"A könyv borítója az idők során ugyanolyan rozsdás árnyalatúra színeződött, mint a furgon; lapozgattam az oldalakat, az orromhoz nyomtam őket, és beszívtam az illatukat - mintha azzal a történetiket is magamba szippanthattam volna." 13. oldal
"- Olvastam könyveket - mondta és letörölte a könnyeket az arcáról. - Még abból az időből, amikor léteztek törtvények és kormányok. Akkor legalább ezernyi cég működött, amelyek előállították az élelmiszert. Mindenfélét. Igen, ezt már én is hallottam. De ennek így semmi értelme - hiszen akkor mindenki egyszerűen megtermelhette volna magának az ennivalót." 39. oldal
"Mert még akkor is, amikor nincs szinte semmi remény, az ember valahogy még mindig találhat egy helyet magában, ahol ragaszkodhat azokhoz a dolgokhoz, amikre igazán szüksége van." 207. oldal
"– Te a mennyországról beszélsz, csávókám! Mi pedig a pokolba tartunk.
– Nem tudom – vontam vállat. – Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz." 212. oldal
"Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres."
Eredeti kiadó: Orbit; 2010-ben Magyarul kiadta: Könyvmolyképző Kiadó; 2013-ban Értékelések:Goodreads – 4,21 (több mint 15 ezer értékelés) Moly – nagyon kevés vélemény Oldalszám: 784 + Szójegyzék + Térkép Zene: Jack Jack: Take it back
Imádom Weekst! Imádtam az Éjangyalban kialakított világát, lenyűgözött úgy ahogy volt, és most ezt megcsinálta még egyszer! A Fényhozóban is kaptunk egy teljesen új világot, teljesen új karakterbázist, ami legalább annyira jó, mint az Éjangyalban.
Itt a fény segítségéven varázsolnak, fényből öntenek színeket, mindegyiknek saját tulajdonságaik vannak, de minden színöntő általában csak egy-két színt tud önteni, és a színeik befolyásolják a személyiségüket is. Ez alapból nagyon jól hangzik szerintem, de ahogy bele van építve az egész társadalomba… El sem hiszem hogy mennyire tetszett nekem ez az egész világfelépítés! A főszereplő a Prizma, Gavin Guile, aki az összes színt képes önteni. Ezért ő a Prizma. És a Prizma személye, ennek az egész vallásos világnak a spirituális vezetője. Persze nem mindenki tud színt önteni, de a szerencsések, akik igen, színöntő tanulmányaikat a Chromériában, A Hét Szatrapia fővárosában végezhetik. Hét szín, hét Szatrapia van. De vissza Gavinhez, azért szerettem őt nagyon, mert annak ellenére, hogy szó szerint az egész világ terhei a vállán voltak, és akkor még a saját gondjairól szó sem volt, hihetetlen felszabadultan, gyermeki örömmel tudott elmerülni abban amit szeretett. Aztán a következő jelenetben keménykezű, határozott Prizma volt, majd logikusan cselekvő vezető, aztán képességei határát súroló színöntő, végül még spirituális vezetői posztban is bemutatkozott. Egyszerűen annyira széles volt a személyisége, hogy ezáltal igazán megismerhettük, átérezhettük a döntései súlyát, az érzései mélységét.
Oké, Weeksnek volt erre 800 oldala, de ott volt még rajta kívül másik 3-4 főbb szereplő is. Kip, első ránézésre az a tipikus szerencsétlen kövér gyerek, akit már rengetegszer, rengeteg helyen láttunk, de ugye Weeks egy ilyen főszereplővel nem elégszik meg. Kezdetben ad a képlethez egy kis öniróniát, később egyéb fűszereket. Kip a humor fő forrása a könyvben. Nagyon szeretem, ahogy Weeks a humorral bánik. Nincs sok, de ha van akkor az tényleg vicces, és biztos, hogy a legjobb helyzetben van elszórva. Vagy a feszültség kellős közepén, vagy ott ahol épp mondjuk múltmesélés van, és akkor bedob egy megjegyzést. Nagyon jó érzéke van hozzá.
