2012. április 27., péntek

Ally Condie: Crossed


Eredeti kiadó: Dutton Juvenile; 2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2012-ben
Értékelések: Goodreads- 3,51 (több mint 21 ezer értékelés); Moly- (nagyon kevés vélemény)
Oldalszám: 336

Három hónappal az első kötet befejezése után, Cassia még mindig egy munkatáborban dolgozik, ahonnan átkerül egy, a Külső Tartományokban lévő faluba. Egyetlen célja, hogy megtalálja Kyt, és ezért bármire képes, bármit kockáztat érte. Eközben Ky gondolatai is Cassia körül forognak.

Volt, amiben jobban és volt, amiben kevésbé tetszett, mint az első rész. Teljesen más hangulata volt ennek a könyvnek, alapvetően két okból:

Az egyik, hogy már nem a Társadalomban, hanem a Külső Tartományokban folyik a cselekmény és ez, valamint az, hogy a Társadalom elől menekülnek, egészen más légkört teremt. Lényegében arról szól, hogy megtalálják egymást, majd együtt induljanak útnak, így ez a folyamatos menetelés kicsit olyan érzetet kelt, mintha ez a rész csak azért lenne, hogy összekösse az első részt az utolsóval, mintha rajta lenne a középső könyv átkát. Ennek ellenére tetszett, tartogatott izgalmakat, romantikus és könnyes jelenteket, valamint gyönyörű leírásokat.

A tizenkilencedik festmény
A másik, hogy már nem csak Cassia szemszögéből olvassuk a fejezetek, hanem Ky gondolataiba is bepillantást nyerünk. Amikor ezt megláttam, kicsit megijedtem, de hamar rájöttem, hogy Ky fejezetei sokkal jobban tetszenek, mint Cassiáéi. Ky annyira rejtélyes figura, de ennek a megoldásnak köszönhetően nagyon sok dolgot megtudtam róla, a múltjáról, a gondolatairól, az érzéseiről és a kreatív énjéről, ami lépten nyomon előbukkan belőle. A vége fele pedig már azon kezdtem gondolkodni, milyen jó lenne, ha a harmadik könyvben Xander is kapna néhány fejezetet. Egyre jobban érdekel az ő története.

A két vers még mindig szorosan kötődik a két főszereplőhöz, és igazából a könyv alaphangulatát is megadják. Néha úgy tűnt, Kyban csak a versek tartják az erőt.
Az új szereplők elég változatosra sikerültek, a még gyerek Eli, a bátor Vick, a titokzatos Indie és a hátrahagyott farmer, Vadász mind mind érdekes és szerethető karakterek.

Természetesen jó sok kérdés megválaszolatlanul maradt, de ami a legérdekesebb lesz, hogy az egymásnak ellentmondó célok ellenére együtt maradna-e vagy sem.

A harmadik rész Karácsonyra várható, ami ha belegondolunk nincs is olyan messze!

Idézetek: Megidézve
Történet: Egy utazás
Karakterek: Szépen kibontakoznak ebben a részben
Kedvenc szereplő: Ky
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Az a fejezet, amikor Cassia reggel meglátja a festményt
Legrosszabb: Hogy fogadta csak úgy vissza Cassiát a Társadalom?
Borító: A Társadalom burkából kitört lány, aki ennek ellenére a Társadalom fogja. Tökéletes!
10/9
Petra

2012. április 26., csütörtök

Megidézve

Második állandó rovatom keretében idézeteket fog hozni, már olvasott könyveimből vagy éppen az aktuális olvasásomból. (Teljesen spoilermentes bejegyzéseket tervezek, ha esetleg mégis becsúszik egy-egy azt jelezni fogom.)
 Más bloggereknél is vezetnek hasonló rovatot, ide kattintva találod ezeknek a blogoknak a gyűjteményét.

A kísérleti alanyom pedig Ally Condie Crossed című könyve.


