Eredeti kiadó: HarperTeen;
2011-ben
Magyarul kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2011-ben
Oldalszám: 407
Zene: Taylor Swift: Mine
Olyan mennyiségű jegyzetet írtam
erről a könyvről, mint még soha, lássuk össze bírom-e fogalmazni kusza és nem
túl nyugodt gondolataimat. Mellé egy remek zene, most nem a bejegyzés alján,
hanem egyből itt, mert szerintem szükség van rá olvasás közben!
A történet Lenáról szól, aki Portlandban
él, egy olyan disztópiás világban, ahol a szerelmet mint betegséget tartják
nyilván és minden embert, aki eléri a tizennyolc éves kort, ki is kezelnek
belőle, szerte Amerikában. Azonban vannak olyan területek, amikről az állam nem
hajlandó tudomást venni, ez a Vadon, ahol a Veszettek élnek, őket nemhogy nem
kezelték ki, egyenesen tiltakoznak a kúra ellen. Lena 17 éves és már számolja
vissza a napokat a kúrája ideéig.
 |
| Az írónő |
A világ felépítés akár jó is
lehetett volna, de nekem kevés volt, amit megtudtunk. Az rendben, hogy a
szerelem betegség és emiatt kiirtják az emberekből az érzelmeket, de mi van a
rendszerrel, el vannak kerítve a vadontól és ezáltal a fertőző emberektől, ez
oké. De hogy alakult ez ki, milyen lépéseket tesz a rendszer a megtartására? És
az is érdekelne, hogy vajon a város akár Amerika vezetőségét is kikúrálták-e?
Bár… rendben, megértem, hogy erre az utolsó kérdésre még nem kaptunk választ,
ez még érdekes fordulat lehet. Mindenesetre a disztópiás könyvekre jellemző
elnyomó társadalom megvan, ráadásul afféle minden erős érzelemtől mentes,
engedelmes zombikat gyártanak az emberekből. Az az álláspontja, hogy a szerelem
betegség, és ezt a könyv első felében olyan erősen tukmálja rá az olvasóra, ami
már átmegy idegesítőbe, és teljesen fölösleges is.
 |
| Egyik külföldi borító |
A már ebbe a világba született
főszereplőnk, Lena az elvárásoknak megfelelően fél a szerelemtől, de persze „elkapja”
ezáltal megy végbe a karakterfejlődése. Ami egyértelműnek tűnik, a különbség
feltűnő a kezdeti- és a végállapot között, de hogy mindez mikor történt, azt
elfedte a rengeteg lényegtelen információ, és fölösleges leírás. A fontos
történeti események indítják be benne is a változást, mint minden valamirevaló
főhősben, de két esemény között, és egy esemény alatt is, annyi a kitekintés, a
fölösleges rizsázás, hogy az egésznek elveszik a lényege. Az tagadhatatlan,
hogy szépek és igényesek ezek a leírások, de rengeteg van belőlük! Ráadásul egyáltalán
nem értem minek kell egy jó jelenetet félbeszakítani fél oldalas mesékkel. Egy
példa nem a könyvből szóval nincs spoiler: Bokszmérkőzés van, főszereplőnk a
nézőtéren szurkol, mert pasiját épp üti-vágja az ellenfél, teljesen izgalmas
leírás, majd egyszer csak arra kezd gondolni főhősük, milyen szép is a hóesés
télen. Ez a hóesés baromi szépen van leírva, csakhogy senkit nem érdekel!
A könyv 400 oldal, ebből a lényegi
történés 150 oldal. Maximum. És ennek nagy része a könyv végében található. Az meg már csak hab a tortán, hogy egyetlen meglepő
fordulat sincs a könyvben. Vagyis olyan ami tényleg vezetne is valahova. Oké
nem tudtam előre mi van Alex apjával, de ez nem több egy plusz információnál,
ami csak azért nem mondható fölöslegesnek, mert dobott Alex karakterén, aki az
egyetlen valamirevaló szereplő a könyvben, bár őt sem szerettem meg igazán, de
vele még lehet majd kezdeni valamit.
A fejezetek előtti leírásokat is
totál lényegtelennek éreztem, oké, nagyon szépen kitalálta a világot magának az
írónő, és próbálta bemutatni nekünk, de ez arra kevés volt, több teret pedig
nem adott a dolognak így meg nem sok értelmét láttam. Ráadásul Shhh könyve?!
Ennél egy ötéves is kreatívabbat talál ki…
Ami tetszett, ilyen is volt azért!
Alex és Lena találkái nagyon édesek, szépen lassan ismerik meg egymást, annak
ellenére, hogy rögtön vonzódnak egymáshoz, segítenek egymásnak, beszélgetnek,
egyből nyíltak, talán egy kicsit túl gyorsan is megnyílnak, de ezt elnéztem. A
közös részeik sokat mentettek a könyvön. A végén Lenát a reakciója miatt egy
pillanatig jól megpofoztam volna, de rájöttem, hogy azért volt értelme, ha már
muszáj volt a függővég.
Na igen, a vége… Ez egy trilógia
lesz, szóval függővég van. Amit totál fölöslegesnek éreztem, egyetlen apró
változtatással meg lehetett volna oldani a dolgot, plusz egy epilógussal és
kész! De nem, nem volt elég ezt végigszenvednem… De a legdühítőbb az, hogy Lena
tökéletesen elmagyarázza körülbelül 20 oldallal a vége előtt, hogy miért azt
teszik amit tesznek, hogy miért is lehet lezárni a történetet, de persze az
írónő megcsavarja a dolgot, ami úgyszintén nem volt meglepő. Ha ne csavarta
volna! Na, akkor meglepődöm!
És végezetül még egy dolog szúrja a
szememet. Az írónő vagy azt hiszi, hogy csak Portlandi olvasói vannak, vagy
azt, hogy én Google maps előtt olvasok. Tele van a könyv utcanevekkel, és egyéb
területi megnevezésekkel, amiket úgysem tudok megjegyezni egy említéstől,
többször meg nincs szó róluk. Először úgy gondoltam, hogy ez rettentő zavaró
majd úgy, hogy milyen jó lesz nekem Barangolás írásánál ez a sok helyszín. De
aztán megláttam egy, a könyv elejébe rejtett kis szöveget, miszerint a legtöbb ilyen
megnevezés kitalált! Wáá!
Történet:
Lassú és kiszámítható
Karakterek:
Lena fejlődgetett, de Alex érdekesebb volt
Kedvenc
szereplő: legyen Alex
Akit
nem szerettem: Nem nagyon volt kit nem szeretni
Legjobb
rész: Kirándulás a Vadonban
Legrosszabb:
Idő és oldalhúzások
Borító:
Nem rossz, de semmi extra
10/5
Petra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése