A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 19., vasárnap

James Dashner: Az Útvesztő

 


Magyar kiadó: Cartaphilus
Értékelés molyon: 91%
Oldalszám: 362










Ifjúsági = fiatal szereplők – pipa
Disztópia = negatív jövőkép – pipa; elnyomó társadalom –pipa; globális probléma – pipa; lázadás ez ellen – mondhatni pipa
Kaland = hatalmas pipa

Az Útvesztő egy külön világ, mindentől elzárva, közepén a Tisztással. Fiatal fiúk vannak ide bezárva, az útvesztőt járva, próbálva túlélni és megfejteni az Útvesztőt, hogy kijuthassanak. Az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy lift, amin hetente alapvető ellátmányt kapnak, havonta egyszer pedig egy új tagot maguk közé. Thomas is így kerül a Tisztásra, amit ideje sincs megszokni, máris kezdődik a változás.
Ez a könyv igazán tetszett. Minden megvolt benne ami egy jó disztópiához kell, az író mégsem szúrta ki ezekkel a tényekkel az olvasó szemét, az egész könyvben érezhető hogy minden ott van a háttérben mégis csak néhány mozzanatban kézzelfogható. Ezek maga a lift, az őket figyelő mechanikus rovarok, a késlegyek és az Útvesztő szörnyei a Siratók.
Dylan O'Brien - Thomas
A könyv lényegének én igazából magát a kalandot éreztem, mint általában ebben a műfajban, a társadalmi behatást (de gondolom ezt majd megkapom a következő részben), és magát az Útvesztő problémáját. Az egész könyv lendületes, mozgalmas, olykor nyers és egyértelműen érezhető rajta, hogy férfi írta. Az egész stílusában és a keltett érzésben más mint az általam eddig olvasott disztópiák, valamint nem erőlteti a szerelmet, mégis lappang, az érzelmek nagyon szépen vannak megjelenítve, a változásuk leírása különösen tetszett.
A legjobban talán egy apróság fogott meg. Ezek a fiatalok kialakítanak maguknak egy közösséget, ami elfogadható számukra és amiben tudnak élni, sokan elég sok időt töltöttek már itt és nem emlékeznek a múltukra, ezért saját belátásaik szerint hozzák a szabályokat és alakítják a rendszert. Ezen okokból megfigyelhetők apró változások, furcsaságok a szokásaikban. A beszédükben megvan a káromkodás például, de nem a szokásos módon, bököttnek hívják egymást, valószínűleg mert a Siratók szúrással is támadnak, ami súlyos következményekkel jár. Mindig is érdekesnek találtam az ilyen fajta változást, ahogy az egymástól, legalább valamilyen szinten, eltávolodott közösségek egymáshoz képest, különböző irányokba változnak.
A film szeptemberrevárható
A főbb szereplők, rendesen ki vannak dolgozva és nem lépnek ki a saját bőrükből, mint sok más ifjúsági könyvben, következetesen karakterükhöz passzolóan reagálnak, cselekednek. Különösen tetszett, hogy nem csak Thomas gondolati, érzelmi, lelki változását követhettük nyomon, hanem rajta kívül még négy másik szereplőét is.
Maga a világ, az Útvesztő, amennyire egyszerű alapvetően, pont annyira szegezett oda a fotelhez, és csak olvastam. Bár be kell ismerni a végén vannak egyértelmű fordulatok, megoldások és még logikai baki is, ezek közel sem vesznek annyit a könyv értékéből, mint máskor általában tennék. Szívem szerint még írnék valamiről, de annak érdekében, hogy spoiler-mentes maradjon a bejegyzés csak burkoltan annyit, hogy a legvége elég sok kérdést felvetett bennem és bár egyértelműnek tűnik, hogy egészen más lesz a következő rész, nagyon várom.
Sokat vacilláltam, hogy 10 vagy 9 pont legyen, de  nem érzem a kedvenc-bizsergést úgyhogy egy nagyon erős:

10/9
Zene:


 Petra

2013. július 10., szerda

Chris Howard: Gyökértelen

Eredeti kiadó: Scholastic Press; 2012-ben
Magyarul kiadta: Főnix Könyvműhely; 2012-ban
Értékelések: Goodreads – 3,63 (több mint 380 értékelés) Moly – kevés vélemény
Oldalszám:286
Zene: Rise Against: Ready to fall


