Magyar kiadó:Cartaphilus Értékelés molyon: 91% Oldalszám: 362
Ifjúsági = fiatal szereplők – pipa
Disztópia = negatív jövőkép – pipa; elnyomó társadalom –pipa; globális probléma – pipa; lázadás ez ellen – mondhatni pipa
Kaland = hatalmas pipa
Az Útvesztő egy külön világ, mindentől elzárva, közepén a Tisztással. Fiatal fiúk vannak ide bezárva, az útvesztőt járva, próbálva túlélni és megfejteni az Útvesztőt, hogy kijuthassanak. Az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy lift, amin hetente alapvető ellátmányt kapnak, havonta egyszer pedig egy új tagot maguk közé. Thomas is így kerül a Tisztásra, amit ideje sincs megszokni, máris kezdődik a változás.
Ez a könyv igazán tetszett. Minden megvolt benne ami egy jó disztópiához kell, az író mégsem szúrta ki ezekkel a tényekkel az olvasó szemét, az egész könyvben érezhető hogy minden ott van a háttérben mégis csak néhány mozzanatban kézzelfogható. Ezek maga a lift, az őket figyelő mechanikus rovarok, a késlegyek és az Útvesztő szörnyei a Siratók.
Dylan O'Brien - Thomas
A könyv lényegének én igazából magát a kalandot éreztem, mint általában ebben a műfajban, a társadalmi behatást (de gondolom ezt majd megkapom a következő részben), és magát az Útvesztő problémáját. Az egész könyv lendületes, mozgalmas, olykor nyers és egyértelműen érezhető rajta, hogy férfi írta. Az egész stílusában és a keltett érzésben más mint az általam eddig olvasott disztópiák, valamint nem erőlteti a szerelmet, mégis lappang, az érzelmek nagyon szépen vannak megjelenítve, a változásuk leírása különösen tetszett.
A legjobban talán egy apróság fogott meg. Ezek a fiatalok kialakítanak maguknak egy közösséget, ami elfogadható számukra és amiben tudnak élni, sokan elég sok időt töltöttek már itt és nem emlékeznek a múltukra, ezért saját belátásaik szerint hozzák a szabályokat és alakítják a rendszert. Ezen okokból megfigyelhetők apró változások, furcsaságok a szokásaikban. A beszédükben megvan a káromkodás például, de nem a szokásos módon, bököttnek hívják egymást, valószínűleg mert a Siratók szúrással is támadnak, ami súlyos következményekkel jár. Mindig is érdekesnek találtam az ilyen fajta változást, ahogy az egymástól, legalább valamilyen szinten, eltávolodott közösségek egymáshoz képest, különböző irányokba változnak.
A film szeptemberrevárható
A főbb szereplők, rendesen ki vannak dolgozva és nem lépnek ki a saját bőrükből, mint sok más ifjúsági könyvben, következetesen karakterükhöz passzolóan reagálnak, cselekednek. Különösen tetszett, hogy nem csak Thomas gondolati, érzelmi, lelki változását követhettük nyomon, hanem rajta kívül még négy másik szereplőét is.
Maga a világ, az Útvesztő, amennyire egyszerű alapvetően, pont annyira szegezett oda a fotelhez, és csak olvastam. Bár be kell ismerni a végén vannak egyértelmű fordulatok, megoldások és még logikai baki is, ezek közel sem vesznek annyit a könyv értékéből, mint máskor általában tennék.
Szívem szerint még írnék valamiről, de annak érdekében, hogy spoiler-mentes maradjon a bejegyzés csak burkoltan annyit, hogy a legvége elég sok kérdést felvetett bennem és bár egyértelműnek tűnik, hogy egészen más lesz a következő rész, nagyon várom.
Sokat vacilláltam, hogy 10 vagy 9 pont legyen, de nem érzem a kedvenc-bizsergést úgyhogy egy nagyon erős:
Eredeti kiadó: Scholastic Press; 2012-ben Magyarul kiadta: Főnix Könyvműhely; 2012-ban Értékelések:Goodreads – 3,63 (több mint 380 értékelés) Moly – kevés vélemény Oldalszám:286 Zene: Rise Against: Ready to fall
Direkt vártam a könyv elolvasása után, most már több, mint egy hetet, gondoltam hátha ha gondolkodom rajta, jobban megtetszik. De nem, úgyhogy maradnak az érzések és a gondolatok most már róla azt hiszem.
