Az éhezők viadala

Eredeti cím: The Hunger Games

Adatok: magyar premier- 2012. március 22; játékidő- 142 perc

Rendező: Gary Ross

Főszerepek: Jennifer Lawrence; Josh Hutcherson

Hajnal négy van, most értem haza a premierről. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még igencsak a hatása alatt vagyok és, hogy a változtatás illetve bővítés jogát fenntartom! Jah, és persze aki nem olvasta a könyvet, annak spoileres a bejegyzés!

Sokban eltér a könyvtől, főként a részletekben, ugyebár bele kellet férni a két órába. De a könyvtől, ahol csak lehet, megpróbálok elrugaszkodni, és úgy írni a filmről, hogy a lehető legkevésbé befolyásoljon a könyv.

Rögtön itt az elején megemlítenék három hibát, ami nézőtársaimnak egyből szemet szúrt. Az első, hogy volt benne jó pár logikai baki olyasmik, mint például, hogy Katniss több nyilat lőtt ki, mint amennyi volt neki. Az efféle baki szerintem elég sok film sajátja, és őszintén én nem számoltam. Mikor szóltak róla, utána számolva valószínűleg igazuk van, de nekem nem tűnt fel. 

A második, szerintem nagyobb hiba az volt, hogy a verekedős jeleneteknél egyszerűen követhetetlen volt, hogy épp mi van, lényegében nem látszott, ugrált a kamera. Bátyám szerint rossz operatőri munka. Lehet, de csak a verekedéseknél.

És végül, hogy sok részlet nem volt rendesen megmagyarázva. Néhány nekem is feltűnt, például, hogy Katniss ugyan megkérdezi Galet hányszor szerepel a neve, arról viszont nem beszélnek, hogy miért szerepel többször. Elejtenek egy utalást valamikor kicsit később, de a film forgatagában nem biztos, hogy a néző össze tudja kapcsolni a kettőt. És ezen kívül még jó pár kis részlet volt, amire hazafele jövet rákérdezgettek, mert nem volt számukra világos.

És máris a pozitívumok! Lenyűgöző film.
 Folyamatosan, haladt a cselekmény (ahogy a könyvben már tapasztalhattuk) egy unalmas pillanatra sem emlékszem (persze lehet majd második nézésnél találok).

A viadal irányítópanele nagyon tetszett, ahogy mutatták, hogy változtatják az arénát, és berakják az új "akadályokat" teljesen olyan érzésem volt mintha élő emberekkel társasoznának. A díszlet, a jövő technikája, bútorai, stílusa, maga a Kapitólium és az ezekhez tartozó apró részletek, egytől egyig szépen ki voltak dolgozva és nagyon látványosra sikerültek.

Liam nagyon el van találva, szerintem ő tökéletes Gale, iszonyú helyes, és iszonyú keveset szerepel. Azonban Josh-sal nem sikerült zöld ágra vergődnöm, nem egészen így képzeltem Peetát… azonban őt kaptuk, és a színészi játékra nem lehet panaszom. És ahogy elrejtőzött! Már az is bámulatos volt, ahogy a kiképzőközpontban befestette a kezét, de az arénában az a köves álca! Szinte el sem hittem. Bár arról fogalmam sincs azt, hogyan csinálta meg magának, sebesülten, ecset meg ilyesmik nélkül....De mindenképpen nagy taps annak aki így elmaszkírozta!

Egy- két számomra kiemelkedő jelenet: A személyes bemutatók és az almalövés után, a beszélgetés. Az volt a legviccesebb jelenet a filmben. Imádtam.; Thresh jelenete. (Pontosan mint a könyvben); Cato a bőségszarunál. Hihetetlenül elgondolkodtató volt amit mondott.; A vége, mikor hazaérnek. Gale nyakában Primmel. Nagyon édes volt.; A barlang.; És persze Cinna is felejthetetlen, főként az indítás előtt.

És még egy dolog, nekem hosszabbnak tűnt, mint két és fél óra!