A harmadik nézőpont uralkodója Fehértölgy Karris. Ő a női vonal birtokosa a történetben, kemény, akaratos, makacs, harcos, de mindemellett is nő. A Fekete Gárda, akik a Chroméria fejesét, a Fehéret valamint ugyebár Gavint védik. Tehát a Fekete Gárda egyik tagja. És nem mondok róla többet, mert annyira jó útközben megtudni! A negyedik szemszöget birtokló szereplőről pedig semmit sem mondanék, mert el sem hiszem mik történtek ott! Kicsit katartikus bejegyzés lesz ez…
És persze van egy gonosz király. Meg egyéb gonoszak. És még több remek szereplő.
A történet maga onnan indul, hogy megismerjük kicsit Kipet, és bepillantunk a színöntők világába. Mi lett azzal a színholttal ott az elején? Aztán átsodródunk Gavin fényűző életébe, elkezdenek felénk sodródni a problémák, tűzvész, utazás, színholtak (ők ilyen veszélyes színöntők, akik már túl sokat öntöttek, és ettől teljesen eldeformálódott a személyiségük), Karris... És nem tudom mit mondjak még a történetről, hogy ne legyen spoiler a bejegyzésben.
De Weekshez híven mozgalmas az egész könyv, van itt extrém utazás, politika, vallás, csata, mészárlás, háború, zavaros és vészterhes múlt. Csupa könnyed téma ahogy Weekstől megszokhattuk, zseniális kivitelezéssel, kreatív megoldásokkal, viszont szerintem mindössze egyetlen igazán csattanós csavarral. Amit sajnáltam. Főleg, hogy viszonylag az elején követezik be a könyvben. Mondjuk akkor akkorát üt, hogy a végéig emésztettem, de akkor is. Egy?! És egyszer kizökkentem olvasás közben is… Kétlem, hogyha egy 15 éves
gyerek ha életében először halált, meg gyilkosságot lát, főleg ha
ismerőseiről, barátairól van szó, úgy reagál, ahogy Kip tette. Minimum
le kellett volna dermednie vagy mit tudom én. Oké gondolom a düh is
érthető reakció, de akkor legalább később ki kellett volna jönnie
valahogy az érzelmeinek nem?
Valahogy én ezt a történetet nem éreztem annyira ütősnek, durvának, csavarosnak, valahogy nem érzem annyira az enyémnek, mint az Éjangyalt, már az első kötet után. Valami hiányzott belőle, a grandiózus és impozáns világon túl. Mondjuk az biztos, hogy több bevezetést igényelt ez a világ, mind Kylaré. De most ahogy ezen gondolkodom, az ötlött fel bennem, hogy egy kicsit más volt a stílusa, ezért rápillantottam a fordítóra. És... Bingó! Weeks új fordítót kapott...
Ennek ellenére persze epekedve várom a következő kötetet, mert Weeksből nekem sosem elég!
Végezetül, olvasás közben jutott eszembe, hogy ez a könyv olyan, mint egy folyó. Egy hegy gyomrából ered, ahol sötét és csend van. Lassan folydogál, a csendet egyre sűrűbb vízcsepegés töri meg, a sötétet pedig az apró réseken beáradó fény. A cseppkövek apránként, cseppről-cseppre kezdik duzzasztani a kis folyót, ami nemsokára nagy vízesést eredményezve tör elő a hegyoldalban. Mikor földet ér, az erdőben, a fák között sebesen kanyarog, és egyre több patak folyik bele, amitől még szélesebbre duzzad a folyó. Végül, amikor már elsöpörné maga előtt a partjára nőtt várost, magas hullámokkal csapódik neki az előtte magasodó gát falának, ahonnan zsilipeken, csak a vízfolyamának töredéke jut el a városon túlra.
Meglátjuk a következő részben sikerül-e áttörni az a gátat.
Idézetek:Megidézve Történet: Lesz ez még mozgalmasabb is, de arra, hogy bevezetődjek a világba nagyon jó volt. Karakterek: Weeks karakterei mindig nagyon össze vannak rakva, ez mit sem változott. Kedvenc szereplő: Vasököl és Corvan Danavis Akit nem szerettem: Liv Legjobb rész: A csavar. Na meg Gavin reggeli jelenete. Legrosszabb: A fordító lecserélése! Így is jó, de Gazdag Tímeával jobb lett volna. Borító: Nem tetszik, de ez az eredeti, úgyhogy inkább ez, minthogy a Könyvmolyképző nekiálljon borítót gyártani, mert attól végképp kiakadtam volna. 10/9
Némelyik tartalmaz icipici spoilert, de csak azokra veszélyes akik a legkevesebbtől is falra másznak!
"Mintha jeladás lenne, Kip egy ág roppanását hallotta. Lehet, hogy egy szarvas. Hiszen már közeledik az este. A narancsligetben nagyon sok a szarvas, amikor...
Talán harminc lépésre valaki káromkodott. Beszélő szarvas?" 67. oldal
"Megváltozott a szél iránya, és a földet fellazító könnyű, szemerkélő eső szaga összekeveredett az égett fa füstjének szagával és az érett narancsok gyenge, friss illatával.Ettől az illattól korábban Kip mindig vidám lett. Ma éjjel azonban az illat halvány, múlékony és törékeny volt..." 78. oldal
"- Az ott Garriston? - szakította félbe Karris, északnyugatra mutatva. - Máris?
- A fontosabb kérdés az, hogy a földön akarod összetörni magad, vagy a vízen?
- Összetörni?
- A landolásban sem vagyok túl jó, és msot, ezzel a túlsúllyal...!
- Már megbocsáss! - Sértődött meg Karris.
- Miért? Nem azt mondom, hogy egy lamantinnal a fedélzeten repülök, hanem...
- Most meg egy tengeri tehénhez hasonlítasz?" 97. oldal
"A lift persze nem ment egészen a Chroméria tetején lévő szobájáig. Az már túlságosan is kényelmes lenne, vagy ahogy a feketegárdisták szerették hangoztatni, , nem lenne biztonságos.
(...)
A kürtő fenti végénél megállt, és kilépett az emelet őrségének posztja elé. A négy férfi - őrök, de nem feketegárdisták - bűntudatosan pillantott fel a kockázásból. Nyilván csak akkor vették észre a sistergő kötelet, amikor már késő volt. Arra pedig még a szájukat is eltátották, hogy magát Gavin Guile-t látják, izzadtan, piszkosan, és éppen itt!
- Megmondom, mi lesz - mondta Gavin, és az övébe dugta a féket. - Ti hallgatni fogtok erről, én meg arról. - Jelentőségteljesen a kockákra és az asztalon heverő érmékre nézett. (...)
Négy fej egyszerre bólintott." 256. oldal
"- Teljesen mindegy, hányszor nézel rám, akkor sem leszek magiszter - mondta a nagy ember. (*a színöntőket tanító oktató)
- Akkor esetleg idegenvezető?
- Az sem.
- Udvarias házigazda?
- Nem.
Seggfej? Kip már majdnem kimondta, de még időben észrevette, hogy Vasökölnek milyen izmos karja van. Becsukta a száját és mogorva képet vágott." 265. oldal
"-(...)Azt akarom, hogy tudja: akik számítanak, azok egyáltalán nem esnek hasra attól, hogy ki az ő apja, sem attól, hogy jól tud színt önteni." 365. oldal
"- Tuskó, hívd a parancsnokot! - mondta a magas őr. Tuskó? Az alacsony feketegárdista neve komolyan az, hogy Tuskó?" 438. oldal
"- Liv, ígárd meg, hogy nem fogsz kímélni. Én... Mit akartál mondani, Kip? Hogy amióta csak az eszemet tudom szerelmes vagyok beléd? Remek.
- Nem bírnám elviselni, ha elveszteném az utolsó kötelékemet Rektonhoz - mondta helyette akadozó nyelvvel. - Te vagy az egyetlen aki ezelőtt is ismert! Nagyszerű, teljesen elintézted, hogy az egész teljesen személytelennek tűnjön. Te nem is érdekelsz, nekem csak Rekton fontos.