Direkt vártam a könyv elolvasása után, most már több, mint egy hetet, gondoltam hátha ha gondolkodom rajta, jobban megtetszik. De nem, úgyhogy maradnak az érzések és a gondolatok most már róla azt hiszem.
Elöljáróban… Én alapvetően nagyon nem szeretem a fülszövegeket. Legalább annyira ódzkodom tőlük, mint a spoilerektől. Lényegében mert nem lehet úgy fülszöveget írni, hogy az ne spoilerezzen le egy csomó mindent a könyvből, ez akaratlanul is megtörténik, ha el akarunk mondani a történetből valamit. Így nem a fülszöveg hibája, én mégis kerülöm ha tehetem. Szóval nem igazán olvasok fülszövegeket, helyette inkább elolvasok egy-egy értékelést, megnézem az értékeit goodreads-en, ilyesmik. Ez a Gyökértelen esetében is így történt, annyi kiegészítéssel, hogy félve elolvastam a fülszöveg első két mondatát, mert igazán felkeltette a borító és a cím a figyelmem. Ez volt az a két mondat:
Chris Howard
„A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról.”
Ennyit engedélyeztem magamnak, ami csak még jobban felcsigázott. Aztán valami egészen mást kaptam, mint amire számítottam. Egy alapvetően faépítgetés köré épülő történetre számítottam, nem egy folyamatosan rohangálós, akcióközpontú sztorira.
Ez egy iszonyú pörgős könyv, Banyan fő mozgatórugója, hogy megtalálja az apját, mindenki másé meg, hogy megtalálják a fákat, és rohannak egyik pontról a másikra, valami felé, valaki elől, néha összeszed egy-két embert, néha lekopik egy-kettő, néha őt szedik össze, aztán lőnek, verekednek, futnak, menekülnek, megsérülnek, néha beszélgetnek és építenek, aztán rejtélyek után is kutatnak.
Azt érzitek, hogy ez egy nagy összegabalyodott fonáltenger? Én is.
A legelején még nem ezt gondoltam. Az első néhány oldal után az volt az érzésem, hogy ezt a könyvet valójában a Greenpeace írta. Hogy ez a környezetszennyezés, de elsősorban a fák irtásának, a génmanipuláció és a globális felmelegedés ellenkampánya. Csak kellett nekik egy helyes pasit keresniük, hogy álcázzák magukat. Ez akkor jött volna be, ha nem úgy alakul a történet, ahogy alakult.
Forrás: Deviantart.com
Alapvetően azzal, hogy folyamatosan mozgásban voltak nem lett volna baj, akciódús volt, pörgött az egész, minden meg volt magyarázva, szóval alapvetően izgalmas volt. Azt leszámítva, hogy a fejemet vertem már a végén a falba, hogy találjanak már oda! Szóval a probléma nem a történettel volt, bár abban is éreztem azért logikátlanságokat, hanem a szereplőkkel, egyszerűen nem értettem őket, a reakcióikat, az indítékaikat. A felszínen minden oké volt, de olyanokat csináltak néha, hogy egyszerűen nem bírtam összerakni a jellemüket. Csapongóak, összeszedetlenek és furák voltak, néha azt sem értettem miért úgy beszélnek, ahogy.
Ráadásul az író bizonyos helyzetekben próbálja drámainak, brutálisnak, érzelmesnek mutatni a szereplőket, a szituációkat de egyik sem hatásos igazán. A túlzott brutalitást kimondottan nem éreztem indokoltnak, egyszerűen nem passzolt bele a történetbe így, hogy hol volt, hol nem. A következő pillanatban meg az egész nagyon beteg és bizarr lett, valójában elég sok helyen, tele van szintén indokolatlan hatásszünetekkel, plusz a végére még néhány rettenetes klisés mondatot is sikerült berakni, mint például ’Fogadjuk el amit kaptunk’, vagy ’Nem számít hol vagyunk, ha együtt vagyunk’ és hasonlók. Komolyan ezektől én éreztem kínosan magam olvasás közben, mint egy rossz filmben.
A könyv legpozitívabb része, a borító, a világfelépítés volt. Lényegében egy nagy sivatag, és néha kicsit a Csillagok háborújában éreztem magam, amikor a hajót javítják a sivatagban és kell nekik az alkatrész. És ki is merült a Csillagok háborúja tudásom. Nagyon tetszettek az egyedi megoldások, ahogy a génmanipulációs részeket megmagyarázta, és a becsempészett misztikus-jövőbeli részecskék is.
Szóval nem nagyon tetszett, pedig nagyon vártam és szerettem volna szeretni.


Idézetek: Megidézve
Történet: Sodró lendületével mindent letarolt.
Karakterek: Nem sikerült düllőre jutnom velük
Kedvenc szereplő: Crow és Alfa
Akit nem szerettem: Hina.
Legjobb rész: Az eleje.
Legrosszabb: A vége.
Borító: Hogy miért ennyire jó? Egyszerű a válasz: Sánta Kira
10/6
Petra

2012. augusztus 15., szerda

Scott Westerfeld: Csúfok

Eredeti kiadó: Simon & Schuster; 2005-ben
Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2007-ben
Értékelések: Goodreads- 3,88 (több mint 127 ezer értékelés); Moly- 84% (111 vélemény)
         Oldalszám: 364 + Tartalomjegyzék
Zene: Three Days Grace: Never too late - mert annyira gyönyörű! (a bejegyzés alján találod)

A könyv egy olyan antiutópisztikus világban játszódik ahol a 16 évét betöltött fiatalok egy megszépítő műtéten esnek át, így az addigi csúf létüket maguk mögött hagyják és újszépek lesznek. Tally Youngblood nem sokkal áll a műtéte előtt, amit már nagyon vár mert ismerősei már mind átestek rajta, köztük legjobb barátja Peris is. A Peris-szel együtt kitalált módon jut át Újszéphelyre, hogy találkozhasson barátjával és ekkor ismerkedik meg Shay-jel, aki egész máshogy gondolkodik mint ő.

Nagyon tetszett ez a regény. Az alapötlet igazán jó volt, a mondanivalója meg aztán végképp. Rámutat az emberek abszolút felszínes és felületes viselkedésére, arra hogy manapság igencsak sokszor a külsőségek a legszámottevőbbek. A csúfok, mint messiást várják a tizenhatodik szülinapjukat, hogy végre tökéletes legyen a külsejük és mehessenek bulizni.
„De ha szép vagy, az emberek jobban odafigyelnek rád.” 84. oldal
És még egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, ami már egyértelműen észrevehető Tally első látogatásakor is Újszéphelyen. Hogy hogyan is gondolkodnak, itt, a 21. században a legtöbben. Mennek a vezetők után mint egy jól szervezett marhacsorda, nincs egy önálló gondolatuk vagy véleményük.
„A történelem is bizonyítja, hogy a társadalom nagy része mindig is birkákból állt.” 233. oldal
De szó volt még itt a génmanipulációról, elszabadult, pusztító vírusokról, és az olaj felelőtlen használatáról, ezáltal pedig a természet kizsákmányolásáról.

Scott Westerfeld
Ami még nagyon tetszett, egyértelműen érezhető a könyvön, hogy férfi az írója ez pedig nagyon sokat dob rajta. Ennek hatására Tally nem nyávog és szenved, sokkal inkább gondolkodik és érik. A stílusa is egészen más a megszokott nők által írt disztópiás könyvekénél, Tally nemcsak megtapasztal és megismer dolgokat, hanem ezeket visszaforgatja és később tapasztalatokat von le belőle, az új élményeihez hasonlítja őket. Tally karaktere már alapjaiban is nagyon más volt mint a megszokottak, talpraesett, valami hihetetlen őszinteség és bátorság vonja körbe, de nem pimaszul vagy felvágósan, hanem teljesen természetesen teszi mindezt. A személyiségfejlődése is nagyon szépen, lépésről lépésre van felépítve. És itt egy kis SPOILERT tartalmat a folytatás! A legelején minden vágya, hogy szép lehessen, és mindent megtesz érte, később még mindig szép akar lenni, de már megfogalmazódik benne Füstös iránt egyfajta kíváncsiság. Aztán egyre jobban beleszeret a helybe és vágyik rá, hogy maradhasson, majd félteni kezdi és félni kezd, hogy mennie kell, legvégül teljesen beleszeret és esze ágában sincs visszamenni a megszokott környezetbe. SPOILER VÉGE!

Ez a borítóváltozat tetszik a legjobban.
Ezenkívül, imádtam az első csókot, hogy nem volt túlromantikázva, hogy tükrözte, itt voltaképp gyerekekről van szó. Tetszett, hogy az egész, nagyon szépen van megfogalmazva, és tetszettek a jövőt idéző technikai fejlettségére vonatkozó elejtett utalások. Nagyon jó a légdeszkák ötlete, bár kicsit talán túl voltak értékelve. És imádtam, hogy úgy játszottak a saját arcukkal mintha Sims-eznének. Egy kicsit nagyobb szemek, kisebb orr etc. Érdekes ötlet!

És így a végére egy kis ’mi nem tetszett’ rész. Szerintem a megvalósításon még lehetett volna itt-ott csiszolni, főleg mert egyetlen egy meglepő fordulattal sem futottam össze egész végig, de azt kell mondanom ez közel sem zavartak annyira, mint gondoltam volna. Elnyomta őket, hogy éppen imádtam a könyvet. Ami igazán nem stimmelt az David. Alapvetően szimpatikus karakter, de ellentmondott önmagának! Füstösben él évek óta, óvatos és gyanakvó, mégis elég neki 2 nap, és máris elmondja a legféltettebb titkait Tallynek és bemutatja őt a szüleinek! Ennek ellenére ez a bemutatás a regény egyik legjobb jelenete volt.
Valamint. Rendben Füstösnek hívják a rejtett várost, sok a tűz, annál főznek és melegednek, meg is van magyarázva. De… a lakói a füstösök.!? Mert megfüstölődtek a tűznél? Vagy miért? Ez egyszerűen szörnyű!