Újra megnéztem, ismét nagyon élveztem, mindössze három dolgot jegyeznék meg még. A kamerarángatás sokkal idegesítőbb volt és több helyen is figyeltem fel rá. A legjobb színészi alakítást egyértelműen Woody Harrelson (Haymitch) nyújtja, de rögtön utána felemlegetném Josh Hutchersont (Peeta), másodszorra nagyon megszerettem. Valamint, a kevés zene, nagyon hatásos! Igencsak sokszor előfordul, hogy nincs háttérzene és semmilyen zaja a jelenetek alatt. A néma csend pedig nagyon kifejező.

Történet: Imádom

Kedvenc szereplők: Gale, Haymitch

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: kicsit följebb ott vannak a kedvencek

Legrosszabb: -

10/? - még nem tudom (talán 9...)

  

Petra

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Kezdet

Szent Johanna gimi- első rész

Kiadta: Ciceró Könyvstúdió; 2010-ben

Értékelés: Moly- 92% (290-nél több vélemény)

Oldalszám: 388

Egy újabb könyv magyar író tollából.

Reni, tizennégy évesen, a gimi kezdetekor naplóírásba fog. A Szent Johanna nevű magániskolába kezd járni, az osztálylétszám tizenkét fő, akik közül senkit sem ismer ugyanis kihagyta a gólyatábort, viszont a többiek mind ismerik egymást. 

Innen indul a történet, ami nem igazán izgalmas, lényegében egy olvasó, otthonülős, tanulni szerető tiniről van szó, nem egy amolyan lázadó fajtáról. Ami ugyan talán izgibb lett volna valamicskét, mégsem tudom elképzelni, hogy Ricsi vagy Cortez naplót írna.

Amikor megláttam, hogyan kezdődik a könyv majdnem egyből félre is tettem, van lerajzolva egy (illetve kettő) ülésrend, és konkrétan a diákok adatai, de nem csak név meg kor meg ilyesmik, klubtagság meg érdeklődési kör… nem egészen értettem ez miért kell bele…

Renit néha nagyon bírtam, de elég sokszor idegesített, és a szülei furák. Az elején még bírtam, hogy mindent a tinikezelő könyvekből akartak kilesni, de egy idő után az anyja nagyon kezdett idegesíteni. Főleg ahogy beszélt Reni osztálytársairól, folyton a „kis barátaid” jelzővel illette őket, ami nagyon gáz! Kinek az anyja mond ilyet?!

A kedvencem egyértelműen a szereplők sokszínűsége volt, tizenketten tizenkét félék, oké persze nem szó szerint, de nagyon színesre sikeredett a társaság, tetszett a különböző egyéniségek összeütközése, ahogy egymást szívatták, a poénjaik, nagyon sok vicces szituáció alakult ki, és ezeknél a részeknél felettébb élveztem a könyvet. 

Tetszett maga az iskola is, jó ötlet, hogy francia kötődésű, és a tanárok is tetszettek, iskolai legendástul, szigorostul, rajzórástul (Vadár kimondottan szimpatikus), mindenestül.

Ami zavart:

Tele van a könyv idegesítő smile-kal. Az még oké, hogy a végén az „értékeléseknél” ott vannak, de a szöveg közepén?!

Nagyon sok fölösleges ismételgetés van benne, amik kimondottan zavarók. Például, az első negyven oldalban tisztázza nem is egyszer, hogy Arnold felül a padra, de azért minden egyes alkalommal, amikor megtörténik, újra és újra elismétli.

Folyamatosan a közösségi portálok vannak emlegetve. Ez is zavart egy ideig, de aztán rájöttem, hogy a mai tinik már szinte ott élnek, szóval igazából ez nem róható fel a könyvnek.

Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy tizennégy évesek így viselkednek. Valahogy nem… Sokkal inkább a tíz- tizenkét évesek.

Be kell vallanom, bár nem lesz nagy vallomás, a könyv nem az én korosztályomnak íródott, tizenkét éves kortól ajánlják, és tökéletesen megértem miért. Az a korosztály tutira imádja, falja a lapjait, és függővé válik. Lényegében megértem miért. Elszakadtam a fantasy lényektől, belecsöppentem a mindennapokba a könyvnek köszönhetően, semmi nagy durranás, mégis élvezhető, ha egyszerű, könnyed kikapcsolódást keres valaki. De persze csak ha nem bánja, hogy némi tini nyafogást kell olvasnia.

Történet: Nem ez itt a lényeg szerintem.