 " Megragadom Ky kezét, és megszorítom, amilyen erősen csak tudom, nehogy elragadja mellőlem kapzsi ujjaival, a természet szépségeit fosztogató kezével a hideg szél."  216.oldal

" – Ha nem törődnek velünk, akkor miért fontosak számukra az adataink? – kérdezősködik Eli.
– A halál miatt – mondom. – A halál az egyetlen dolog a világon, ami fölött a Társadalom még nem gyakorol teljes hatalmat. Szeretnének többet megtudni róla." 103.oldal

" Vajon mennyit kell megmutatnunk magunkból annak, akit szeretünk?
Mennyit kell felfednem előtte az életemből?
Elég-e, hogy megmutattam neki a hozzám vezető utat?" 298. oldal 

" A barlangból kilépve majdnem megvakulok a fényességtől. A kezemmel próbálom eltakarni a napsugarakat. Miután újra leengedem a karom, sötét, hullámzó vonalakat látok magam előtt, mintha ujjlenyomatot hagytam volna a kék égen. A sötét folt azonban mozogni és forogni kezd. Most veszem csak észre, hogy nem az ujjam nyomát látom, hanem egy madárraj kering a távolban. Nevetnem kell. Elhittem, hogy megérinthetem az eget." 300. oldal




Petra

2012. április 22., vasárnap

Ally Condie: Matched


Eredeti kiadó: Dutton Juvenile; 2010-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Értékelések: Goodreads- 3,8 (több mint 61 ezer értékelés); Moly- 84% (110-nél több vélemény)
Oldalszám: 337

A Globális Felmelegedés után létrejött a Társadalom, és megalkotta a tökéletes világot. Cassia Reyes itt él, bízik a társadalomban és hiszi, hogy számára tökéletes munkát, társat, életet biztosít majd a rendszer. A Párosító Bankettjén legjobb barátját választják párjának, ám a képernyőn felvillan egy másik fiú arca is…

 A történet maga nem annyira mozgalmas, van beletűzdelve egy-két pörgős rész, de szerintem, ez egy klassz bevezető rész. 

Az írónő
 Nagyon jól ki van találva és le van írva a Társadalom felépítése, és működése. Ahogy a lehető legszorosabb keretek közé szorítják az embereket, és figyelik, elemzik, irányítják az egész életüket. Először csak a naposabbik oldalát ismerjük meg a rendszernek Cassia gondolatain keresztül, majd szép lassan rájön, hogy azért van a dolognak elég nagy árnyéka is. Ebben persze sokan a segítségére vannak, Xander, Ky, a hivatalnok hölgy, Bram és persze a nagyapja. Nagyon jól ábrázolt a fejlődés amin Cassia átmegy, ez az egyik legjobb a könyvben, ahogy a szárnyait próbálgatja a Társadalom ellen, ahogy titkolózik és mindenáron védi akiket szeret.
A többiek. Szinte éheztem az információkra Kyjal kapcsolatban. Folyamatosan egyre több kérdés merült fel bennem, de csak a töredékére kaptam választ eddig.
Xander is nagyon titokzatos. Egy kicsit olyan mesebeli királyfi, mégis úgy gondolom, van valami a háttérben vele kapcsolatban, amire nagyon kíváncsi vagyok. Főleg azért sejtem ezt, mert elég kevés információt tudtam meg róla.
Mégis aki a legjobban foglalkoztat az Cassia nagyapja. Talán mert ő már nincs itt, hogy elmesélje a történetét, tudom ez egy kis spoiler volt. Bocsánat. Valahogy mégis úgy gondolom, megtudunk róla még egyet, s mást.

A könyv csodálatosan példázza, hogy mennyire különleges lehet egy olyan hétköznapi dolog, mint egy vers, hogy mennyire fontos, ha van valamid, ami bár nem kézzelfogható, mégis összeköt valakivel. Nagyon szerettem ezt az egyszerű motívumot a mi végigível a könyvön, mint valami szivárvány.

A végére hagytam a borítót. Egyszerűen frenetikus! Ennél jobb nem is lehetne. Tökéletesen ábrázolja a Társadalom és az emberek kapcsolatát. Ahogy burokba zárják az állampolgárokat, éppen egy kicsi légteret hagyva nekik.

A második rész már a polcomon, pár napon belül hozom is.