Idézetek: Megidézve
Történet: Jó alapötlet kellemes ütemben adagolva.
Karakterek: Tally rengeteget változik, és ez remekül van körítve.
Kedvenc szereplő: Shay
Akit nem szerettem: Peris
Legjobb rész: Amikor David bemutatja a szüleit
Legrosszabb: Felgyújtják a könyvtárat
Borító: Nem az igazi. De találtam elvetemültebbeket is.
10/9

Petra

2012. július 20., péntek

Lauren Oliver: Delírium


Eredeti kiadó: HarperTeen; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Értékelések: Goodreads- 4,07 (több mint 50 ezer értékelés); Moly- 90% (80 vélemény
Oldalszám: 407
Zene: Taylor Swift: Mine

Olyan mennyiségű jegyzetet írtam erről a könyvről, mint még soha, lássuk össze bírom-e fogalmazni kusza és nem túl nyugodt gondolataimat. Mellé egy remek zene, most nem a bejegyzés alján, hanem egyből itt, mert szerintem szükség van rá olvasás közben!

A történet Lenáról szól, aki Portlandban él, egy olyan disztópiás világban, ahol a szerelmet mint betegséget tartják nyilván és minden embert, aki eléri a tizennyolc éves kort, ki is kezelnek belőle, szerte Amerikában. Azonban vannak olyan területek, amikről az állam nem hajlandó tudomást venni, ez a Vadon, ahol a Veszettek élnek, őket nemhogy nem kezelték ki, egyenesen tiltakoznak a kúra ellen. Lena 17 éves és már számolja vissza a napokat a kúrája ideéig.

Az írónő
A világ felépítés akár jó is lehetett volna, de nekem kevés volt, amit megtudtunk. Az rendben, hogy a szerelem betegség és emiatt kiirtják az emberekből az érzelmeket, de mi van a rendszerrel, el vannak kerítve a vadontól és ezáltal a fertőző emberektől, ez oké. De hogy alakult ez ki, milyen lépéseket tesz a rendszer a megtartására? És az is érdekelne, hogy vajon a város akár Amerika vezetőségét is kikúrálták-e? Bár… rendben, megértem, hogy erre az utolsó kérdésre még nem kaptunk választ, ez még érdekes fordulat lehet. Mindenesetre a disztópiás könyvekre jellemző elnyomó társadalom megvan, ráadásul afféle minden erős érzelemtől mentes, engedelmes zombikat gyártanak az emberekből. Az az álláspontja, hogy a szerelem betegség, és ezt a könyv első felében olyan erősen tukmálja rá az olvasóra, ami már átmegy idegesítőbe, és teljesen fölösleges is.

Egyik külföldi borító
A már ebbe a világba született főszereplőnk, Lena az elvárásoknak megfelelően fél a szerelemtől, de persze „elkapja” ezáltal megy végbe a karakterfejlődése. Ami egyértelműnek tűnik, a különbség feltűnő a kezdeti- és a végállapot között, de hogy mindez mikor történt, azt elfedte a rengeteg lényegtelen információ, és fölösleges leírás. A fontos történeti események indítják be benne is a változást, mint minden valamirevaló főhősben, de két esemény között, és egy esemény alatt is, annyi a kitekintés, a fölösleges rizsázás, hogy az egésznek elveszik a lényege. Az tagadhatatlan, hogy szépek és igényesek ezek a leírások, de rengeteg van belőlük! Ráadásul egyáltalán nem értem minek kell egy jó jelenetet félbeszakítani fél oldalas mesékkel. Egy példa nem a könyvből szóval nincs spoiler: Bokszmérkőzés van, főszereplőnk a nézőtéren szurkol, mert pasiját épp üti-vágja az ellenfél, teljesen izgalmas leírás, majd egyszer csak arra kezd gondolni főhősük, milyen szép is a hóesés télen. Ez a hóesés baromi szépen van leírva, csakhogy senkit nem érdekel!
A könyv 400 oldal, ebből a lényegi történés 150 oldal. Maximum. És ennek nagy része a könyv végében található.  Az meg már csak hab a tortán, hogy egyetlen meglepő fordulat sincs a könyvben. Vagyis olyan ami tényleg vezetne is valahova. Oké nem tudtam előre mi van Alex apjával, de ez nem több egy plusz információnál, ami csak azért nem mondható fölöslegesnek, mert dobott Alex karakterén, aki az egyetlen valamirevaló szereplő a könyvben, bár őt sem szerettem meg igazán, de vele még lehet majd kezdeni valamit.