Elöljáróban… Én alapvetően nagyon nem szeretem a fülszövegeket. Legalább annyira ódzkodom tőlük, mint a spoilerektől. Lényegében mert nem lehet úgy fülszöveget írni, hogy az ne spoilerezzen le egy csomó mindent a könyvből, ez akaratlanul is megtörténik, ha el akarunk mondani a történetből valamit. Így nem a fülszöveg hibája, én mégis kerülöm ha tehetem. Szóval nem igazán olvasok fülszövegeket, helyette inkább elolvasok egy-egy értékelést, megnézem az értékeit goodreads-en, ilyesmik. Ez a Gyökértelen esetében is így történt, annyi kiegészítéssel, hogy félve elolvastam a fülszöveg első két mondatát, mert igazán felkeltette a borító és a cím a figyelmem. Ez volt az a két mondat:
Chris Howard
„A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról.”
Ennyit engedélyeztem magamnak, ami csak még jobban felcsigázott. Aztán valami egészen mást kaptam, mint amire számítottam. Egy alapvetően faépítgetés köré épülő történetre számítottam, nem egy folyamatosan rohangálós, akcióközpontú sztorira.
Ez egy iszonyú pörgős könyv, Banyan fő mozgatórugója, hogy megtalálja az apját, mindenki másé meg, hogy megtalálják a fákat, és rohannak egyik pontról a másikra, valami felé, valaki elől, néha összeszed egy-két embert, néha lekopik egy-kettő, néha őt szedik össze, aztán lőnek, verekednek, futnak, menekülnek, megsérülnek, néha beszélgetnek és építenek, aztán rejtélyek után is kutatnak.
Azt érzitek, hogy ez egy nagy összegabalyodott fonáltenger? Én is.
A legelején még nem ezt gondoltam. Az első néhány oldal után az volt az érzésem, hogy ezt a könyvet valójában a Greenpeace írta. Hogy ez a környezetszennyezés, de elsősorban a fák irtásának, a génmanipuláció és a globális felmelegedés ellenkampánya. Csak kellett nekik egy helyes pasit keresniük, hogy álcázzák magukat. Ez akkor jött volna be, ha nem úgy alakul a történet, ahogy alakult.
Forrás: Deviantart.com
Alapvetően azzal, hogy folyamatosan mozgásban voltak nem lett volna baj, akciódús volt, pörgött az egész, minden meg volt magyarázva, szóval alapvetően izgalmas volt. Azt leszámítva, hogy a fejemet vertem már a végén a falba, hogy találjanak már oda! Szóval a probléma nem a történettel volt, bár abban is éreztem azért logikátlanságokat, hanem a szereplőkkel, egyszerűen nem értettem őket, a reakcióikat, az indítékaikat. A felszínen minden oké volt, de olyanokat csináltak néha, hogy egyszerűen nem bírtam összerakni a jellemüket. Csapongóak, összeszedetlenek és furák voltak, néha azt sem értettem miért úgy beszélnek, ahogy.
Ráadásul az író bizonyos helyzetekben próbálja drámainak, brutálisnak, érzelmesnek mutatni a szereplőket, a szituációkat de egyik sem hatásos igazán. A túlzott brutalitást kimondottan nem éreztem indokoltnak, egyszerűen nem passzolt bele a történetbe így, hogy hol volt, hol nem. A következő pillanatban meg az egész nagyon beteg és bizarr lett, valójában elég sok helyen, tele van szintén indokolatlan hatásszünetekkel, plusz a végére még néhány rettenetes klisés mondatot is sikerült berakni, mint például ’Fogadjuk el amit kaptunk’, vagy ’Nem számít hol vagyunk, ha együtt vagyunk’ és hasonlók. Komolyan ezektől én éreztem kínosan magam olvasás közben, mint egy rossz filmben. A könyv legpozitívabb része, a borító, a világfelépítés volt. Lényegében egy nagy sivatag, és néha kicsit a Csillagok háborújában éreztem magam, amikor a hajót javítják a sivatagban és kell nekik az alkatrész. És ki is merült a Csillagok háborúja tudásom. Nagyon tetszettek az egyedi megoldások, ahogy a génmanipulációs részeket megmagyarázta, és a becsempészett misztikus-jövőbeli részecskék is.
Szóval nem nagyon tetszett, pedig nagyon vártam és szerettem volna szeretni.
