, lényegében egy olvasó, otthonülős, tanulni szerető tiniről van szó, nem egy amolyan lázadó fajtáról. Ami ugyan talán izgibb lett volna valamicskét, mégsem tudom elképzelni, hogy Ricsi vagy Cortez naplót írna.

Amikor megláttam, hogyan kezdődik a könyv majdnem egyből félre is tettem, van lerajzolva egy (illetve kettő) ülésrend, és konkrétan a diákok adatai, de nem csak név meg kor meg ilyesmik, klubtagság meg érdeklődési kör… nem egészen értettem ez miért kell bele…

Renit néha nagyon bírtam, de elég sokszor idegesített, és a szülei furák. Az elején még bírtam, hogy mindent a tinikezelő könyvekből akartak kilesni, de egy idő után az anyja nagyon kezdett idegesíteni. Főleg ahogy beszélt Reni osztálytársairól, folyton a „kis barátaid” jelzővel illette őket, ami nagyon gáz! Kinek az anyja mond ilyet?!

A kedvencem egyértelműen a szereplők sokszínűsége volt, tizenketten tizenkét félék, oké persze nem szó szerint, de nagyon színesre sikeredett a társaság, tetszett a különböző egyéniségek összeütközése, ahogy egymást szívatták, a poénjaik, nagyon sok vicces szituáció alakult ki, és ezeknél a részeknél felettébb élveztem a könyvet. 

Tetszett maga az iskola is, jó ötlet, hogy francia kötődésű, és a tanárok is tetszettek, iskolai legendástul, szigorostul, rajzórástul (Vadár kimondottan szimpatikus), mindenestül.

Ami zavart:
Tele van a könyv idegesítő smile-kal. Az még oké, hogy a végén az „értékeléseknél” ott vannak, de a szöveg közepén?!

Nagyon sok fölösleges ismételgetés van benne, amik kimondottan zavarók. Például, az első negyven oldalban tisztázza nem is egyszer, hogy Arnold felül a padra, de azért minden egyes alkalommal, amikor megtörténik, újra és újra elismétli.

Folyamatosan a közösségi portálok vannak emlegetve. Ez is zavart egy ideig, de aztán rájöttem, hogy a mai tinik már szinte ott élnek, szóval igazából ez nem róható fel a könyvnek.

Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy tizennégy évesek így viselkednek. Valahogy nem… Sokkal inkább a tíz- tizenkét évesek.

Be kell vallanom, bár nem lesz nagy vallomás, a könyv nem az én korosztályomnak íródott, tizenkét éves kortól ajánlják, és tökéletesen megértem miért. Az a korosztály tutira imádja, falja a lapjait, és függővé válik. Lényegében megértem miért. Elszakadtam a fantasy lényektől, belecsöppentem a mindennapokba a könyvnek köszönhetően, semmi nagy durranás, mégis élvezhető, ha egyszerű, könnyed kikapcsolódást keres valaki. De persze csak ha nem bánja, hogy némi tini nyafogást kell olvasnia.
Történet: Nem ez itt a lényeg szerintem.
Karakterek: Tényleg tetszettek, miattuk olvasom tovább.
Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi
Akit nem szerettem: Reni anyja
Legjobb rész: Rajz és kémia órák, valamint Arnold szülinapja
Legrosszabb: Hogy lehet, hogy nem vették észre, hogy Gábor hiányzik? Ezt még most sem dolgoztam fel…
Borító: Naplós
10/5
Petra