A fejezetek előtti leírásokat is totál lényegtelennek éreztem, oké, nagyon szépen kitalálta a világot magának az írónő, és próbálta bemutatni nekünk, de ez arra kevés volt, több teret pedig nem adott a dolognak így meg nem sok értelmét láttam. Ráadásul Shhh könyve?! Ennél egy ötéves is kreatívabbat talál ki…

Ami tetszett, ilyen is volt azért! Alex és Lena találkái nagyon édesek, szépen lassan ismerik meg egymást, annak ellenére, hogy rögtön vonzódnak egymáshoz, segítenek egymásnak, beszélgetnek, egyből nyíltak, talán egy kicsit túl gyorsan is megnyílnak, de ezt elnéztem. A közös részeik sokat mentettek a könyvön. A végén Lenát a reakciója miatt egy pillanatig jól megpofoztam volna, de rájöttem, hogy azért volt értelme, ha már muszáj volt a függővég.

Na igen, a vége… Ez egy trilógia lesz, szóval függővég van. Amit totál fölöslegesnek éreztem, egyetlen apró változtatással meg lehetett volna oldani a dolgot, plusz egy epilógussal és kész! De nem, nem volt elég ezt végigszenvednem… De a legdühítőbb az, hogy Lena tökéletesen elmagyarázza körülbelül 20 oldallal a vége előtt, hogy miért azt teszik amit tesznek, hogy miért is lehet lezárni a történetet, de persze az írónő megcsavarja a dolgot, ami úgyszintén nem volt meglepő. Ha ne csavarta volna! Na, akkor meglepődöm!

És végezetül még egy dolog szúrja a szememet. Az írónő vagy azt hiszi, hogy csak Portlandi olvasói vannak, vagy azt, hogy én Google maps előtt olvasok. Tele van a könyv utcanevekkel, és egyéb területi megnevezésekkel, amiket úgysem tudok megjegyezni egy említéstől, többször meg nincs szó róluk. Először úgy gondoltam, hogy ez rettentő zavaró majd úgy, hogy milyen jó lesz nekem Barangolás írásánál ez a sok helyszín. De aztán megláttam egy, a könyv elejébe rejtett kis szöveget, miszerint a legtöbb ilyen megnevezés kitalált! Wáá!

Barangolás: Portland
Idézetek: Megidézve
Történet: Lassú és kiszámítható
Karakterek: Lena fejlődgetett, de Alex érdekesebb volt
Kedvenc szereplő: legyen Alex
Akit nem szerettem: Nem nagyon volt kit nem szeretni
Legjobb rész: Kirándulás a Vadonban
Legrosszabb: Idő és oldalhúzások
Borító: Nem rossz, de semmi extra
10/5
 Petra

2012. június 23., szombat

Lissa Price: A testbérlők


Eredeti kiadó: Delacorte Press Books for Young Readers; 2012-ben
Magyarul kiadta: Agave Kiadó; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 3,94 (majdnem 2500 értékelés); Moly- 86% (kevés vélemény)
Oldalszám: 328

Végre vége a tanulásnak és van időm véleményt írni ehhez a könyvhöz, és egyben szeretnék zenét is ajánlani, Red Hot Chili Peppers Dani California-ját a bejegyzés végén találod.

A regény főhőse Callie öccsével, Tylerrel, a jövő Los Angelesében él. A történet kezdete előtt egy évvel háború dúlt, Amerikára spórabombát dobtak le, aminek következtében az összes tinédzser és idős kor közötti ember, fertőzésben meghalt. Az árván maradt gyerekeknek ha vannak nagyszüleik hozzájuk, ha nincs az állam markába karültek. És vannak, akik menekülnek az állami otthonok elől, ők az utcán keresnek menedéket. Közéjük tartozik Callie, Tyler és a barátjuk Michael is. A regény elején Callie úgy dönt, jobb körülményeket kell teremtenie maguknak, főleg öccse betegsége miatt, így talán az egyetlen megoldáshoz folyamodik, bérbe adja a testét. Az Elsőrendű Állomások egy olyan hely, ahol a gazdag szépkorúak bérbe vehetik fiatal tinédzserek testét, és egy ideig bizonyos határok között ugyan, de azt tesznek velük, amit akarnak.

Az írónő
A könyv alapötlete, a testbérlés, az első pillanattól elnyerte a tetszésem és megmozgatta a fantáziám, bár egyértelmű volt, hogy a kifutása kicsit emlékeztetni fog A burok című könyvre (ami egyébként az egyik nagy kedvencem). De ez a hasonlóság mindössze rövid ideig él.