- Úgy értem... Liv, te ismersz, te... - ... a barátom vagy? Ez egy cseppet merésznek hangzik, nem? Mi van, ha sosem tartott a barátjának? - Te is Rektonból származol - fejezte be esetlenül. Ebben sem volt személyesség. A francba! - Kell valaki, akivel beszélhetek, és én téged mindig is... csodáltalak! Csodáltam? Mint egy festményt?
- Úgy értem, sokra becsültelek... Becsültelek? Ez se sokkal jobb. Becsültem, mit egy jó szakácsot? Orholam tökeire, ez kész gyötrelem! Ah, itt a kiút, nem őt értékelem, hanem azt, ahogy valamit csinál!
- Nagyra értékelem, hogy... - Mit is? Azt, ahogy kinézett abban a feszes zöld blúzban, amit akkor... A francba!! - ... mindig olyan kedves voltál hozzám. Most újra a rimánkodó, szerencsétlen kisgyerek lettél. Szép munka. Aranyszájú Kip, így kéne, hogy hívjanak." 500-501. oldal
"- Azt hallottam, hogy halott vagy! - mondta Liv. Hm, igen, az én voltam. Kip a hamis rossz hírek hírnöke." 502. oldal
"- Mennyit fizetek én neked?
- Eddig még semmit, Prizma nagyúr.
- Na, akkor kétszerezd meg! - parancsolta Gavin.
Az építész zavartnak látszott, nyilvánvalóan fejben elvégezte a számítást, és nem tetszett neki az eredmény, de nem akart akadékoskodni a Prizmával.
- Csak tréfál! - mondta Danvis tábornok az építésznek." 541. oldal
Már több, mint egy hónapja egy szót sem írtam ide. Év végi záróvizsgák, hajtás a suliban, aztán meg folyamatos gyakorlat vonta el a figyelmem és szívta el az erőm, aminek a következménye, többek között az is lett, hogy több, mint 6 héten át "olvastam" az új Weeks kötetet. Amiből valódi olvasás nagyjából 7-8 napon volt. A többin meg vegetáltunk. Én is amikor itthon voltam, meg a könyv is mellettem. De már sikerült kiolvasnom, úgyhogy holnap hozom is az idézeteket meg a véleményem róla. Ma pedig egy Könyvheti szösszenet van terítéken.
Lényegében a könyvhéten is hulla voltam, pont a gyakorlat félidejében. De persze semennyi alvásidőért semmi pénzért nem hagytam volna ki. Konkrét célokkal érkeztünk barátnőmmel, ő csak két könyvet vesz, én meg max tízezret költök. Én simán betartottam, ugyanis végül csak az Ad Astránál vásároltam be. FraktálhercegHannutól, mert ez már nagyon kellett. Valamint két újdonság, Paolo Bacigalupi: Hajóbontók és a Jessie Lamb testamentumai, Jane Rogerstől. És mindegyikben van szépséges aláírás a grafikusoktól! Kirától meg még cicákat is kaptam! :))
A Hajóbontókon: Sánta Kira és Vass Richard
Sánta Kira aláírása és a cicám
Gyermán Petrától
Ráadásul a napot megkoronázandó, könyvekkel telepakolva ücsörögtünk az árnyékban és beszélgettünk meg mesét hallgattunk a varázsdobozból. Aztán még egy Gyönyörű sorscsapás is hazajött velem, hogy ideiglenesen díszítse a polcomat.