Történet: Érdekes
Karakterek: Nagyszerűek
Kedvenc szereplő: Ky
Akit nem szerettem: -
Legjobb rész: Ky képei
Legrosszabb: Én nem csinálnám az apja munkáját az biztos
Borító: Hihetetlenül találó
10/9
Petra

2012. április 21., szombat

Könyvfesztivál és Időcsodák


Idén, 19. alkalommal rendezték meg Budapestem a Könyvfesztivált a Millenáris parkban, aki még nem járt kint annak mindenképp ajánlom, általában 20%-os akciók vannak, de ki lehet fogni magasabbakat is. Valamint vannak előadások, dedikálások és persze minden tele könyvekkel.
Én tegnap, barátnőmmel mentem, kilistáztam a könyveket, amiket mindenképpen meg akartam venni. Nagyrészt sikerült is és persze beszereztem néhány olyan könyvet is, ami nem a ’KELL’ szó alatt volt felsorolva.

Szerzeményeim:
Veronica Roth: A beavatott – Már egy ideje nézegetem ezt a könyvet, nagyon jónak ígérkezik!
Ally Condie: Crossed – Összefonódva – Épphogy csak befejeztem az első részt, olvashatom is a másodikat. Na, ezt szeretem!
Cassandra Care: Az angyal – Először nem voltam biztos, hogy meg fogom venni, a Bukott angyalok városát nem szerettem annyira… Valahogy mégis a ’KELL’ listára került. Nem is értem magam. :)
Richelle Mead: A szukkubusz dala – Egyszerű vásárlási indok vezérelt: Imádom Mead-et!
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz – Megláttam a Libri standjánál és beleszerettem, akkor még nem vettem meg, de végül visszamentem érte. Gyönyörű könyv, belevarrt könyvjelzővel.
Joe Abercrombie: A penge maga – Mikor befejeztem az Éjangyal trilógiát akkor néztem ki ezt magamnak. Szerencsére a Könyvmolyképző már mindhárom részét kiadta, így ha tetszik, nem kell sokáig várnom a folytatásra.


Ma reggel végre megérkezett a várva várt, gyönyörű és dedikált Időcsodák kötetem!
9 fele hozta a postás, bár azt hittem tesóm haverja jött meg, úgyhogy csak békésen olvastam tovább a Crossedet az ágyikómban. De azért furcsálltam, hogy tesóm nem eged be senkit. Nagyjából másfél órával később azért megkértem öcsimet, hogy nézze meg van-e valami a postaládában, ha már úgyis kiviszi a szemetet. Úgy lépett be az ajtón, hogy közölte, ennek aztán nem fogok örülni! Egy elázott, könyv formájú csomagról szedte le a csomagolást éppen. Totál pánikba estem, hogy elázott, és gyorsan közöltem vele, hogy tépje már a csomagolópapírt! (Pedig általában nagyon idegesít, ha kibontják a csomagjaimat, de ez rendhagyó eset volt.) Végül leszedtük és a könyv sértetlen volt. El sem hittem! Még csak nedves sem volt! Most már békésen pihen a polcon a Csodaidők kötetek mellett. Nagyon köszönöm az írónőnek, hogy kiadta könyv formátumban és, hogy alig öt nappal az utalás után olvashatom is! :)
 










Petra
 

2012. április 19., csütörtök

George R. R. Martin: Trónok harca


Tűz és Jég dala első kötet
Eredeti kiadó: Bantam Spectra; 1996-ban, majd 2005-ben
Magyarul kiadta: Alexandra Kiadó; 2003-ban, majd 2008-ban
Értékelések: Goodreads- 4,42 (majdnem 145 ezer értékelés); Moly- 96% (540-nél több vélemény)
Oldalszám: 890

Fülszöveg: A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Starkok

Az elején úgy éreztem, Matrin bedobott a mélyvízbe egy halom névvel, hellyel és történelmi mozzanattal együtt, és azt várja, hogy kiússzak úgy, hogy mindent kimentek. Nos, ez így is történt.  Csak kapkodtam a fejem egy jó darabig mire mindent a helyére raktam, még listát is írtam. És bár addig is tetszett, kevésbé tudtam élvezni a könyvet, amíg nem tudom ki kicsoda.