Callie mozgatórugója az öccse, az iránta érzett szeretet és kötelességtudat, ez minden pillanatban ott van a gondolataiban, meghatározva tetteit. Ez a vonal volt legjobban kidolgozva a könyvben, ez tetszett a legjobban.

A szerelmi háromszög (ami ugye kötelező elem) is érdekesen lett megoldva. Mert nem a szokásos két világ, egyik fiú itt másik ott, mint például Az éhezők viadalában, vagy a Matchedben. Itt három világ találkozik, Michael a menekülő, árván maradt tinédzser, Blake a gazdag nagyszülőkkel élő fiatal, és Callie aki a két világ között a testét bérletbe adók egyre táguló csoportjába tartozik. Igazából ezekre a szerelmi szálakra nincs túl nagy hangsúly fektetve, Callie féltékenykedik egy adagot Michael miatt és egyből nagyon szerelmes lesz Blake-be, meg is csókolja egyszer kétszer, de ennyi. És mivel nem ez a fő mozgatórugója a történetnek ennyi pont elég is.

borító a következő részhez
Ami nagyon tetszett, az az volt, ahogy az idősek fiatal testben viselkedtek. Egyszerre próbáltak fiatalnak tűnni és hordozták az idősekre jellemző tulajdonságokat. Ahogy megállapították, hogy melyik fiatal test bérelt és melyik nem, sok jól kidolgozott részlet.

A történet olvasmányos; Callie egyértelműen tinédzser, érett, de attól még az; a helyszínválasztás tökéletes görbe tükör ha belegondolunk; függővég: pipa, ráadásul dupla csavarral, amiből csak az egyikre számítottam, lényegében tudtam, hogy úgy lesz vége, de a másik nagy meglepetés volt. És valójában ezek nélkül, simán le lehetett volna zárni a történetet.

És, hogy miért vontam le mégis 2 pontot? Nos, az egyiket a logikai bakik miatt. Már megint! De annyira szemen szúrt néhány hogy el sem hittem. A másikat pedig egyszerűen azért, mert nem  szippantott be annyira mint szerettem volna.

Idézetek: Megidézve
Történet: Olvasmányos.
Karakterek: Callie egyértelműen a legfontosabb, mélyen ábrázolt szereplő.
Kedvenc szereplő: Sara, Redmond
Akit nem szerettem: nem nagyon volt
Legjobb rész: technikai fejlettség bemutatása
Legrosszabb: A szökés
Borító: Imádom
10/8
Petra

2012. június 15., péntek

Veronica Roth: A beavatott


Eredeti kiadó: HarperCollins Publishers; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 4,39 (több mint 89 ezer értékelés); Moly- 88% (kevés vélemény)
Oldalszám: 430

Beatrice Prior (később Tris) a jövő Chicagójában él, ahol az emberek öt csoportra oszlanak. Ők a Bátrak, az Önfeláldozók, az Őszinték, a Műveltek és a Barátságosak. Minden tizenhatodik életévét betöltött fiatalnak el kell döntenie, melyik csoporthoz szeretne tartozni, aki csoportot vált, hátra kell hagynia addigi életét, és új csoportjának valamint az ott fontosnak tartott erényeknek kell szentelnie magát.

A borítóról alkotott véleményemet általában a végére hagyom, tehát ez itt most a kivétel helye, ugyanis ennél spoileresebb borítót és címet én még nem láttam, együtt meg aztán végképp nem. (És ugyebár mindkettő szembe jön ha csak kézbe vesszük a könyvet.) Ha valaki csak a fülszöveget olvassa el, ami egy könyvnél általában megtörténik, nem hiszem el, hogy van bárki, aki ne jönne rá egyből mi ez a tűz a könyv elején. És ha ezt már tudjuk és a címet is elolvastuk, már le is spoilereztük magunknak a könyv lényegét, amiért a legtöbbet izgulhattunk volna olvasás közben!

Alapjaiban a regény világfelépítése kreatív, annak ellenére, hogy semmit nem árul el arról, hogy a városon kívül mi van. Vagy épp mi nincs. A történet elég jó és izgalmas, egy pillanatra sem áll le, és annak ellenére, hogy tudjuk hova fut ki az egész, végig hoz kisebb fordulatokat, amiknek hatására nagyon élvezhetővé válik a könyv.