Karakterek: Tényleg tetszettek, miattuk olvasom tovább.

Kedvenc szereplők: Arnold és Ricsi

Akit nem szerettem: Reni anyja

Legjobb rész: Rajz és kémia órák, valamint Arnold szülinapja

Legrosszabb: Hogy lehet, hogy nem vették észre, hogy Gábor hiányzik? Ezt még most sem dolgoztam fel…

Borító: Naplós

10/5

Petra

Stieg Larsson: A tetovált lány

Eredeti kiadó: Norstedts Förlagsgrupp AB; 2005-ben
Magyarul kiadta: Animus Kiadó; 2009-ben
Értékelések: Goodreads- 3.98 (több, mint 305 ezer értékelés); Moly- 88% (410-nél több vélemény)
Oldalszám: 575 + segítség a nevek helyes kiejtéséhez

Mikael Blomkvisttet megbízza az öreg Henrik Vanger, hogy nyomozza ki mi történt sok éve eltűnt unokahúgával, Harriettel. Hanrik minden évben préselt virágot kap szülinapjára. Ezt a szokást még Harriet kezdte el, Henrik szerint gyilkosa folytatja a hagyományt. Szinte az összes családtagja egyben a gyanúsítottja is. De van egy másik megbízása is Mikael számára: írja meg a Vanger család történetét.

Már befejeztem néhány napja a könyvet, de csak mostanra sikerült összeszednem a gondolataimat, mert ebben a könyvben egyszerre benne van egy remekül megkomponált krimi, egy rejtélyes bűnügy, néhány beteg elméjű ember, a svéd alvilág, szörnyű gyilkosságok, egy ősi család története, egy profi nyomozózseni és egy elmés újságíró. Ráadásul ezek a szálak mind egy pontba futnak össze egy pillanatra, majd mind ismét különválnak, szétszóródnak, hogy a második könyv ugyancsak hatalmas kavarodással kezdődhessen.

Kicsit megtévesztett, hogy a könyv címe A tetovált lány, ebből én arra következtettem Lisbeth a főszereplő, ennek ellenére Mikael volt az. A szereplők összetettek a nyomozás miatt mindenkiről rengeteg minden derül ki, megválaszolatlan kérdéseim azonban maradtak, leginkább Lisbeth-tel kapcsolatban.

A történet bonyolult és izgalmas, szinte oldalanként másra gyanakodtam. Nem szeretem a krimit, se olvasni, se nézni, de ezt nagyon élveztem. Az első néhány oldalon megszerettem Mikaelt és általa gyorsan kezdett kibontakozni a történet, érdekelt a család története, érdekelt ki a gyilkos. Ahová pedig a végén kilyukadt a nyomozás az zseniális. Szörnyű, beteges, de zseniális.

Sok helyen olvastam, hogy lassan kezdődik és az elején át kell rágnom magam. Az elejével nem volt bajom, a végével viszont volt egy kicsi. A befejező 20 oldal nagyon szárazra és tömörre sikeredett.
A könyv hátoldala azt ígéri függővé tesz. Hát, nálam bejött, egyből nekiestem a második résznek is. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a krimit (és annak is aki nem :D), de mindenképpen csak olyanoknak akik erős idegzetűek és elmúltak 18 évesek. Inkább 20...

Újra kiadták a könyvet az amerikai mozifilm miatt, filmes borítóval. Nem szeretem a filmes borítókat, és nem szeretem Daniel Craiget, szóval nem tetszik.

A film svéd változatához már volt szerencsém, de az a könyvben tapasztaltakból alig ad vissza valamit. Sok felől hallottam, hogy mennyire jó a film, hát a könyv után nekem egyáltalán nem tetszett. Alig volt olyan rész ami úgy és ott történt volna mint a könyvben. Valószínűleg nemsokára megnézem az amerikait is hátha az jobb.