Daenerys
Aztán magába szippantott ez a remekül kidolgozott, egyedi fantasy világ, csak sodródtam és faltam az oldalakat. Meg sem éreztem, hogy majd 900 oldal volt. Tetszett, ahogy a Hét királyság fel van építve, a várak, az istenek, a dinasztiák, az új lények és a jól megszokott sárkányok, a cselszövések, az érdekek, a kötelességek és vágyak akkora hatalmas és sűrű erdeje az egész történet, hogy az elképesztő. Szinte hihetetlen, hogy Martin ennyi mindent össze tud fogni egy csokorba, de egy kicsit tartok tőle, hogy előbb utóbb kicsúszik egy-egy szál a kezéből.

A fülszöveg említi, hogy a jellemek mesterien ábrázoltak, ezzel is teljesen egyetértek. Nagyon szeretem, ha egy karakter emberi. Ők teljes mértékben azok. Ráadásul sokuk fejébe belekukkanthatunk, ugyanis elég sok szemszögből van megírva a történet.

Nagy várakozásokkal futok neki a második kötetnek, remélem, marad minden a megszokott, izgalmakkal és fordulatokkal. 

És ha ez még mind nem lenne elég, az HBO sorozata is felemelő élmény. Nagyon kreatív megoldásokat alkalmaznak, a szereplők jól kiválasztottak, a helyszínek lenyűgözőek, az egész remekül visszaadja a könyv hangulatát. Megéri megnézni.

Történet: Izgalmas, lebilincselő fantasy
Karakterek: Mind szerethetőek és emberiek
Kedvenc szereplő: Daenerys és Arya
Akit nem szerettem: nem igazán volt
Legjobb részek: nagyon sok jó rész volt, de a vége különösen izgalmas lett
Legrosszabb: A végén nagyon sajnáltam valakit (így spoilermentes)
Borító: Elfogult vagyok, szeretem a szép sárkányokat
10/9
Petra

2012. április 15., vasárnap

Barangolás - Wyoming

Ezzel a cikkel elindítom a blog első rovatát, általa az olvasott könyvek helyszíneit fogom bemutatni.

Könyv: Cynthia Hand: Angyalsors
Helyszín: Amerikai Egyesült Államok; Wyoming








 Jackson, Wyomingban, a Jackson-völgyben található. Kedvelt turisztikai célpont a természetjárók számára, közelében található a Yellowstone és a Grand Teton Nemzeti Park, valamint a város déli szélén található, egy viszonylag kicsi, de nagy kihívást jelentő sí-terület.
 Ide költözik Clara miután megkapja a rendeltetését.
Jackson
 
 A Yellowstone Nemzeti Park a világ legrégibb nemzeti parkja, a Yellowstone-folyóról kapta a nevét. Wyoming, Montana és Idaho államok területén, a Sziklás-hegységben terül el, a bumeráng alakú Kígyó folyó-síkság északkeleti végében, 80 937 km²-en. Híres grízlijeiről, hőforrásairól és a park területén található egyéb geotermikus jelenségekről, a parkban található a világ legnagyobb aktív gejzírje is, a Steamboat-gejzír (Gőzhajó-gejzír). A Föld legnagyobb érintetlen ökorendszereinek egyike, 1976. október 26-án az UNESCO nemzetközi bioszférarezervátumnak nyilvánította, 1978. szeptember 8-án pedig a Világörökség státuszt is elnyerte. Ez az ökoszisztéma a legnagyobb egybefüggő, többnyire érintetlen föld az Egyesült Államokban Alaszkán kívül és az északi mérsékelt öv legnagyobb érintetlen ökorendszere.
Tucker elviszi ide Clarat szülinapja utáni napon, hogy megnézhesse az Old Faithfult, mely a park leghíresebb gejzírje.