A szereplőkkel lényegében ugyanaz a baj, mint a történettel. Négyes. Az írónő próbálja őt titokzatosnak, rejtélyekkel telinek bemutatni, aki hűvösen viszonyul Trishez, de ez egyáltalán nem működik. Nekem ne mondja senki, hogy nem egyértelmű ki ő, már az első felbukkanásakor. És akinek esetleg, valami véletlen folytán nem esik le, annak a háromszázadik oldalig várnia kell a megoldásra! És mindennek ellenére, amit Négyes tényleg mint újdonságot fed fel az olvasó előtt, az mind érdekes, ilyen például a neve jelentése vagy a tetoválásaié.
Az írónő
Tris. Szerintem még sosem szerettem volna ennyire kinyírni a főszereplőt. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy hatalmas fejlődésen megy át, ahogy Önfeláldozóból Bátor lesz, és sokszor nem is volt gondom vele. De tényleg azt hiszi, hogy attól lesz bátor, hogy átmegy kegyetlenbe, hogy nem segít azokon akiket a barátainak tekint, hogy az jó, ha elveszíti az egész addigi életében tanult értékes tulajdonságait? Nem hiszem, hogy a bátorság maga után vonzza a kegyetlenséget és az empátia hiányát, még akkor sem, ha ezt várják el tőle.

A kettejük között fűződő szerelmi szál elég szépen van beletűzve a történetbe, Négyes és Tris szép lassan megismerik egymást, néhány csók és annyi. És persze tudtam, hogy szerelmi háromszögre kell számítanom, de ami itt volt azt már inkább szerelmi négyszögnek nevezném, hogy mi volt ezzel az írónő szándéka, arra is van tippem, de spoilermentesen nem fér bele.

Amit még mindenképp ki kell emelnem azok a logikai hibák. De annyi van, kisebek-nagyobbak egyaránt, hogy ennyit még nem láttam egy rakáson. A legnagyobb talán az volt amikor Tris a végén átment superwomanbe. Spoilerezés nélkül ezt nem tudom részletezni, de tényleg nagyon feltűnő volt. A kisebbek pedig… hát például itt van egy idézet: „Lehunyom a szemem, nézem a hideg követ alattam, s beszívom a föld alatti, dohos levegőt.” Ez mi? Nem hiszem el, hogy ez, és a sok hasonló, nem tűnt fel senkinek, aki átolvasta kiadás előtt…

Ezen kívül a katasztrófát elhárító befejezés nekem béna volt, viszont végig húztak a szemem előtt a háttérben egy szálat, ami arra volt hivatott, hogy a rendszer romlottságát és annak okait vezette fel, és ez nagyon tetszett. 

És mindennek ellenére a történet pörög, és azok a részletek amik nem totál kiszámíthatók, nagyon érdekesek és élvezhetőek, ráadásul az elhanyagolt mellékszereplőkből (ilyen például Uriah) még rengeteget ki lehet hozni.

Íme, a második kötet borítója. Szerintem még szebb mit az elsőé, de attól tartok legalább annyira spoileres. De ne nekem legyen igazam…

Idézetek: Megidézve
Történet: Gyors sodrású.
Karakterek: Tris elég sokat változik, a többiek nem annyira fontosak.
Kedvenc szereplő: Tris anyukája
Akit nem szerettem: Peter
Legjobb rész: Négyes tetoválásai és jelentésük magyarázata
Legrosszabb: Tris szívtelen viselkedése
Borító: Eredeti, szép, spoileres
10/7
Petra

2012. április 27., péntek

Ally Condie: Crossed


Eredeti kiadó: Dutton Juvenile; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 3,51 (több mint 21 ezer értékelés); Moly- (nagyon kevés vélemény)
Oldalszám: 336

Három hónappal az első kötet befejezése után, Cassia még mindig egy munkatáborban dolgozik, ahonnan átkerül egy, a Külső Tartományokban lévő faluba. Egyetlen célja, hogy megtalálja Kyt, és ezért bármire képes, bármit kockáztat érte. Eközben Ky gondolatai is Cassia körül forognak.

Volt, amiben jobban és volt, amiben kevésbé tetszett, mint az első rész. Teljesen más hangulata volt ennek a könyvnek, alapvetően két okból:

Az egyik, hogy már nem a Társadalomban, hanem a Külső Tartományokban folyik a cselekmény és ez, valamint az, hogy a Társadalom elől menekülnek, egészen más légkört teremt. Lényegében arról szól, hogy megtalálják egymást, majd együtt induljanak útnak, így ez a folyamatos menetelés kicsit olyan érzetet kelt, mintha ez a rész csak azért lenne, hogy összekösse az első részt az utolsóval, mintha rajta lenne a középső könyv átkát. Ennek ellenére tetszett, tartogatott izgalmakat, romantikus és könnyes jelenteket, valamint gyönyörű leírásokat.

A tizenkilencedik festmény
A másik, hogy már nem csak Cassia szemszögéből olvassuk a fejezetek, hanem Ky gondolataiba is bepillantást nyerünk. Amikor ezt megláttam, kicsit megijedtem, de hamar rájöttem, hogy Ky fejezetei sokkal jobban tetszenek, mint Cassiáéi. Ky annyira rejtélyes figura, de ennek a megoldásnak köszönhetően nagyon sok dolgot megtudtam róla, a múltjáról, a gondolatairól, az érzéseiről és a kreatív énjéről, ami lépten nyomon előbukkan belőle. A vége fele pedig már azon kezdtem gondolkodni, milyen jó lenne, ha a harmadik könyvben Xander is kapna néhány fejezetet. Egyre jobban érdekel az ő története.