Idézetek:Megidézve Történet: Sodró lendületével mindent letarolt. Karakterek: Nem sikerült düllőre jutnom velük Kedvenc szereplő: Crow és Alfa Akit nem szerettem: Hina. Legjobb rész: Az eleje. Legrosszabb: A vége. Borító: Hogy miért ennyire jó? Egyszerű a válasz: Sánta Kira 10/6
Értékelések: Goodreads- 3,88 (több
mint 127 ezer értékelés); Moly-
84% (111 vélemény)
Oldalszám: 364
+ Tartalomjegyzék
Zene: Three Days Grace: Never too late - mert annyira gyönyörű! (a bejegyzés alján találod)
A könyv egy olyan antiutópisztikus
világban játszódik ahol a 16 évét betöltött fiatalok egy megszépítő műtéten
esnek át, így az addigi csúf létüket maguk mögött hagyják és újszépek lesznek.
Tally Youngblood nem sokkal áll a műtéte
előtt, amit már nagyon vár mert ismerősei már mind átestek rajta, köztük legjobb
barátja Peris is. A Peris-szel együtt kitalált módon jut át Újszéphelyre, hogy
találkozhasson barátjával és ekkor ismerkedik meg Shay-jel, aki egész máshogy
gondolkodik mint ő.
Nagyon tetszett ez a regény. Az
alapötlet igazán jó volt, a mondanivalója meg aztán végképp. Rámutat az emberek
abszolút felszínes és felületes viselkedésére, arra hogy manapság igencsak
sokszor a külsőségek a legszámottevőbbek. A csúfok, mint messiást várják a
tizenhatodik szülinapjukat, hogy végre tökéletes legyen a külsejük és
mehessenek bulizni.
„De ha szép vagy, az emberek jobban
odafigyelnek rád.” 84. oldal
És még egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, ami már egyértelműen észrevehető Tally első látogatásakor is Újszéphelyen.
Hogy hogyan is gondolkodnak, itt, a 21. században a legtöbben. Mennek a vezetők
után mint egy jól szervezett marhacsorda, nincs egy önálló gondolatuk vagy
véleményük.
„A történelem is bizonyítja, hogy a
társadalom nagy része mindig is birkákból állt.” 233. oldal
De szó volt még itt a
génmanipulációról, elszabadult, pusztító vírusokról, és az olaj felelőtlen
használatáról, ezáltal pedig a természet kizsákmányolásáról.
Scott Westerfeld
Ami még nagyon tetszett, egyértelműen
érezhető a könyvön, hogy férfi az írója ez pedig nagyon sokat dob rajta.
Ennek hatására Tally nem nyávog és szenved, sokkal inkább gondolkodik és érik. A
stílusa is egészen más a megszokott nők által írt disztópiás könyvekénél, Tally nemcsak
megtapasztal és megismer dolgokat, hanem ezeket visszaforgatja és később
tapasztalatokat von le belőle, az új élményeihez hasonlítja őket. Tally
karaktere már alapjaiban is nagyon más volt mint a megszokottak, talpraesett,
valami hihetetlen őszinteség és bátorság vonja körbe, de nem pimaszul vagy
felvágósan, hanem teljesen természetesen teszi mindezt. A személyiségfejlődése
is nagyon szépen, lépésről lépésre van felépítve. És itt egy kis SPOILERT
tartalmat a folytatás!A legelején minden vágya, hogy szép lehessen, és mindent
megtesz érte, később még mindig szép akar lenni, de már megfogalmazódik benne
Füstös iránt egyfajta kíváncsiság. Aztán egyre jobban beleszeret a helybe és
vágyik rá, hogy maradhasson, majd félteni kezdi és félni kezd, hogy mennie
kell, legvégül teljesen beleszeret és esze ágában sincs visszamenni a
megszokott környezetbe.SPOILER VÉGE!
Ez a borítóváltozat tetszik a legjobban.
Ezenkívül, imádtam az első csókot,
hogy nem volt túlromantikázva, hogy tükrözte, itt voltaképp gyerekekről
van szó. Tetszett, hogy az egész, nagyon szépen van megfogalmazva, és
tetszettek a jövőt idéző technikai fejlettségére vonatkozó elejtett utalások. Nagyon jó a légdeszkák ötlete, bár kicsit talán túl voltak értékelve. És imádtam, hogy
úgy játszottak a saját arcukkal mintha Sims-eznének. Egy kicsit nagyobb szemek,
kisebb orr etc. Érdekes ötlet!