Idézetek:
"Mikael még egy ideig ott állt földbe gyökerezett lábakkal s olyan arckifejezéssel, mintha egy életre kelt képregényfigurával találkozott volna az imént." 190. oldal

"Lisbeth Salander súlyos betegségben, információfüggőségben szenvedett, a morállal és etikával kapcsolatban pedig meglehetősen liberális elveket vallott." 376. oldal


Történet: Zseniális
Karakterek: Még a gyilkost is imádtam amíg meg nem tudtam, hogy ő az
Kedvenc szereplő: Mikael
Akit nem szerettem: Cecilia
Legjobb rész: Mikael és Lisbeth első, személyes találkozása; Lisbeth folyamatosan elemzi a következményeket
Legrosszabb: nagyon spoileres lenne ha elárulnám
Borító: A fönt láthatót imádom
10/9

Petra

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

Eredeti kiadó: Simon & Schuster Children's Publishing; 2009-ben

Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2010-ben

Értékelések: Goodreads- 4.02 (majdnem 62 ezer értékelés); Moly- 80% (340-nél több vélemény)

Oldalszám: 360

Fülszöveg részlete: Egy szent eskü. Egy bukott angyal. Egy tiltott szerelem. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. 

Hát, a borító és a fülszöveg jócskán spoileres, ugyanis egy árva darab kézzel fogható bukott angyal sincs a könyv nagy részében, pedig miattuk gondoltam, hogy elolvasom. Rendben, legyünk jó fejek, ott van, csak senki sem tudja róla, hogy bukott (persze az olvasón kívül). Nagy a különbség? Nem csinál semmi angyalosat, némi agykutatást leszámítva. Mondjuk akkor sem amikor már Nora is végleg biztos benne, hogy mi is pontosan Folt. Azthiszem ez nem volt igazán spoiler, de ha mégis ezer bocsánat.

Az írónő

Nem is igazán tudom mit írja... olyan vörös pöttyös volt... romantikus, első látásra beleszeretős de a csaj hezitál, és azért fantasy is. Nem számítottam többre a történettel kapcsolatban sem, talán csak a végére egy kicsit nagyobb összeesküvést vártam.

Norának fura reakciói voltak, néha totál logikátlanul viselkedett, de a történet indulásakor még egész tetszett a karaktere, a háttértörténete meg, hogy újságot ír. Aztán jött Folt és totál megzakkant.

SPOILER! Hogy lehetett Foltnak vesétől lapockáig érő sebhelye? Mekkora szárnya volt neki? És mi volt az, hogy Nora ha megérintette a sebhelyét így vizionált vagy nem is tudom mit csinált?! SPOILER VÉGE!

Azt hiszem, valójában ez egy jó kis tinikönyv, csak nekem már nem való, unom ezeket az egy kaptafára készült könyveket. Nem is olvasok belőlük többet egy jó darabig remélem.  

Maradt azért néhány kérdőjelem, ha valaki tudja bármelyikre a választ, akkor lécci osszátok meg velem. Ők azok:

Miért kellett lefordítani a Patch nevet Foltra? Simán elélt volna a történet, anélkül a hülye magyarázat nélkül, és nem bökte volna végig az oldalam ez a béna név.

Hogy kell kiejteni Jules nevét? Megsúgom, fiúról van szó, és ha -val, -vel ragot dobsz hozzá Lules-lal lesz belőle.

Történet: Élvezhető

Karakterek: Mint Edward és Bella, csak az egy másik könyv :D

Kedvenc szereplő: Nem nagyon volt

Akit nem szerettem: Ilyen sem volt

Legjobb rész: Ilyen sem :D Na jó legyen amikor Folt és Nora anyja találkoznak

Legrosszabb: nem tudom... olyan egyhangú volt az egész, néha egy hét poénnal

Borító: Eleinte nagyon imádtam, de csak addig amikor meg nem néztem közelebbről, most már csak a tollakat szeretem rajta.

 10/4

Petra

Új külső

Az előző háttér alapkép volt a blogger-en, ezt nemrég találtam, és egyből beleszerettem, úgyhogy, bár csak némi harc árán sikerült, de beraktam. :D És még tetszik is úgyhogy egy darabig biztosan marad, és amint megformáztam, jön egy könyv is, mindenképp még ma este!

+ zene:

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Eredeti kiadó: Harper Perennial; legelőször 1998-ban

Magyarul kiadta: Athenaeum Kiadó; 2007-ben

Értékelések: Goodreads- 3.66 (majdnem 27 ezer értékelés); Moly- 78% (840-nél több vélemény)

Oldalszám: 224

Veronika huszonnégy éves, látszólag mindene megvan, mégis megpróbálja megölni magát. Bevesz egy halom gyógyszert, de nem sikerül neki, egy szanatóriumban tér magához, ahol az orvosok közlik vele, hogy a szíve gyógyíthatatlanul károsodott, és már nincs sok ideje hátra.