Eredeti kiadó: Gollancz; 2010-ben Magyarul kiadta: Ad Astra Kiadó; 2012-ben Értékelések:Goodreads – 3,82 (több mint 4 ezer értékelés) ; Moly – 86% (59 vélemény Oldalszám: 388 Zene: Imagine Dragons: It's time
Fülszöveg: Jean le Flambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli Naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Élő legenda, aki egyszer mégis rajtaveszt, és utána hosszú időn át egy virtuális börtönben kénytelen saját másolataival halálos párbajokat vívni. Egészen addig, amíg egy titokzatos lány és még rejtélyesebb megbízója ki nem szabadítja… azonban a jótettnek ára is van, és ezzel kezdetét veszi Jean le Flambeur eddig legnagyobbnak ígérkező kalandja. Irány a Mars, ahol egy vándorló városban egyszerre kell felkutatnia régi önmagát és kicseleznie egy zseniális ifjú mesterdetektívet, a tét pedig sokkal nagyobb, mint elsőre azt bárki gondolná.
Hannu nekem dedikál
Imádom ezt a fülszöveget. Ha nekem kéne összefoglalnom abból egy 10 perces (esetünkben 10 oldalas) monológ lenne. Illetve lett. Tegnap megkértek rá. Többet nem fognak azt hiszem.
Ez a könyv… Ez a könyv zseniális, fantasztikus, fenomenális, rendkívüli, bámulatos és őrülten kreatív. Ugyanakkor valószínűleg sokkal kevésbé értem, mint amennyire azt jelenleg gondolom.
Az elején óránként olvastam kb 10 oldalt, folyton visszalapozgattam, hogy ’Mi van?’ ’Mit jelentett az a szó?’ vagy éppen ’Kinek jutott eszébe rám zúdítani ennyi katyvaszt?’
Az utolsó kérdésre szerencsére tudtam a választ, Hannu volt az személyesen, szóval pillanatnyi haragom seperc alatt elszállt. Igen, minden lehetőséget meg fogok ragadni a bejegyzés folyamán, hogy Hannut imádjam!
Aztán kezdtem belerázódni, igazán elkapott a hangulata, a ritmusa, az egész könyv felépítésének dinamikája, és onnantól kezdve menthetetlenül imádom ezt az egészet. Hannu egy pillanatig sem hagyja, hogy lankadjon az olvasó figyelme és azt sem, hogy azt higgye, végre teljesen érti amit olvas. Ilyenkor bedob, és nem mellesleg aktívan használni kezd, egy-egy új fizikai elméletet, vagy új szót, esetleg a múlt egy szilánkját, ami felkavarja az állóvizet.
Ráadásul, a legtöbb ilyen kaotikus tényezőt nem magyarázza meg részletesen (hála az égnek, elvégre ez egy regény, nem egy elméleti fizika tankönyv), csak a legszükségesebb információkat osztja meg róluk, néha még azokat is burkoltan. Így az egész egy nagy kirakóssá alakul, a részinformációk pedig a könyv végére, egy nagy egészet alkotva magasodnak az útvesztő fölé. Tiszta puzzle. Még jó hogy azokat imádom.
A könyvtrailerből
És ha ezek után bárki azt hinné, hogy a cselekmény unalmas és/vagy lassú az előbb említett rengeteg magyarázkodás miatt, akkor az egy hatalmas tévedés lenne a részéről. A magyarázatok velősek, egy-két kivételtől eltekintve rövidek is, és tökéletesen illenek az ezerrel száguldó, egy pillanatig sem lassító cselekménybe. Még az első pillanatra látszólag oda nem illő Közjátékok is tökéletesen passzolnak a nagy egészbe.
A három agyafúrt főszereplő pedig egyszerűen fergeteges. Amit leművelnek! Mieli, valaki miatt vág neki a feladatának. Mérhetetlen erővel és lendülettel csap a problémák közé, miközben próbálja harmadik szemét folyamatosan Jeanon, a börtönből kilopott tolvajon tartani, aki hajlamos saját célja, az emlékei visszaszerzése, érdekében igencsak erősen feszegetni a határvonalait. Szerintem neki a lopás csak egy nagy társasjáték, amit annál jobban élvez, minél bonyolultabb a győzelemhez vezető út. És itt van még Isidore, akit az igazság vezérel, a megoldhatatlannak tűnő rejtvények, titokzatos emberek. Még jó hogy összeakad Jeannal és az ő furfangos agyával, mert ha két ilyen elme találkozik… El nem árulom mi lesz akkor! Ahhoz el kell olvasnod Hannu eme remekművét. De az biztos, hogy a három szereplő, a különböző céljaik miatt jól megkavarja egymás dolgát, és minél inkább közelebb érzik magukat a megoldáshoz annál több rejtély bukkan elő.