És így a végére egy kis ’mi nem tetszett’
rész. Szerintem a megvalósításon még lehetett volna itt-ott csiszolni, főleg
mert egyetlen egy meglepő fordulattal sem futottam össze egész végig, de azt
kell mondanom ez közel sem zavartak annyira, mint gondoltam volna. Elnyomta
őket, hogy éppen imádtam a könyvet. Ami igazán nem stimmelt az David.
Alapvetően szimpatikus karakter, de ellentmondott önmagának! Füstösben él évek
óta, óvatos és gyanakvó, mégis elég neki 2 nap, és máris elmondja a
legféltettebb titkait Tallynek és bemutatja őt a szüleinek! Ennek ellenére ez
a bemutatás a regény egyik legjobb jelenete volt.
Valamint. Rendben Füstösnek hívják a
rejtett várost, sok a tűz, annál főznek és melegednek, meg is van magyarázva.
De… a lakói a füstösök.!? Mert megfüstölődtek a tűznél? Vagy miért? Ez egyszerűen
szörnyű!
Értékelések:Goodreads- 4,07 (több
mint 50 ezer értékelés);
Moly- 90% (80 vélemény
Oldalszám: 407
Zene: Taylor Swift: Mine
Olyan mennyiségű jegyzetet írtam
erről a könyvről, mint még soha, lássuk össze bírom-e fogalmazni kusza és nem
túl nyugodt gondolataimat. Mellé egy remek zene, most nem a bejegyzés alján,
hanem egyből itt, mert szerintem szükség van rá olvasás közben!
A történet Lenáról szól, aki Portlandban
él, egy olyan disztópiás világban, ahol a szerelmet mint betegséget tartják
nyilván és minden embert, aki eléri a tizennyolc éves kort, ki is kezelnek
belőle, szerte Amerikában. Azonban vannak olyan területek, amikről az állam nem
hajlandó tudomást venni, ez a Vadon, ahol a Veszettek élnek, őket nemhogy nem
kezelték ki, egyenesen tiltakoznak a kúra ellen. Lena 17 éves és már számolja
vissza a napokat a kúrája ideéig.
Az írónő
A világ felépítés akár jó is
lehetett volna, de nekem kevés volt, amit megtudtunk. Az rendben, hogy a
szerelem betegség és emiatt kiirtják az emberekből az érzelmeket, de mi van a
rendszerrel, el vannak kerítve a vadontól és ezáltal a fertőző emberektől, ez
oké. De hogy alakult ez ki, milyen lépéseket tesz a rendszer a megtartására? És
az is érdekelne, hogy vajon a város akár Amerika vezetőségét is kikúrálták-e?
Bár… rendben, megértem, hogy erre az utolsó kérdésre még nem kaptunk választ,
ez még érdekes fordulat lehet. Mindenesetre a disztópiás könyvekre jellemző
elnyomó társadalom megvan, ráadásul afféle minden erős érzelemtől mentes,
engedelmes zombikat gyártanak az emberekből. Az az álláspontja, hogy a szerelem
betegség, és ezt a könyv első felében olyan erősen tukmálja rá az olvasóra, ami
már átmegy idegesítőbe, és teljesen fölösleges is.
Egyik külföldi borító
A már ebbe a világba született
főszereplőnk, Lena az elvárásoknak megfelelően fél a szerelemtől, de persze „elkapja”
ezáltal megy végbe a karakterfejlődése. Ami egyértelműnek tűnik, a különbség
feltűnő a kezdeti- és a végállapot között, de hogy mindez mikor történt, azt
elfedte a rengeteg lényegtelen információ, és fölösleges leírás. A fontos
történeti események indítják be benne is a változást, mint minden valamirevaló
főhősben, de két esemény között, és egy esemény alatt is, annyi a kitekintés, a
fölösleges rizsázás, hogy az egésznek elveszik a lényege. Az tagadhatatlan,
hogy szépek és igényesek ezek a leírások, de rengeteg van belőlük! Ráadásul egyáltalán
nem értem minek kell egy jó jelenetet félbeszakítani fél oldalas mesékkel. Egy
példa nem a könyvből szóval nincs spoiler: Bokszmérkőzés van, főszereplőnk a
nézőtéren szurkol, mert pasiját épp üti-vágja az ellenfél, teljesen izgalmas
leírás, majd egyszer csak arra kezd gondolni főhősük, milyen szép is a hóesés
télen. Ez a hóesés baromi szépen van leírva, csakhogy senkit nem érdekel!