Nagyjából egy éve, amerre csak nézek Coelho mindenhol ott van. Emiatt keltette fel az érdeklődésemet eleinte, de a fülszövegek nem győztek meg, aztán egyik barátom, akinek megbízom az ízlésében, elkezdte mesélni egyik könyvét. És hát nem dicsérte túlzottan. Így száműztem Coelho könyveit a SOHA könyveim közé. Nemrég rátaláltam Moly-on egy kihívásra, ami a SOHA könyvek olvasására buzdít. Így elővettem Coelhot. 

Könyvei nagyon megosztóak, van, aki imádja és van, aki be sem tudja fejezni. Én átrágtam magamat rajta azért, de igazából nem győzött meg. A történet még jó is lehetne, de a könyvben a történetet nem éreztem igazán fontosnak. Felhoz és boncolgatni kezd rengeteg komoly, összetett témát, mint például a szeretet fajtái, a szerelem, az előítéletek, a vallás, vagy Isten mégsem foglalkozik velük eleget ahhoz, hogy akár csak a véleményét megismerhesse az olvasó. Egyedül az őrület témát fejti ki rendesen több oldalról megvizsgálva, de még ezzel kapcsolatban is hiányérzetem maradt. Ráadásul az egész meg van tűzdelve egy halom sablonos életbölcsessége, maguk a történések pedig csak arra kellettek, hogy ezt a sok katyvaszt összefogják valahogy.

 

Mikor végre a végére értem, már biztos voltam benne, hogy az egész bagázsból Igor doktor a legőrültebb, aki szerint a hétköznapi emberek az őrültek, mert egyformák az őrültek pedig a normálisak, mert különbözni próbálnak. De ezt olyan hihetően magyarázza, hogyha rendesen kifejtette volna, kár még hiszek is neki. Egyébként remélem tudja, hogy vitriolnak a tömény kénsavat hívják...

És mivel mazochista vagyok, megnéztem a filmet is. Sokkal élvezhetőbb volt, mint a könyv! A történetet átzsuppolták Amerikába, megváltoztattak néhány nevet, és ami a legjobb a szereplők között ott volt Remus Lup... akarom mondani David Thewlis. :D Amint megláttam őt tudtam, hogy végignézem. A könyv után kész felüdülés volt, de azért nem egy nagy durranás. Eduard/Edward nagyon tetszett, és a végén a kezelés utáni jelenetek nagyon jók, imádtam, hogy teljesen megváltoztatták a könyvben leírtakat.

  

Idézet:

"Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, hogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak."

 Történet: Inkább mesélés és filozofálás van

Karakterek: Mindenkinek megismerjük még a családját is

Kedvenc szereplő: Eduard

Akit nem szerettem: -

Legjobb rész: Eduard története

Legrosszabb: nem is tudom...

Borító: Mindegyik változat egyszerű, semmi figyelemfelkeltés

10/2

Petra

Elex a ködben

Oké, valójában nincs köd csak sötét, de a legtöbb kép pont olyan homályos lett mintha köd lett volna, és a köd jobban is hangzik. :D
Tehát néhány tegnap készült képet hoztam azoknak akik erre járnak-kelnek, tehát pont neked.

Főszerepben: Elex
Mellékszereplők: Bence keze, valamint néhány élettelen tárgy, egy zokni, egy súlyzórúd.

Itt, az első képen védekező taktikát folytat, ami nem szokott beválni, de mindig próbálokzik vele. :D


A már említett súlyzó alkatrésszel ismerkedik, de csak távolról, mert ha a végén kiderül, hogy veszélyes így könnyebb menekülni.

                 A játék közben kötelező jelleggel beiktatott szorongatás.

Nagyon szép! Imádom!


















                                    Úgyis rád harapok ásítás közben!
És így a végére egy nagyon jó kis szám. Öcsémnek nem kéne felhívnia a figyelmemet ezekre a zenékre mert rászokom és akkor napokig csak ezeket hallgatja. :D Most megmutatom az egyiket:

Petra