A könyvtrailerből
És ez az egész még meg van fejelve egy lenyűgözően kitalált világgal, ahol a szereplők kedvükre vandálkodhatnak. A Mars, ahol a történet majdnem egésze játszódik, a lassan mozgó városaival technikai fejlettségével, változatos fajaival, szokásaival és kultúrájával elvarázsolt. Hannu nagyon alaposan dolgozta ki a Labirintust, tele apró részletekkel, és valahogy mindegyik kapott egy kis szerepet a zárásban. De amíg odáig eljutottam, szép lassan megismertem a várost, ami érdekes, változatos, ezerarcú helyszínt biztosított ehhez nagyon izgalmas, fordulatos sci-fihez.
Ami még nagyon tetszett, hogy Hannu olyan apró utalásokkal szórta tele a regényét, amik más klasszikusokból ismerősek voltak, mégis teljesen illenek történetbe. Elhittem, hogy ott vannak, hogy ezek ott megtörténhetnek, de felidéztek bennem valami máshonnan ismerőset. Ilyenek voltak például a mozgó képek az újságban, néhány szuperhősös utalás az eleje táján, vagy épp az egyik harcjelent mátrixos beütései.
Mivel trilógia, így természetesen függővég, de még milyen! Nagyon kell a második rész! Idézetek:Megidézve Történet: Izgalmas, csavaros, rejtélyes. Karakterek: Nagyon ötletesek és könnyen megszerethetőek. Kedvenc szereplő: Isidore, Mieli, Jean és Perhonen Akit nem szerettem: - Legjobb rész: Lehetetlen választás, úgyhogy felcsaptam egy helyen a könyvet -> Isidore az órásnál. Legrosszabb: Az utolsó fejezet nagyon gonosz! Borító: Imádom, nagyon illik a könyvhöz. 10/10
„- Még sosem találkoztam senkivel, aki ennyire káprázatos módon követett volna el ekkora ostobaságot.” 69. oldal
„Enyhén morcos vagyok egykori önmagamra. Mi a szarért kellett ezt ennyire megbonyolítani? Pedig a válasz egyszerű: azért, hogy a titok titokban maradjon. És mint közismert, egy titkot a legokosabb más titkok közé elrejteni.” 136. oldal
„- Valahogy nálad mindig és minden a lopásra lyukad ki.
- Mit is mondhatnék? Megszállott vagyok.” 136. oldal
„- Ennek az ajándékba kapott, gyerekes gevulotérzékelésnek annyi értelme van, mintha szuroksötétben próbálnánk zárat nyitni egy téglával.” 137. oldal
„Alattunk, a kék éjszakában a Hallgatagok puha fényei mozognak a mélyben, több ezer kicsi és nagy csillámló pont, mintha a földre lehozott csillagos égboltot néznénk.” 218. oldal
„- Sohasem osztom meg a terveimet félkész állapotban. Ez egy kreatív folyamat. A bűnöző művész, kreatív elme; a nyomozók pedig csak kritikusok.” 239. oldal
„Az idő az, amivé tesszük: relatív, abszolút, véges, végtelen.” 259. oldal
„Akkoriban még apacs voltál a nagyvárosban, utcai huligán, sivatagi homokkal a talpán. Bárdolatlan és bátor. És nézd, mi lett belőled! Egy gyémánt.” 312.oldal
„- Néha – jegyzem meg – elég egyetlen pillanat, hogy más ember legyen belőled. Néha meg évszázadok kellenek hozzá.” 375. oldal
Ebben az utolsóban SPOILER van!
„- A börtön akkor is börtön, ha a fogoly nem tud róla.” 312. oldal
Igen, ezt már én is hallottam. De ennek így semmi értelme - hiszen akkor mindenki egyszerűen megtermelhette volna magának az ennivalót." 39. oldal