Hajnalka medence

 

 














Teton- hegylánc

Grand Teton Nemzeti Park Wyoming államban található, 1929-ben alapították, de 1950-ben kibővítették, így a park 1248 km²-en terül el. Az USA néhány legelképesztőbb hegyvidéki színterét védi. A 80 km hosszú Teton-hegylánc, hirtelen emelkedik ki a Jackson-völgy aljáról, csipkés csúcsai visszatükröződnek a völgy tavában. A magas hegycsúcsok között gleccserek találhatók, a legmagasabb, a nemzeti parknak nevét is adó Grand Teton 4197 méteres magasságával emelkedik az ég felé.
 Itt találhat a Jenny-tó, ahol Clara megtanul repülni.
Jenny- tó


Mindkét park állatvilága igen gazdag, a nagy emlősök közül rendszeresen látható amerikai bölény, jávorszarvas, villásszarvú antilop, farkas, kanadai hód, fekete medve és grizzly. A madárfajok közül fehérfejű rétisas, halászsas, orrszarvú pelikán és trombitás hattyú.
Hoback












 Források: google; wikipedia 
Petra

2012. április 10., kedd

Cynthia Hand: Angyalsors


Eredeti kiadó: HarperTeen; 2011-ben
Magyarul kiadta: Maxim Kiadó; 2011-ben
Értékelések: Goodreads- 4,19 (több mint 18 ezer értékelés); Moly- 91% (50-nél több vélemény)
Oldalszám: 452

Clara Gardner ereiben angyalvér csörgedez, ami azzal jár, hogy teljesítenie kell rendeltetését, amit látomás formájában kap meg. Emiatt otthagyja kaliforniai életét és Wyomingba költözik családjával, hogy megmenthesse a látomásában felbukkanó, erdőtűzben álló fiút.

A történet a kezdetektől tetszett, mert nem abból áll a könyv fele, hogy a főhős szembesül a természetfelettivel, és azzal van elfoglalva, hogy ezt feldolgozza. Clara már a legelején tudja, hogy részben angyal, és akkor csöppenünk bele az eseményekbe, amikor először látja a látomását.

Cynthia Hand
A látomás-fiú, Christian, ez nem igazán spoiler, rettentő helyes és segítőkész, Claranak meg egy pillantás elég, felismeri és bele is zúg. Ennél a pontnál aggódtam a könyv miatt, azt hittem néhány oldalon át, hogy szokásos tinilányos-mániákus-helyespasi imádattól fog csöpögni az egész, de nem. Christian elég sokáig képben van, de csak néhány oldalon imádja idegesítően Clara. 

 De hogy mitől jó annyira ez a könyv? Szerintem egyértelműen Tucker az oka.  Nagyon gyorsan megszerettem, ő egy zseniális karakter. Imádtam olvasni a részeit, egyszerűen muszáj szeretni!

Kicsi spoiler! Nem éreztem ezt tipikus szerelmi háromszögnek. Clara Tuckert szereti, Christian szerintem inkább csak vonzza. Spoiler vége! 

Ami még szemet szúrt, hogy a fantasy vonal nem „árnyékolta be” az egész történetet. Azok a részek nagyon tetszettek, ahol csak a háttérbe húzódva volt jelen az angyal vonal, ami ugyan behatással volt Clarara, jól tudta magát érezni olyanok társaságában, akik nem tudnak róla. 

A második rész borítója
Elég sok meglepetést tartogat a történet, főleg a vége felé, valamint sok dolog átcsúszott az elkövetkező könyvekbe. Elég sok megválaszolatlan kérdésem maradt, de ez egy trilógia lesz, szóval valamit hagyni kell a második részbe is.

 Ami még varázslatosabbá teszi az egészet, hogy valós környezetbe van helyezve, és aki egy kicsit is utána néz, nem csak a Yellowstone-t, hanem az összes leírt tájat megtalálhatja. Lenyűgöző helyek!
Ráadásul, a borító nagyon szépre sikerült, a minta visszaköszön a könyv belsejében is. De igazán a belső, kemény fedele tetszik. Egyszerű, nagyszerű. 

Idézet: 
" -Mi? Honnan tudta, hogy angyalvérű vagy?
-Na látod, ez már jó kérdés. -Előrehajolok. – Onnan tudta, hogy múlt hónapban látta, amikor simán lenyomtad az egész birkózócsapatot. Végignézte, amikor két vállra fektetted Toby Jamesont, aki legalább kilencven kilós, és még csak meg sem izzadtál. És megállapította, hogy hű, de jól birkózik ez a srác, biztosan angyal. " 157.oldal
Barangolás: Wyomingban
Történet: Mozgalmas, érdekes
Karakterek: Jól kidolgozottak
Kedvenc szereplő: Tucker
Akit nem szerettem: Clara anyja, valahogy túl titokzatos
Legjobb rész: A napkelte.
Legrosszabb: remélem, megkeresik Midaszt…
Borító: gyönyörű
10/10 – nem vagyok képes levonni azért a max 20 oldalért az elején.
Petra

2012. április 4., szerda

A nap dala


Ma egész nap ezt a számot hallgattam, és amikor épp nem volt rá lehetőség, dúdoltam magamnak. :D
Nem tudom mitől ennyire jó, de nagyon tetszik, egy feldolgozás Tyler Ward-tól, akit nemsokára részletesebben is bemutatok majd itt. Az eredeti szám Justin Bieber Boyfriend-je, amit csak is a fanok kíséreljenek meg meghallgatni! Nekem majdnem az életkedvem is elment az eredeti változattól, de Tyler ismét brillírozott, csodát tett ezzel a számmal is és valami hihetetlen lett!







Petra

2012. április 3., kedd

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - 2. és 3. rész


Szent Johanna gimi 2.- Együtt
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben
Értékelés: Moly- 93% (280-nál több vélemény)
Oldalszám: 394

Kilencedig osztály második félév. Van itt Valentin-hét, Valentin napi bál, osztálykirándulás, házihurcolás Corteznek, kirándulás, év végi hajrá és osztályverseny.
Szóval az események sodorják Renit, kicsit gördülékenyebb volt ez a könyv mit az előző, de nem tudok róla egyebet elmondani, mint az első részről.
Amikor a fiúk (Ricsi, Dave, Zsolti) a színen vannak, elsülnek jó poénok, tetszett, hogy az osztály, mint közösség alakulgat, hogy a szereplők nagy része is fejlődik.

A pozitívumok, amiket az első résznél írtam itt is érnek, és a negatívumok egy része is.
belecsöppentem a mindennapokba a könyvnek köszönhetően, semmi nagy durranás, mégis élvezhető, ha egyszerű, könnyed kikapcsolódást keres valaki” ezt írtam, és tartom.
Történet: Pozitív csalódás volt, több történés volt, mint vártam.
Karakterek: Szeretem őket, miattuk olvasom tovább.
Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi
Akit nem szerettem: Reni anyja
Legjobb rész: Karkötőbanzáj
Legrosszabb: Reni néha kiakasztó.
Borító: Naplós
10/5

Szent Johanna gimi 3.- Egyedül
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben
Értékelés: Moly- 95% (240-nél több vélemény)
Oldalszám: 458

Tízedik osztály. Virág szerelmes lesz, zenekar alakul, jön a szilveszter. Legalább annyira pörgősre sikerült, mint az előző rész, élvezhető. 

Doriánt csíptem. Először a neve miatt, ez az egyik kedvenc nevem. Aztán gondoltam mozgolódást vált majd ki az állóvízben. Hát ez sikerült is neki. Persze amit csinált azért muszáj utálni, de végre színre lépett egy „gonosz” karakter.
Bírtam a Jalapenot is. Mi tagadás a zenészek tényleg vagányak!

Csak Reni karakterével kapcsolatban nem érzem, hogy fejlődne. Persze apróságokban haladgat, de a többieken észrevehetőbb a változás.

Ennél a résznél kezdtem el a sorozatot Cortez Krónikáknak hívni. Reni annyira vak, hogy az már hihetetlen…Az a rengeteg nyűglődés, meg nyávogás tönkrevágja a jó részeket. Emiatt nem kap több pontot.
Történet: Elég jó.
Karakterek: Imádom a fiúkat! (-Cortez)
Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi
Akit nem szerettem: Reni anyja
Legjobb rész: Garászpucolás
Legrosszabb: Reni kiakasztó.
Borító: Naplós
10/5
Petra