A könyv 400 oldal, ebből a lényegi
történés 150 oldal. Maximum. És ennek nagy része a könyv végében található. Az meg már csak hab a tortán, hogy egyetlen meglepő
fordulat sincs a könyvben. Vagyis olyan ami tényleg vezetne is valahova. Oké
nem tudtam előre mi van Alex apjával, de ez nem több egy plusz információnál,
ami csak azért nem mondható fölöslegesnek, mert dobott Alex karakterén, aki az
egyetlen valamirevaló szereplő a könyvben, bár őt sem szerettem meg igazán, de
vele még lehet majd kezdeni valamit.
A fejezetek előtti leírásokat is
totál lényegtelennek éreztem, oké, nagyon szépen kitalálta a világot magának az
írónő, és próbálta bemutatni nekünk, de ez arra kevés volt, több teret pedig
nem adott a dolognak így meg nem sok értelmét láttam. Ráadásul Shhh könyve?!
Ennél egy ötéves is kreatívabbat talál ki…
Ami tetszett, ilyen is volt azért!
Alex és Lena találkái nagyon édesek, szépen lassan ismerik meg egymást, annak
ellenére, hogy rögtön vonzódnak egymáshoz, segítenek egymásnak, beszélgetnek,
egyből nyíltak, talán egy kicsit túl gyorsan is megnyílnak, de ezt elnéztem. A
közös részeik sokat mentettek a könyvön. A végén Lenát a reakciója miatt egy
pillanatig jól megpofoztam volna, de rájöttem, hogy azért volt értelme, ha már
muszáj volt a függővég.
Na igen, a vége… Ez egy trilógia
lesz, szóval függővég van. Amit totál fölöslegesnek éreztem, egyetlen apró
változtatással meg lehetett volna oldani a dolgot, plusz egy epilógussal és
kész! De nem, nem volt elég ezt végigszenvednem… De a legdühítőbb az, hogy Lena
tökéletesen elmagyarázza körülbelül 20 oldallal a vége előtt, hogy miért azt
teszik amit tesznek, hogy miért is lehet lezárni a történetet, de persze az
írónő megcsavarja a dolgot, ami úgyszintén nem volt meglepő. Ha ne csavarta
volna! Na, akkor meglepődöm!
És végezetül még egy dolog szúrja a
szememet. Az írónő vagy azt hiszi, hogy csak Portlandi olvasói vannak, vagy
azt, hogy én Google maps előtt olvasok. Tele van a könyv utcanevekkel, és egyéb
területi megnevezésekkel, amiket úgysem tudok megjegyezni egy említéstől,
többször meg nincs szó róluk. Először úgy gondoltam, hogy ez rettentő zavaró
majd úgy, hogy milyen jó lesz nekem Barangolás írásánál ez a sok helyszín. De
aztán megláttam egy, a könyv elejébe rejtett kis szöveget, miszerint a legtöbb ilyen
megnevezés kitalált! Wáá!
Végre vége a tanulásnak és van időm véleményt
írni ehhez a könyvhöz, és egyben szeretnék zenét is ajánlani, Red Hot Chili Peppers Dani California-ját a bejegyzés végén találod.
A regény főhőse Callie öccsével,
Tylerrel, a jövő Los Angelesében él. A történet kezdete előtt egy évvel háború
dúlt, Amerikára spórabombát dobtak le, aminek következtében az összes tinédzser
és idős kor közötti ember, fertőzésben meghalt. Az árván maradt gyerekeknek ha
vannak nagyszüleik hozzájuk, ha nincs az állam markába karültek. És vannak,
akik menekülnek az állami otthonok elől, ők az utcán keresnek menedéket.
Közéjük tartozik Callie, Tyler és a barátjuk Michael is. A regény elején Callie
úgy dönt, jobb körülményeket kell teremtenie maguknak, főleg öccse betegsége
miatt, így talán az egyetlen megoldáshoz folyamodik, bérbe adja a testét. Az Elsőrendű
Állomások egy olyan hely, ahol a gazdag szépkorúak bérbe vehetik fiatal
tinédzserek testét, és egy ideig bizonyos határok között ugyan, de azt tesznek velük,
amit akarnak.
Az írónő
A könyv alapötlete, a testbérlés, az
első pillanattól elnyerte a tetszésem és megmozgatta a fantáziám, bár
egyértelmű volt, hogy a kifutása kicsit emlékeztetni fog A burok című könyvre (ami
egyébként az egyik nagy kedvencem). De ez a hasonlóság mindössze rövid ideig
él.