A két vers még mindig szorosan kötődik a két főszereplőhöz, és igazából a könyv alaphangulatát is megadják. Néha úgy tűnt, Kyban csak a versek tartják az erőt.
Az új szereplők elég változatosra sikerültek, a még gyerek Eli, a bátor Vick, a titokzatos Indie és a hátrahagyott farmer, Vadász mind mind érdekes és szerethető karakterek.

Természetesen jó sok kérdés megválaszolatlanul maradt, de ami a legérdekesebb lesz, hogy az egymásnak ellentmondó célok ellenére együtt maradna-e vagy sem.

A harmadik rész Karácsonyra várható, ami ha belegondolunk nincs is olyan messze!

Idézetek: Megidézve
Történet: Egy utazás
Karakterek: Szépen kibontakoznak ebben a részben
Kedvenc szereplő: Ky
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Az a fejezet, amikor Cassia reggel meglátja a festményt
Legrosszabb: Hogy fogadta csak úgy vissza Cassiát a Társadalom?
Borító: A Társadalom burkából kitört lány, aki ennek ellenére a Társadalom fogja. Tökéletes!
10/9
Petra

2012. április 22., vasárnap

Ally Condie: Matched


Eredeti kiadó: Dutton Juvenile; 2010-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Értékelések: Goodreads- 3,8 (több mint 61 ezer értékelés); Moly- 84% (110-nél több vélemény)
Oldalszám: 337

A Globális Felmelegedés után létrejött a Társadalom, és megalkotta a tökéletes világot. Cassia Reyes itt él, bízik a társadalomban és hiszi, hogy számára tökéletes munkát, társat, életet biztosít majd a rendszer. A Párosító Bankettjén legjobb barátját választják párjának, ám a képernyőn felvillan egy másik fiú arca is…

 A történet maga nem annyira mozgalmas, van beletűzdelve egy-két pörgős rész, de szerintem, ez egy klassz bevezető rész. 

Az írónő
 Nagyon jól ki van találva és le van írva a Társadalom felépítése, és működése. Ahogy a lehető legszorosabb keretek közé szorítják az embereket, és figyelik, elemzik, irányítják az egész életüket. Először csak a naposabbik oldalát ismerjük meg a rendszernek Cassia gondolatain keresztül, majd szép lassan rájön, hogy azért van a dolognak elég nagy árnyéka is. Ebben persze sokan a segítségére vannak, Xander, Ky, a hivatalnok hölgy, Bram és persze a nagyapja. Nagyon jól ábrázolt a fejlődés amin Cassia átmegy, ez az egyik legjobb a könyvben, ahogy a szárnyait próbálgatja a Társadalom ellen, ahogy titkolózik és mindenáron védi akiket szeret.
A többiek. Szinte éheztem az információkra Kyjal kapcsolatban. Folyamatosan egyre több kérdés merült fel bennem, de csak a töredékére kaptam választ eddig.
Xander is nagyon titokzatos. Egy kicsit olyan mesebeli királyfi, mégis úgy gondolom, van valami a háttérben vele kapcsolatban, amire nagyon kíváncsi vagyok. Főleg azért sejtem ezt, mert elég kevés információt tudtam meg róla.
Mégis aki a legjobban foglalkoztat az Cassia nagyapja. Talán mert ő már nincs itt, hogy elmesélje a történetét, tudom ez egy kis spoiler volt. Bocsánat. Valahogy mégis úgy gondolom, megtudunk róla még egyet, s mást.

A könyv csodálatosan példázza, hogy mennyire különleges lehet egy olyan hétköznapi dolog, mint egy vers, hogy mennyire fontos, ha van valamid, ami bár nem kézzelfogható, mégis összeköt valakivel. Nagyon szerettem ezt az egyszerű motívumot a mi végigível a könyvön, mint valami szivárvány.

A végére hagytam a borítót. Egyszerűen frenetikus! Ennél jobb nem is lehetne. Tökéletesen ábrázolja a Társadalom és az emberek kapcsolatát. Ahogy burokba zárják az állampolgárokat, éppen egy kicsi légteret hagyva nekik.

A második rész már a polcomon, pár napon belül hozom is.

Történet: Érdekes
Karakterek: Nagyszerűek
Kedvenc szereplő: Ky
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Ky képei
Legrosszabb: Én nem csinálnám az apja munkáját az biztos
Borító: Hihetetlenül találó
10/9
Petra