Callie mozgatórugója az öccse, az
iránta érzett szeretet és kötelességtudat, ez minden pillanatban ott van a
gondolataiban, meghatározva tetteit. Ez a vonal volt legjobban kidolgozva a
könyvben, ez tetszett a legjobban.
A szerelmi háromszög (ami ugye
kötelező elem) is érdekesen lett megoldva. Mert nem a szokásos két világ, egyik
fiú itt másik ott, mint például Az éhezők viadalában, vagy a Matchedben. Itt
három világ találkozik, Michael a menekülő, árván maradt tinédzser, Blake a
gazdag nagyszülőkkel élő fiatal, és Callie aki a két világ között a testét
bérletbe adók egyre táguló csoportjába tartozik. Igazából ezekre a szerelmi
szálakra nincs túl nagy hangsúly fektetve, Callie féltékenykedik egy adagot
Michael miatt és egyből nagyon szerelmes lesz Blake-be, meg is csókolja egyszer
kétszer, de ennyi. És mivel nem ez a fő mozgatórugója a történetnek ennyi pont
elég is.
borító a következő részhez
Ami nagyon tetszett, az az volt,
ahogy az idősek fiatal testben viselkedtek. Egyszerre próbáltak fiatalnak tűnni
és hordozták az idősekre jellemző tulajdonságokat. Ahogy megállapították, hogy
melyik fiatal test bérelt és melyik nem, sok jól kidolgozott részlet.
A történet olvasmányos; Callie
egyértelműen tinédzser, érett, de attól még az; a helyszínválasztás tökéletes görbe tükör ha belegondolunk; függővég: pipa, ráadásul dupla
csavarral, amiből csak az egyikre számítottam, lényegében tudtam, hogy úgy lesz
vége, de a másik nagy meglepetés volt. És valójában ezek nélkül, simán le lehetett
volna zárni a történetet.
És, hogy miért vontam le mégis 2
pontot? Nos, az egyiket a logikai bakik miatt. Már megint! De annyira szemen
szúrt néhány hogy el sem hittem. A másikat pedig egyszerűen azért, mert
nem szippantott be annyira mint
szerettem volna.
Értékelések:Goodreads- 4,39 (több
mint 89 ezer értékelés); Moly- 88% (kevés vélemény)
Oldalszám: 430
Beatrice
Prior (később Tris) a jövő Chicagójában él, ahol az emberek öt csoportra
oszlanak. Ők a Bátrak, az Önfeláldozók, az Őszinték, a Műveltek és a Barátságosak.
Minden tizenhatodik életévét betöltött fiatalnak el kell döntenie, melyik
csoporthoz szeretne tartozni, aki csoportot vált, hátra kell hagynia addigi
életét, és új csoportjának valamint az ott fontosnak tartott erényeknek kell
szentelnie magát.
A
borítóról alkotott véleményemet általában a végére hagyom, tehát ez itt most a
kivétel helye, ugyanis ennél spoileresebb borítót és címet én még nem láttam,
együtt meg aztán végképp nem. (És ugyebár mindkettő szembe jön ha csak kézbe
vesszük a könyvet.) Ha valaki csak a fülszöveget olvassa el, ami egy könyvnél
általában megtörténik, nem hiszem el, hogy van bárki, aki ne jönne rá egyből mi
ez a tűz a könyv elején. És ha ezt már tudjuk és a címet is elolvastuk, már le
is spoilereztük magunknak a könyv lényegét, amiért a legtöbbet izgulhattunk
volna olvasás közben!
Alapjaiban
a regény világfelépítése kreatív, annak ellenére, hogy semmit nem árul el arról,
hogy a városon kívül mi van. Vagy épp mi nincs. A történet elég jó és izgalmas,
egy pillanatra sem áll le, és annak ellenére, hogy tudjuk hova fut ki az egész,
végig hoz kisebb fordulatokat, amiknek hatására nagyon élvezhetővé válik a
könyv.
A
szereplőkkel lényegében ugyanaz a baj, mint a történettel. Négyes. Az írónő
próbálja őt titokzatosnak, rejtélyekkel telinek bemutatni, aki hűvösen
viszonyul Trishez, de ez egyáltalán nem működik. Nekem ne mondja senki, hogy
nem egyértelmű ki ő, már az első felbukkanásakor. És akinek esetleg, valami
véletlen folytán nem esik le, annak a háromszázadik oldalig várnia kell a
megoldásra! És mindennek ellenére, amit Négyes tényleg mint újdonságot fed fel
az olvasó előtt, az mind érdekes, ilyen például a neve jelentése vagy a
tetoválásaié.
Az írónő
Tris.
Szerintem még sosem szerettem volna ennyire kinyírni a főszereplőt. Azt
mindenképp el kell ismerni, hogy hatalmas fejlődésen megy át, ahogy
Önfeláldozóból Bátor lesz, és sokszor nem is volt gondom vele. De tényleg azt hiszi, hogy attól lesz bátor, hogy
átmegy kegyetlenbe, hogy nem segít azokon akiket a barátainak tekint, hogy az
jó, ha elveszíti az egész addigi életében tanult értékes tulajdonságait? Nem
hiszem, hogy a bátorság maga után vonzza a kegyetlenséget és az empátia
hiányát, még akkor sem, ha ezt várják el tőle.
A kettejük
között fűződő szerelmi szál elég szépen van beletűzve a történetbe, Négyes és
Tris szép lassan megismerik egymást, néhány csók és annyi. És persze tudtam,
hogy szerelmi háromszögre kell számítanom, de ami itt volt azt már inkább
szerelmi négyszögnek nevezném, hogy mi volt ezzel az írónő szándéka, arra is van
tippem, de spoilermentesen nem fér bele.
Amit még
mindenképp ki kell emelnem azok a logikai hibák. De annyi van,
kisebek-nagyobbak egyaránt, hogy ennyit még nem láttam egy rakáson. A legnagyobb
talán az volt amikor Tris a végén átment superwomanbe. Spoilerezés nélkül ezt
nem tudom részletezni, de tényleg nagyon feltűnő volt. A kisebbek pedig… hát
például itt van egy idézet: „Lehunyom a szemem, nézem a hideg követ alattam, s
beszívom a föld alatti, dohos levegőt.” Ez mi? Nem hiszem el, hogy ez, és a sok
hasonló, nem tűnt fel senkinek, aki átolvasta kiadás előtt…
Ezen
kívül a katasztrófát elhárító befejezés nekem béna volt, viszont végig húztak a
szemem előtt a háttérben egy szálat, ami arra volt hivatott, hogy a rendszer
romlottságát és annak okait vezette fel, és ez nagyon tetszett.
És
mindennek ellenére a történet pörög, és azok a részletek amik nem totál
kiszámíthatók, nagyon érdekesek és élvezhetőek, ráadásul az elhanyagolt
mellékszereplőkből (ilyen például Uriah) még rengeteget ki lehet hozni.
Íme, a
második kötet borítója. Szerintem még szebb mit az elsőé, de attól tartok
legalább annyira spoileres. De ne nekem legyen igazam…
Értékelések:Goodreads- 3,51 (több
mint 21 ezer értékelés); Moly- (nagyon kevés vélemény)
Oldalszám: 336
Három hónappal az első kötet befejezése
után, Cassia még mindig egy munkatáborban dolgozik, ahonnan átkerül egy, a Külső
Tartományokban lévő faluba. Egyetlen célja, hogy megtalálja Kyt, és ezért
bármire képes, bármit kockáztat érte. Eközben Ky gondolatai is Cassia körül
forognak.
Volt, amiben jobban és volt, amiben
kevésbé tetszett, mint az első rész. Teljesen más hangulata volt ennek a könyvnek,
alapvetően két okból:
Az egyik, hogy már nem a
Társadalomban, hanem a Külső Tartományokban folyik a cselekmény és ez, valamint
az, hogy a Társadalom elől menekülnek, egészen más légkört teremt. Lényegében
arról szól, hogy megtalálják egymást, majd együtt induljanak útnak, így ez a
folyamatos menetelés kicsit olyan érzetet kelt, mintha ez a rész csak azért lenne,
hogy összekösse az első részt az utolsóval, mintha rajta lenne a középső könyv
átkát. Ennek ellenére tetszett, tartogatott izgalmakat, romantikus és könnyes
jelenteket, valamint gyönyörű leírásokat.
A tizenkilencedik festmény
A másik, hogy már nem csak Cassia
szemszögéből olvassuk a fejezetek, hanem Ky gondolataiba is bepillantást
nyerünk. Amikor ezt megláttam, kicsit megijedtem, de hamar rájöttem, hogy Ky
fejezetei sokkal jobban tetszenek, mint Cassiáéi. Ky annyira rejtélyes figura, de
ennek a megoldásnak köszönhetően nagyon sok dolgot megtudtam róla, a múltjáról,
a gondolatairól, az érzéseiről és a kreatív énjéről, ami lépten nyomon
előbukkan belőle. A vége fele pedig már azon kezdtem gondolkodni, milyen jó
lenne, ha a harmadik könyvben Xander is kapna néhány fejezetet. Egyre jobban
érdekel az ő története.
A két vers még mindig szorosan
kötődik a két főszereplőhöz, és igazából a könyv alaphangulatát is megadják. Néha
úgy tűnt, Kyban csak a versek tartják az erőt.
Az új szereplők elég változatosra sikerültek, a még gyerek Eli, a bátor Vick, a titokzatos Indie és a hátrahagyott farmer, Vadász mind mind érdekes és szerethető karakterek.
Természetesen jó sok kérdés
megválaszolatlanul maradt, de ami a legérdekesebb lesz, hogy az egymásnak ellentmondó
célok ellenére együtt maradna-e vagy sem.
A harmadik rész Karácsonyra várható, ami ha belegondolunk nincs is olyan messze!
Értékelések:Goodreads- 3,8 (több
mint 61 ezer értékelés); Moly- 84% (110-nél több vélemény)
Oldalszám: 337
A Globális Felmelegedés után
létrejött a Társadalom, és megalkotta a tökéletes világot. Cassia Reyes itt él,
bízik a társadalomban és hiszi, hogy számára tökéletes munkát, társat, életet
biztosít majd a rendszer. A Párosító Bankettjén legjobb barátját választják
párjának, ám a képernyőn felvillan egy másik fiú arca is…
A történet maga nem annyira mozgalmas, van
beletűzdelve egy-két pörgős rész, de szerintem, ez egy klassz bevezető rész.
Az írónő
Nagyon jól ki van találva és le van írva a
Társadalom felépítése, és működése. Ahogy a lehető legszorosabb keretek közé
szorítják az embereket, és figyelik, elemzik, irányítják az egész életüket. Először
csak a naposabbik oldalát ismerjük meg a rendszernek Cassia gondolatain
keresztül, majd szép lassan rájön, hogy azért van a dolognak elég nagy árnyéka
is. Ebben persze sokan a segítségére vannak, Xander, Ky, a hivatalnok hölgy,
Bram és persze a nagyapja. Nagyon jól ábrázolt a fejlődés amin Cassia átmegy,
ez az egyik legjobb a könyvben, ahogy a szárnyait próbálgatja a Társadalom
ellen, ahogy titkolózik és mindenáron védi akiket szeret.
A többiek. Szinte éheztem az
információkra Kyjal kapcsolatban. Folyamatosan egyre több kérdés merült fel
bennem, de csak a töredékére kaptam választ eddig.
Xander is nagyon titokzatos. Egy
kicsit olyan mesebeli királyfi, mégis úgy gondolom, van valami a háttérben vele
kapcsolatban, amire nagyon kíváncsi vagyok. Főleg azért sejtem ezt, mert elég
kevés információt tudtam meg róla.
Mégis aki a legjobban foglalkoztat
az Cassia nagyapja. Talán mert ő már nincs itt, hogy elmesélje a történetét,
tudom ez egy kis spoiler volt. Bocsánat. Valahogy mégis úgy gondolom, megtudunk
róla még egyet, s mást.
A könyv csodálatosan példázza, hogy mennyire
különleges lehet egy olyan hétköznapi dolog, mint egy vers, hogy mennyire fontos,
ha van valamid, ami bár nem kézzelfogható, mégis összeköt valakivel. Nagyon
szerettem ezt az egyszerű motívumot a mi végigível a könyvön, mint valami
szivárvány.
A végére hagytam a borítót.
Egyszerűen frenetikus! Ennél jobb nem is lehetne. Tökéletesen ábrázolja a
Társadalom és az emberek kapcsolatát. Ahogy burokba zárják az állampolgárokat,
éppen egy kicsi légteret hagyva nekik.
A második rész már a polcomon, pár napon belül hozom is.
Történet:
Érdekes
Karakterek:
Nagyszerűek
Kedvenc
szereplő: Ky
Akit
nem szerettem: -
Legjobb
rész: Ky képei
Legrosszabb:
Én nem csinálnám az apja munkáját az biztos